Olvastam 2025/20.

 Zubor Rozi: A napló

Keménytáblás könyv...

Elegáns, nőies...

Levettem a polcról, visszatettem, majd mégis eljött velem..

Elkezdtem olvasni, félretettem mert nem strandra való, aztán újra elővettem...

Egyszerre ismerős és ismeretlen..egy anya, dolgozó nő, vágyakkal, tervekkel teli egy vacak házasságban, egyszerre kell helytállni mindenhol is...kap egy csodanaplót, ami a beleírt kívánságot teljesíti..és tényleg. Kívánságok pedig vannak: egy izgalmas nap, teljes állás, pénz, minőségi idő a gyerekekkel...mind valóra válik, közben jön a felismerés: a férje már nem igazán része az életüknek... Aztán egy ismeretlen nőtől megtudja, hogy a férje megcsalja, valamint azt is, hogy gyakorlatilag ellopta a gyógynövényes krémjeinek receptjét és sajátjaként mutatta be..ekkor Matilda nagyot lép, leleplezi férjét a munkahelyén, mindkét ügyben. Aztán telefonon beszél Tündével, akitől anyukája a varázsnaplót vette neki...Tünde elmondja, hogy nincs semmi varázslat, csak azzal hogy leírta az álmait, vágyait, tudott tenni értük.

Az eleje nehezen indult, nehezen érintett meg, de a végére egy gyakorlatilag letehetetlen könyv lett. Nagyon tetszett és ajánlom mindenkinek, akinek szüksége van összeszedettségre és bátorságra az élete megfordításához, megváltoztatásához. Nekem nincs, én ezen már rég túlvagyok, de élvezettel olvastam. 

Olvastam 2025/19.

 Alexander McCall Smith: Találkozzunk Toscanában!

Egy könyv, amiben cselekmény nem sok van, de a tájleírás mindent visz, az első betűtől az utolsóig elolvastam.

Egy szakítás után indul a gasztrokönyvek szerzője Toscanába, kalandos úton eljut a kisvárosba, ahol legújabb könyvéhez anyagot gyűjt és megírja. Közben találkozik egy nővel, azt hiszi szerelmes lett, majd rájött hogy mégse... előkerül az ex, fájdalommal majd megbékéléssel, hogy jó volt míg tartott de nem folytatják...a könyv végén kiderül hogy végig a szeme előtt volt egy nő, a szerkesztője, akit későn vett észre nőként de akivel boldog lehet. 

Ez a cselekmény nem volt izgalmas, még talán érdekes se sokszor, de szinte láttam magam előtt a tájst amiről olvastam, annyira jó volt. Megismertetett az olasz borokkal, sajtokkal és tulajdonképpen az olasz életérzéssel, a kis falu mindennapjaiba kukkantva.

Olvastam 2025/18.

 Celia Imrie: Nyár a Riviérán

Amikor olvasok egy könyvet, szoktam arra gondolni, hogy vajon mit fogok ide írni róla. Volt olyan, hogy olvasás közben elkezdtem írni róla, csak hogy hűen vissza tudjam adni a keletkező gondolataimat, érzéseimet. 

Ez egy fura könyv, még nem értem a végére. Az eleje óta az első szó ami eszembe jut róla a káosz. A fő szál Teresa, akivel szörnyen báni a lánya és az unokái is, ezért elad mindent, felszámolja az angliai életét és elköltözik egy kis faluba, Nizzától nem messze a francia Riviérára. Hamar belekerül az ott élő angol "baráti" körbe, ennek minden előnyével és hátrányával. Megy a keresztbe-kasul titkolózás, a kombinálás, az ármánykodás, de ha valaki bajban van egy emberként segítenek egymásnak. A káosz fő oka számomra a sok név és a kibogozhatatlan viszonyok...Abban többen megegyeznek, hogy vannak gyerekeik, esetleg unokáik is, akik felnőttek , élik a maguk életét, másképp ahogy a szülők elképzelték. Nyilván eszembe jutott hogy ismét hogy vajon milyen anya vagyok, jól csináltam/csinálom-e...erre a kérdésre a válasz a jövőben van.

