Olvastam 2025/28.

 Balogh W. Orsolya: A szexéhes anyuka

 Az első könyv amit a szerzőtől olvastam. A címének megfelelően nem vártam magvas gondolatokat, pont azt kaptam. Pár óra alatt elolvastam, könnyen olvasható, vitt magával a történet. Ami kb a való élet, hiszen pár éve megtapasztaltam hogy a társkeresőn fura figurák vannak...végül sok kitérő és próbálkozás után ő sem ott találta meg a szerelmet.

Még nem tudom hogy keresni fogom-e az ő többi könyvét...mellette szól hogy a stílusa élvezhető és nem volt hosszú..

 

50

Elérkezett, betöltöttem már kb két héttel ezelőtt. Nem azt mondom, hogy annyira vártam mint a 18. -at, de mégis jobban mint akármelyik előzőt. A szüleim, tesóm, a gyerekek és a Kedvesem csodálatos napot, napokat varázsoltak nekem, így jó öregedni.

Rengeteg tervem volt erre az évre, eddig úgy néz ki egy sem valósul meg belőle. Ez részben az én hibám, rugalmatlanságom, részben a nem várt körülmények. Szerettem volna lefogyni 20-25 kilót, hogy mire ezt a szép számot elérem, jobb formában legyek mint az elmúlt 20-25 évben. Nem jött össze..sőt. Még több is lett mint volt tavaly decemberben. És nem azért mert nem tettem érte, hanem mert a nyomorult változókor mellém szegődött és teljesen másképp reagál a szervezetem mint eddig. Vagy nem reagál...ezzel nem tudok mit kezdeni...az év folyamán jött lassacskán minden: alattomosan felkúszó kilók, alvászavar, hőhullám, hangulatingadozás. Nem gondoltam hogy ez ennyire szörnyű lesz, de lassan megtanulok kevés alvással működni...egy éjszaka kb hat órából áll, ezt 3-4 részletben alszom...és ha vissza tudok aludni az a jobbik eset...Szóval azt hiszem nyakig benne vagyok. Az alváshiánynál is szörnyűbb a szívdobogás, az állandó feszültségérzés, mintha mindig valamitől félni kellene, vagy ugrásra készen várni a rossz bekövetkezését. Ez elég sokszor sírással enyhíthető csak...gondolom a másik megoldás az alkohol lenne, de azt mégse szeretném :) . Vannak napok amikor mindenért és bármitől képes vagyok mélyen magam alá kerülni és sírva fakadni. Ez most a legnagyobb problémám, nem tudom hogyan kell megoldani.

Nem jött össze a tetoválás tőlem nekem a szülinapomra, mert későn kezdtem el szervezni. Ez nem marad el, csak később valósul meg. 

Szerettem volna magamat megajándékozni egy masszázzsal, amilyenen voltam februárban. Ez egyértelműen anyagi okokból nem valósult meg most, de az idén összehozom biztosan. Az elmúlt időszakban rengeteget, több masszázsnyit költöttem Csufikára az állatorvosoknál...Csufikám, aki az én kis szőrös Szerelmem és aki pont a születésnapomon lett az enyém, öt éve. Azóta még inkább tudom mi a feltétel nélküli szeretet, a folyamatos gondoskodás, aggódás, szorongás érte is. Merthogy ő nem sír ha valami fáj, rejti a fájdalmát, ha nem figyelek eléggé gyorsan késő lehet. Ez a nyár például ebből a szempontból nekem nagyon megerőltető volt. Ráadásul utál autózni, nem vihetem magammal bárhova és mindenhova, így pl a Kedvesemnél is régen voltam...

Van egy régóta tervezett de régóta mindenféle okból halogatott ügyem, ami elindult, de nem mondok róla többet, remélem hamarosan, még az idén megoldódik. 

Amit szerettem volna de nem csak halasztódik, hanem elmarad: a tengerpart. Ennek oka a Kedvesem életének változása, az építkezés, amibe belekeveredett, ami most mindent visz: időt, pénzt, energiát. Egyedül meg nem akartam elmenni, az nem lett volna igazi. 

Az a jó a tervekkel, hogy csak magamnak ígértem meg, csak magamat kérhetem számon hogy mi miért úgy alakult ahogy. És halasztható, sőt, ha kiderül hogy nem is fontos, nem is szeretném, nem is szerettem volna annyira akkor el is maradhat. Tehát új év, új tervek a régiek mellé és hajrá megvalósítás.  

