Olvastam 2025/31-32-33

 Baráth Viktória: Az Igazság nyomában

                            Az Igazság árnyékában

                            Az Igazság ára 

    

A hétvégi nagytakarítás nem volt hatékony  és erről a felsorolt könyvek tehetnek. Az első kötet konkrétan egy nap volt...a második is...a harmadik kicsit több, közben hazamentem a szüleimhez.

A történet tárgyalótermekben és hálószobákban játszódik. Hannah és Jason szerelme, kapcsolata legalább annyira bonyolult mint az ügyek melyeket megoldanak. Közben kiderül hogy ki az igazi barát és ki az aki csak érdekből láttatja magát annak. Az is kiderül, hogy jól tudnak együtt dolgozni, csapatként harcolni az igazságért és az is hogy a kapcsolatuk minden akadályt legyőz. Az első kötetben egyik szálon a kalandos megismerkedésük fut, másikon az ügy, ami egy fiatal lány megerőszakolása. Sok vakvágány után kiderül hogy az elkövető nagyon nem az, aki gyanúsítottként szerepelt. Az ügy lezárása után Jasonnel közösen folytatják életüket. A második kötetben egy gyilkosság elkövetője után nyomoznak, sok csavar van ebben a történetben is. Család, barátok, ellenségek, cinkosok, becsapás, árulás, megcsalás, minden van, de a végére minden szál a helyére kerül. A harmadik nagyon más, ott Jasont tartóztatják le az első oldalak valamelyikén, egy lány meggyilkolásával vádolják. Titkolózik, ellenséges, Hannah pedig az első pillanattól kezdve segíteni szeretne neki. Kiderül hogy viszonya volt a lánnyal, aki zsarolta őt, ő pedig védte akit legjobban szeretett: Hannaht...és a kislányukat. Ez a rész nekem arról is szólt, hogy milyen szép is a szerelem, amikor két ember tudja hogy ha hülyeséget is csinált, a másik megbocsájt mert nélküle nem tudja elképzelni az életét...és jelen esetben mindketten állnak mindegyik oldalon is. Ezt az ügyet is közösen göngyölítik fel, kiderül ki akarja Jasonre "kenni" a gyilkosságot.

Megvalósított tervek

 A szülinapos bejegyzésben írtam róla, hogy voltak terveim, amelyek nem valósultak meg a napig.

De mostanra igen:

1. Elkészült az első tetoválásom:

Ezer éve tervezgettem, és azóta is nagyon örülök neki.

2. Elváltam...10 év 11 hónap különélés után hétfőn hivatalosan is pont került ennek a házasságnak a végére. Érzelmeim a témával nincsenek, egy megoldandó feladatként tekintettem rá régóta, most kipipáltam. 

Szorongás

 Az előző bejegyzésekkel kissé összefügg ez a mai: fura a cím, ezt a szót se ismertem nagyon sokáig. Főleg nem úgy, hogy semmi okom nem volt rá. Hát most már hónapok  óta társam, egy olyan társ akivel nem tudok és nem is akarok hosszasan együttélni. Csak nem tudom hogyan lehetne, hogyan kellene szabadulni. Mert ezt senki nem tanította nekem, és eddig nem is volt rá szükségem. Azt hiszem szerencsés vagyok, de bevallom ez nem vigasztal most. Mivel tulajdonképpen semmi nem változott az életemben, a változókorhoz kötöm az érkezését. Hiszen a családom rendben van, Csufika egészséges (bár ez egy pillanat alatt megváltozhat, de nem szabad bevonzani a rosszat), a munkahelyem rendben van, barátaim eddig se voltak, most sincsenek, nincs változás. Állandóan készenlétben élek, minden pillanatban valamiféle belső bizonytalanságot érezve hogy valamit elfelejtettem vagy elrontottam vagy valami baj fog történni. Ez az érzés, a készenlét, a rossz alvással együtt lassan oda vezet hogy kikészülök. Persze aludni se bírok, hiába vagyok fáradt. Ez egy ördögi kör amiből nem tudom hol a kijárat. Ha délután ledőlök picit, zakatol az agyam hogy mennyi feladatom van: mosni, vagy teregetni, vagy főzni, vagy valahova menni, ami általában a másnapi szendvicsalap beszerzésénél nem komolyabb feladat.