A vége felé haladva bonyolódik a történet, gyerekek megjelennek titokzatos okokból majd eltűnnek, barátságok, kapcsolatok alakulnak, szövődnek szorosabbra. Kiderül, hogy valami amit szinte mindenki tudott és látott jeleket, csak nem mondta el, akár fontos lehet, amikor megszaporodnak a betörések és rablások a kis közösségben. Kiderül hogy a legcsinosabb nő tulajdonképpen férfi és a férfi aki csapta a szelet a társaság több hölgyének, egy bűnöző...szép aprólékosan, tudásukat összerakva rájönnek mi miért és hogyan történt és arra is, hogy a gyerekeik nem annyira mások, mint gondolták..

Olvastam 2025/17.

 Denise Hunter: Könyvesbolt a tengerparton

 

Szerencsés kezem volt amikor a mostani könyveket választottam, ez is letehetlenül olvasmányos. Tengerparti kisváros, régi szerelmi történet mely szakítással végződött, félreértések, titkok, vagy inkább az a jó megfogalmazás, hogy el nem mondott események, melyek a döntéshez vezettek. Majd hét évvel később egy esküvő, egy hurrikán és a véletlen egy házba sodorja a két fiatalt, akik a kényszerből együtt töltött napok alatt rájönnek hogy nem múltak el az érzelmeik. Persze közben mindkettőjük élete változott, de ezt bőven van idejük megbeszélni. Összefogás a könyvesbolt megvalósításáért, nemcsak ők ketten, hanem egy egész falu közössége. (Igazán jó volt ezt olvasni, bár hihetetlen is, a jelenlegi környezetemet ismerve.). A bolt kész lett időben, ám addigra a fiú elment: nem tudta megfelelően kezelni hogy Sophie a testvéreit elkényeztette, mindent megcsinál nekik...néhány hétig csendben gyötrődtek, átgondoltak mindent, mindkettőjüknek volt segítsége ebben, aki kívülállóként látta a problémát. Aztán természetesen visszataláltak egymáshoz, megbeszéltek mindent, és a könyv végén Aiden megkérte Sophie kezét, aki természetesen igent mondott.

Ez is egy a könnyen felejthető könyvek közül, de aranyos volt a történet és nagyon jól megírva, élveztem az olvasás minden percét. 

Virágaim

Anyák napja körül vettem magamnak...annyira különleges és nekem való színe volt, hogy nem tudtam otthagyni

Őt tavaly névnapom körül vettem, több tő volt egy cserépben, de csak ez az egy telelt át. Sajnos nagyon tetves volt a virág, amikor a kép készült, de a Csufka miatt nem használok semmiféle permetszert.

Egyszemlánytól anyák napjára

Évek óta szeretgetem, szaporítom, a kedvencem

 A többi muskátli idei beszerzés, a régi tövek már tavaly se igazán virágoztak, kellett a frissítés...és rózsaszín lett szinte minden, nem véletlenül.

Olvastam 2025/16.

 Kerry Fisher: Az anya, aki lehettem volna 

Ez megint egy érdekes és egyben nehéz könyv nekem. 

Anyaként, főleg egyedülálló anyaként időnként felmerül a kérdés, vajon jól csinálom-e, jó anya vagyok-e... vannak fordulópontok, események, vagy egyszerűen csak egy kérdésre adott válasz vagy egy reakció bármire vagy akár épp ezek elmaradása újra felveti a kérdést. Tudom hogy akármennyire is akartam jól csinálni, nem mindig ment. Tudom hogy követtem el hibákat, de ezeket általában sok évvel később tudtam csak meg, hogy gyerekszemmel látva, gyerekként élve nem volt minden jó amit én annak gondoltam. Azért összességében nézve még mindig jó anyának tartom magam és remélem a gyerekeim is. 