CODE-Csontváry

Veszprémben, a gyermekkoromból Dimitrovként ismert művelődési ház megújult, átalakult az elmúlt években. Külsőleg szinte teljesen megmaradt, belül szinte teljesen átalakult, a lépcsők voltak ismerősek. Digitális Élményközpontnak hívják. Belépve egy nagy és világos előcsarnokba érkeztünk, a jegyvásárlás gyors és zökkenőmentes volt. Elindulhattunk a nagy kalandra: a régi Veszprém felidézése érdekes volt. Mindez egy modern, interaktív felületeken. Kedves és segítőkész fiatalok álltak mintegy lesben, hogy ne zavarjon, de kéznél legyen ha segítség kell. Ez nagyon tetszett, mert bár az Énsóm és Egyszemlány nagyon tudta mit kell csinálni, nekem nem ment volna. Érdekes volt felidézni néhány régi képet, ahogy gyerekkoromban még kinézett a város, vagy egy-egy kép előtt állva gondolkodni hogy vajon mi is van ott most. Ez is egy lenyűgöző kiállítás volt, de a Csontváry...hát arról nem is tudom mit mondjak. Nem fogom tudni visszaadni az élményt, azt látni kell. Lélegzetelállító. Egy nagy terem, egy kellemes férfihang mondja a festő életrajzának részleteit, közben pedig a falakon megjelennek és életre kelnek a festmények. Mindezt úgy, hogy mi, a látogatók is benne vagyunk. 

Nem tudom meddig lesz ez látható és mikor lesz valami hasonló más, de biztosan azt is meg fogjuk nézni.

 

                 

Kövi Szabolcs: Zen-e terem

 Rendkívüli élményben volt részem. Ajándékba kaptam az Énsómtól, olyan igazi családi csajos program volt. Négyen mentünk lányok: Anya, az Énsóm, Egyszemlány és én. Bevallom először fura érzés volt, de volt egy napom ráhangolódni a programra. Ez abból állt, hogy megbeszéltem magammal hogy nem véletlenül kaptam pont most ezt a lehetőséget, ajándékot, biztos szükségem van rá. A lassú, meditációs zenének is nevezett zenékkel egy bajom volt: nem egy hullámhosszon voltunk, kb három perc után idegesíteni kezdett. Na ezt a kiindulási pontot kellett megváltoztatnom, hiszen a program 100 perc...

Különlegessége a csodálatos és hangulatos helyszín (rengeteg növény, hangulatos lámpások és égősorok mindenfelé, egy nem tolakodó édeskés, fűszeres, de ugyanakkor nem nyomasztó illat) és Kövi Szabolcs személyiségén kívül a hangágy. Ezt Szabolcs sokkal jobban le tudja írni mint én: https://koviszabolcs.com/zen-e-terem/

 Csodálatos élmény volt figyelni a játékát, a rengeteg hangszert, ami mind a keze ügyében volt mégis eldugva. Megmondom őszintén, egy részét nem is ismerem, így még érdekesebb volt az előcsalogatott hang. Az ágyon fekve, csukott szemmel nem tudtam mit fog megszólaltatni mellettem, nem mindig tudtam azt se, hogy melyik oldalamon, de ez egyáltalán nem is zavart. Érdekes volt a rezgés, ami a zene hatására körülölelte a testemet, ez is kiszámíthatatlan volt, de nem zavart. Nem gondolkodtam közben, csak voltam. Ilyet nem szoktam csinálni, de most jólesett. Csukott szemmel a zene is más volt, a sokkal kisebb hangokat is hallottam. 

Magamtól sose mentem volna el egy ilyen koncertre, eseményre, nem is tudom mi a jó szó erre. Különleges és nagyon jó élmény volt. Azóta néha eszembe jut, hogy miért volt vajon erre szükségem...a befelé, magamra figyelés miatt? Lehet..most még más magyarázatot nem tudok rá. 

 

Olvastam 2025/27.

 Baráth Viktória: Első tánc

 Ez a könyv olyan, amilyet a szerzőtől megszoktam: izgalmas, fordulatos, letehetetlen. És mégis más: mintha egy filmet néznék, úgy látom magam előtt a szereplőket, jeleneteket. 568 oldal, aminek nem akartam hogy a végére érjünk. Akkor se, ha tudtam hogy jó lesz a vége, meglepetés lesz, egy csavarral a jó elnyeri jutalmát.