Stresszkezelést kéne tanulnom...kialakítani egy olyan megoldást magamnak, ami működik. Mint egy leszarom-tabletta. Hogy ami nem az én dolgom, azon ne rágódjak...ami elmúlt, azon ne rágódjak..amit nem tudok megváltoztatni, azon ne rágódjak...ha egy engem bántó dolgot csak konfrontációval lehet megoldani, amihez sem kedvem, sem erőm, akkor azon ne rágódjak...vannak olyan beszélgetések, amelyeket nem érdemes elkezdeni, mert a másik fél dolgokhoz való hozzáállását ismerem, nagyjából fel se fogná mi bajom van, legfeljebb kényszerből igazat adni, megígérne valamit amit aztán persze hogy nem sikerül betartani. Van egy mondás, de nem szép, tehát úgy nem írhatom le ahogy gondolom: elég öreg vagyok én már ahhoz hogy ne menjek házhoz a pofonért, főleg ha biztosan tudom hogy nekem van igazam és a sztori végén én lennék aki csalódik és azt nem akarom. Csak ez valahol megint olyan probléma, ami gyakran előfordul az életemben: mást képzelek egy kapcsolatba, mint ami...és úgy érzem másnak én is olyan fontos vagyok mint ő nekem. De nem, vagy csak még nem jött rá. Drukkolok neki, hogy nehogy késő legyen...

A stresszkezelés egyik általam alkalmazott módja az evés...lehetőleg valami szénhidrátot...hát az most éppen nem az amire szükségem van, most még annyira se mint eddig. Keresem a b verziót...menjek pszichológushoz?

Türelem

Tanulok..nem iskolában, az élet tanít. Türelmet, toleranciát. Magammal és másokkal szemben is. Magammal az őszi fáradság miatt, a változókori megváltozás miatt, a hangulatom kiszámíthatatlan változása miatt. Nehezen indulnak a napok, Csufika ugyan korán ébreszt, de olyan jó vele elheverészni hogy nem akaródzik dolgozni indulni. Hogy is akarnék, amikor neki az én szeretetemre és érintésemre, simogatásomra van szüksége? Mire beérek dolgozni, felveszem az álarcom és a tőlem telhető legjobb módon megoldom a feladatokat. Ezzel szerencsére nincs baj, nem hibázok, ha mégis akkor csak olyat ami könnyen korrigálható.  Viszont itt van a legnagyobb szükségem a jólneveltségemre, a toleranciára és egy falra magam köré. A fal, amiről lepattognak a negatív és bizonytalan dolgok. A negativitás, ellenségeskedés olyan szinten  árad a közvetlen kolleganőmtől hogy néha legszívesebben megráznám hogy hátha attól észheztér. Egy szerencséje van , hogy belém még nem kötött...de mindennel és mindenkivel baja van. Próbálok segíteni neki, hogy más szemmel, más szempontból nézze a dolgokat, de nem megy. Illetve ha egyik nap úgy tűnik hogy igen, másnapra kiderül hogy nem :)

Szerencsére otthon minden rendben, a gyerekeket látom kit gyakrabban kit ritkábban, de tudunk egymásról.  

Olvastam 2025/30.

 Baráth Viktória: Orosz rulett

 Ebben a könyvben van minden: lopás, prostitúció, drogok, tequila, maffia, gyilkosság

Szokásosan letehetetlenül érdekes, izgalmas, szerelmes. A szegény fiatal lány hatalmas vagyont örököl, ez azonban nem tisztességesen szerzett pénz. Rátalál a szerelem, aki segít neki felfedezni a gazdagok világát de ugyanakkor magával rántja a saját alvilágába...Napról napra kiderül hogy amit igaznak hitt az nem teljesen az, a bonyolult családi háttere még bonyolultabbá válik.

Olvastam 2025/29.

 Baráth Viktória: Szerelem és más hazugságok

 Ez is egy nagyon jó könyv volt. Nem a legjobb amit tőle olvastam, de attól még nagyon jó. Hogy miről szólt? Nekem az útkeresésről, az újrakezdésről, a bátorságról, arról hogy ami történik annak az értelmét nem biztos hogy akkor tudjuk meg. Vannak találkozások, hiszem hogy minden találkozásnak célja van az életben, vagy tanulnunk vagy tanítanunk kell, vagy vezet valahova. Erre ez egy tökéletes könyv. Kerülőutakon de a főhős eléri régóta dédelgetett célját. Ja, arról is szól, hogy az álmainkat nem szabad feladni, meg kell valósítani :) .

Olvastam 2025/28.

 Balogh W. Orsolya: A szexéhes anyuka

 Az első könyv amit a szerzőtől olvastam. A címének megfelelően nem vártam magvas gondolatokat, pont azt kaptam. Pár óra alatt elolvastam, könnyen olvasható, vitt magával a történet. Ami kb a való élet, hiszen pár éve megtapasztaltam hogy a társkeresőn fura figurák vannak...végül sok kitérő és próbálkozás után ő sem ott találta meg a szerelmet.