Nehezen indult a könyv olvasása, de nem tudom pontosan hogy miért. A fő szál Vicky, aki az elején frissen végzett egyetemista, a könyv végére pedig a harmincas évei elején jár. A másik szál az anyukája, aki keresi őt, keresteti magánnyomozóval. A kapcsolatuk megszakadt, ennek oka egyértelműen a kommunikációhiány volt az oka, valamint önzés, Vicky részéről. Azt gondolta hogy anyukája nem szereti őt eléggé, a két féltestvérét jobban, és miután nem tudott elmenni a diplomaosztójára, Vicky elment nyaralni Korfura és többé nem ment haza... Találkozott Williammel, terhes lett és visszaköltöztek Angliába. Megszületett Theo, a szülők között egyre több lett a konfliktus, ezt szította a nagymama, Barbara. Aki gyakorlatilag kisajátította és az anyja ellen nevelte a kisfiút. Ennek "eredményeképpen" Vicky elment, új életet kezdett. Távolról persze figyelte a fiát, de nem volt kapcsolatuk. Kb hat évvel később William meghalt, Barbara halálos beteg lett, megkereste Vickyt hogy vegye magához Theot. Nem volt egyszerű a kisfiú bizalmatlanságát, bizonytalanságát legyőzni, de összeszokott kis csapat lettek. Közben egy másik szálon másik család története indult el, ahova Vicky munkavállalóként került be. Ide érkezett Theo, örömmel, szeretettel fogadták, pótunokaként bántak vele, hisze a sajátjaikkal nem találkozhattak, mert a lányuk eltiltotta őket. Egy csomó régi sérelem lapul a mélyben, titkok, félreértések, meg nem beszélések, ez majdnem egy család széthullásához vezetett...

Érdekes, izgalmas, letehetetlen, ráadásul tanulságos könyv. Mire Vicky megkereste az anyukáját, már nem tudott beszélni vele, évekkel korábban meghalt...szeretetmorzsákat, leveleket hagyott neki, a féltestvérek úgy érezték hogy Vickyt szereti a legjobban...érdekes dolog ez a ki nem mondás...egy csomó félreértés születik belőle, tönkretéve családok és emberek életét...Nagyon sok embernek el kellene olvasnia ezt a könyvet. 

Az Írónak ez a hetedik könyve...érdekel, de ugyanakkor félek is tőle milyen lehet a többi...

Kiégés

 Bevallom, utálom ezt a szót...a problémát magát pedig "úri huncutságnak" tartottam...nagyjából pár nappal ezelőttig. Akkor támadt egy kósza gondolatom, hogy vajon nem itt tartok-e...utánaolvastam és felállítottam a diagnózist: de, pontosan, már nem is az elején, inkább a közepe-vége felé.

Itt találtam egy nagyon jó összefoglalót arról, hogy mit is érzek mostanában. Ez egy hosszú folyamat eredménye, ami egy csomó tőlem független döntés miatt vezetett idáig. A "legszebb" az egészben, hogy nem csak én érzek így, hanem a kollegáim többsége is. Van aki kimondja a gondolatait. érzéseit, van aki nem, de látszik rajta is egyrészt a fortyogás, másrészt a tehetetlenség...és vannak a bátrabbak, akik fiatalok, függetlenek, akiket ráadásul jobban érintett a változás, akik felálltak...ki korábban ki később, de már három olyan emberrel vagyunk kevesebben akikért nagy kár...emberileg és szakmailag egyaránt. Egy munkahelyi változásnál az ember igyekszik türelmes lenni, hiszen az új embernek át kell látni a már meglevő és működő rendszert és fel kell venni a fordulatszámot, meg kell ismernie az ittlevő kollegákat, akikkel csapatként együtt kell hogy húzza a szekeret. Amikor erre irányuló igyekezet apró jele se látszik, ugyanakkor minden más lesz mint eddig volt, amikor teljesen érthetetlen és logikátlan döntések megszületnek, mások, amelyek nem kerülnének pénzbe vagy nem annyiba, azok pedig nem...na ez az, amikor a bizonytalanság a holnapot illetően megindul...és vagy felállás vagy kiégés lesz a vége. A lelkes csapat, akik itt voltunk, már más. Persze, lehet azt mondani, hogy belefásultak az emberek a munkába, megismertük egymást, nincs érdekesség...de nem, ez nem az az érzés.

Már csak meg kell találnom a megoldást, a probléma megoldását, ki kell alakítanom a saját túlélési, felállási stratégiámat ebből a helyzetből. De ebben jó vagyok, szerintem egész életemben előjött ez a feladat,  legalábbis nem most először. De most először ennyire és most először adtam neki nevet.