A történet elején Zoey Párizsba utazik a születésnapjára, egyedül. A repülőn megismerkedik Owennel, aki kisegíti amikor gondja akad Párizsban. Együtt töltik a pár napot, majd Owen elmegy. A lány hazautazik az iskola kezdetéig próbálja összekaparni magát, nagy hatással volt rá a férfi. A bonyoldalom fokozódik, amikor kiderül hogy a tanára lesz...majd még tovább, amikor kiderül hogy nős és a felesége is tanára lesz...Titkos találkozások, bújkálás, szerelem, szenvedély, lemondás, ellenállás, visszacsábulás...heteken át. Közben új szerelem szövődik..vagy nem? Csak fájdalomenyhítő kapcsolódás? Mindenesetre érdekes, nagyon ellentétes mentalitású volt a két férfi, bár ezer éve a legjobb barátok. Vége lett a tanévnek, mindenki elhagyja az iskolát és szétszéled a világban. Együtt szövött tervek és indulás után mégsem együtt költözik Sean és Zoey...

Viszont Zoey elindul Párizsba, újra, immár harmadszor...

 

Imádtam ezt a könyvet, minden egyes sorát. Minden, amit Baráth Viktória írt, eddig tetszett. És miután ezt elolvastam, megnéztem milyen könyvek várakoznak még a polcon...az a baj, hogy tudom, hogy ez után, nagyon nehéz lesz olyat találni, ami tetszik, ami nem hagy takarítani mert a lendülete visz tovább oldalról oldalra.

Loveshake- Az élet összeráz

 Színházban voltunk, illetve egy kertmoziban megnéztünk egy előadást.

Kétszereplős előadás, Szabó Győző és Rezes Judit darabja, a kapcsolatukról, házasságukról, őszintén. Bevallom Rezes Juditot nem láttam még színházban, nem ismertem. Szabó Győzőt szeretem, bár időnként olyan szerepet kapott a történetekben ahol láttam (legutóbb a Miniszter félrelép című darabban) hogy a nép egyszerű, kissé együgyű de ugyanakkor agresszív gyermekét kellett játszania...jól ment neki, hiteles volt, de tudtam hogy nem olyan ő...ezt a kettősséget éreztem tegnap ebben az előadásban is: bejött Judit, fehér ruhában, aranyszínű magassarkú szandálban,  és Győző egy fura szabású nadrágban egy jó sokszor kimosott és kinyúlt fekete pólóban...Ez a rész egyáltalán nem tetszett, nekem azt sugallta hogy nem egyenrangúak...lehet hogy én gondolom rosszul, vállalom. 

Az előadás nagyon tetszett, közvetlen volt, mintha egy baráti társaságban lettünk volna. Ezért őszintének érzem, a megismerkedésüktől kezdve a hosszas udvarláson át (ami tényleg hosszú volt és nem egyszerű) a házasságukig, mely nem mindig happy, legfőképp nem mindig fekete és fehér. Mindezt rengeteg humorral, hiszen az egyébként is sokszor átsegít a nehéz pillanatokon. A lényeg: bízni egymásban és kitartani, hinni hogy a problémákat meg lehet és meg kell beszélni. 

Az előadást Zamárdiban néztük meg, mert itt a környéken nem láttam hogy játszanák. Ha lesz itt a városban, biztos újra megnézem, sőt valószínűleg a már párban élő gyerekeimet is elviszem.

Olvastam 2025/26.

 T.A. Williams: Álmaimban Toszkána

Sokáig gondolkodtam mit is írjak erről a könyvről, nem könnyű megfogalmazni az érzéseimet.  Összességében jó volt, szerettem olvasni, a tájleírás elvarázsolt és visszarepített ifjúkorom egyik nyarára, amikor arra jártunk. A történet is tetszett: a híres színésznő és a történész egy filmen dolgoznak és baleset éri őket, mindketten kórházba kerülnek. Bee járt rosszabbul, az arca komolyan megsérült, több hónap mire a nyomok elmúlnak. Erre az időszakra a film készítői kibérelnek egy villát a két lánynak a nyárra. Ez idő alatt összebarátkoznak, megismerik a környéket és persze a szerelem is megérkezik. Mimi életébe sportkocsival , Bee pedig a birtok intézőjébe szeret bele...ez kölcsönös, mégsem teljesedhet be, hiszen  hatalmas távolság választja el őket egymástól. A nyár folyamán kiderülnek régi családi sérelmek, előkerül egy elveszettnek hitt festmény, ami megoldja a birtok anyagi gondjait. Bee új állást kap, a munkát a cég római központjából kell végeznie...onnan csak kb két óra távolságra van a szerelem...minden jó ha a vége jó :)