Még nem tudom hogy keresni fogom-e az ő többi könyvét...mellette szól hogy a stílusa élvezhető és nem volt hosszú..

 

50

Elérkezett, betöltöttem már kb két héttel ezelőtt. Nem azt mondom, hogy annyira vártam mint a 18. -at, de mégis jobban mint akármelyik előzőt. A szüleim, tesóm, a gyerekek és a Kedvesem csodálatos napot, napokat varázsoltak nekem, így jó öregedni.

Rengeteg tervem volt erre az évre, eddig úgy néz ki egy sem valósul meg belőle. Ez részben az én hibám, rugalmatlanságom, részben a nem várt körülmények. Szerettem volna lefogyni 20-25 kilót, hogy mire ezt a szép számot elérem, jobb formában legyek mint az elmúlt 20-25 évben. Nem jött össze..sőt. Még több is lett mint volt tavaly decemberben. És nem azért mert nem tettem érte, hanem mert a nyomorult változókor mellém szegődött és teljesen másképp reagál a szervezetem mint eddig. Vagy nem reagál...ezzel nem tudok mit kezdeni...az év folyamán jött lassacskán minden: alattomosan felkúszó kilók, alvászavar, hőhullám, hangulatingadozás. Nem gondoltam hogy ez ennyire szörnyű lesz, de lassan megtanulok kevés alvással működni...egy éjszaka kb hat órából áll, ezt 3-4 részletben alszom...és ha vissza tudok aludni az a jobbik eset...Szóval azt hiszem nyakig benne vagyok. Az alváshiánynál is szörnyűbb a szívdobogás, az állandó feszültségérzés, mintha mindig valamitől félni kellene, vagy ugrásra készen várni a rossz bekövetkezését. Ez elég sokszor sírással enyhíthető csak...gondolom a másik megoldás az alkohol lenne, de azt mégse szeretném :) . Vannak napok amikor mindenért és bármitől képes vagyok mélyen magam alá kerülni és sírva fakadni. Ez most a legnagyobb problémám, nem tudom hogyan kell megoldani.

Nem jött össze a tetoválás tőlem nekem a szülinapomra, mert későn kezdtem el szervezni. Ez nem marad el, csak később valósul meg. 

Szerettem volna magamat megajándékozni egy masszázzsal, amilyenen voltam februárban. Ez egyértelműen anyagi okokból nem valósult meg most, de az idén összehozom biztosan. Az elmúlt időszakban rengeteget, több masszázsnyit költöttem Csufikára az állatorvosoknál...Csufikám, aki az én kis szőrös Szerelmem és aki pont a születésnapomon lett az enyém, öt éve. Azóta még inkább tudom mi a feltétel nélküli szeretet, a folyamatos gondoskodás, aggódás, szorongás érte is. Merthogy ő nem sír ha valami fáj, rejti a fájdalmát, ha nem figyelek eléggé gyorsan késő lehet. Ez a nyár például ebből a szempontból nekem nagyon megerőltető volt. Ráadásul utál autózni, nem vihetem magammal bárhova és mindenhova, így pl a Kedvesemnél is régen voltam...

Van egy régóta tervezett de régóta mindenféle okból halogatott ügyem, ami elindult, de nem mondok róla többet, remélem hamarosan, még az idén megoldódik. 

Amit szerettem volna de nem csak halasztódik, hanem elmarad: a tengerpart. Ennek oka a Kedvesem életének változása, az építkezés, amibe belekeveredett, ami most mindent visz: időt, pénzt, energiát. Egyedül meg nem akartam elmenni, az nem lett volna igazi. 

Az a jó a tervekkel, hogy csak magamnak ígértem meg, csak magamat kérhetem számon hogy mi miért úgy alakult ahogy. És halasztható, sőt, ha kiderül hogy nem is fontos, nem is szeretném, nem is szerettem volna annyira akkor el is maradhat. Tehát új év, új tervek a régiek mellé és hajrá megvalósítás.  

CODE-Csontváry

Veszprémben, a gyermekkoromból Dimitrovként ismert művelődési ház megújult, átalakult az elmúlt években. Külsőleg szinte teljesen megmaradt, belül szinte teljesen átalakult, a lépcsők voltak ismerősek. Digitális Élményközpontnak hívják. Belépve egy nagy és világos előcsarnokba érkeztünk, a jegyvásárlás gyors és zökkenőmentes volt. Elindulhattunk a nagy kalandra: a régi Veszprém felidézése érdekes volt. Mindez egy modern, interaktív felületeken. Kedves és segítőkész fiatalok álltak mintegy lesben, hogy ne zavarjon, de kéznél legyen ha segítség kell. Ez nagyon tetszett, mert bár az Énsóm és Egyszemlány nagyon tudta mit kell csinálni, nekem nem ment volna. Érdekes volt felidézni néhány régi képet, ahogy gyerekkoromban még kinézett a város, vagy egy-egy kép előtt állva gondolkodni hogy vajon mi is van ott most. Ez is egy lenyűgöző kiállítás volt, de a Csontváry...hát arról nem is tudom mit mondjak. Nem fogom tudni visszaadni az élményt, azt látni kell. Lélegzetelállító. Egy nagy terem, egy kellemes férfihang mondja a festő életrajzának részleteit, közben pedig a falakon megjelennek és életre kelnek a festmények. Mindezt úgy, hogy mi, a látogatók is benne vagyunk. 

Nem tudom meddig lesz ez látható és mikor lesz valami hasonló más, de biztosan azt is meg fogjuk nézni.

 

                 

Kövi Szabolcs: Zen-e terem

 Rendkívüli élményben volt részem. Ajándékba kaptam az Énsómtól, olyan igazi családi csajos program volt. Négyen mentünk lányok: Anya, az Énsóm, Egyszemlány és én. Bevallom először fura érzés volt, de volt egy napom ráhangolódni a programra. Ez abból állt, hogy megbeszéltem magammal hogy nem véletlenül kaptam pont most ezt a lehetőséget, ajándékot, biztos szükségem van rá. A lassú, meditációs zenének is nevezett zenékkel egy bajom volt: nem egy hullámhosszon voltunk, kb három perc után idegesíteni kezdett. Na ezt a kiindulási pontot kellett megváltoztatnom, hiszen a program 100 perc...

Különlegessége a csodálatos és hangulatos helyszín (rengeteg növény, hangulatos lámpások és égősorok mindenfelé, egy nem tolakodó édeskés, fűszeres, de ugyanakkor nem nyomasztó illat) és Kövi Szabolcs személyiségén kívül a hangágy. Ezt Szabolcs sokkal jobban le tudja írni mint én: https://koviszabolcs.com/zen-e-terem/

 Csodálatos élmény volt figyelni a játékát, a rengeteg hangszert, ami mind a keze ügyében volt mégis eldugva. Megmondom őszintén, egy részét nem is ismerem, így még érdekesebb volt az előcsalogatott hang. Az ágyon fekve, csukott szemmel nem tudtam mit fog megszólaltatni mellettem, nem mindig tudtam azt se, hogy melyik oldalamon, de ez egyáltalán nem is zavart. Érdekes volt a rezgés, ami a zene hatására körülölelte a testemet, ez is kiszámíthatatlan volt, de nem zavart. Nem gondolkodtam közben, csak voltam. Ilyet nem szoktam csinálni, de most jólesett. Csukott szemmel a zene is más volt, a sokkal kisebb hangokat is hallottam. 

Magamtól sose mentem volna el egy ilyen koncertre, eseményre, nem is tudom mi a jó szó erre. Különleges és nagyon jó élmény volt. Azóta néha eszembe jut, hogy miért volt vajon erre szükségem...a befelé, magamra figyelés miatt? Lehet..most még más magyarázatot nem tudok rá. 

 

Olvastam 2025/27.

 Baráth Viktória: Első tánc

 Ez a könyv olyan, amilyet a szerzőtől megszoktam: izgalmas, fordulatos, letehetetlen. És mégis más: mintha egy filmet néznék, úgy látom magam előtt a szereplőket, jeleneteket. 568 oldal, aminek nem akartam hogy a végére érjünk. Akkor se, ha tudtam hogy jó lesz a vége, meglepetés lesz, egy csavarral a jó elnyeri jutalmát.

A történet elején Zoey Párizsba utazik a születésnapjára, egyedül. A repülőn megismerkedik Owennel, aki kisegíti amikor gondja akad Párizsban. Együtt töltik a pár napot, majd Owen elmegy. A lány hazautazik az iskola kezdetéig próbálja összekaparni magát, nagy hatással volt rá a férfi. A bonyoldalom fokozódik, amikor kiderül hogy a tanára lesz...majd még tovább, amikor kiderül hogy nős és a felesége is tanára lesz...Titkos találkozások, bújkálás, szerelem, szenvedély, lemondás, ellenállás, visszacsábulás...heteken át. Közben új szerelem szövődik..vagy nem? Csak fájdalomenyhítő kapcsolódás? Mindenesetre érdekes, nagyon ellentétes mentalitású volt a két férfi, bár ezer éve a legjobb barátok. Vége lett a tanévnek, mindenki elhagyja az iskolát és szétszéled a világban. Együtt szövött tervek és indulás után mégsem együtt költözik Sean és Zoey...

Viszont Zoey elindul Párizsba, újra, immár harmadszor...

 

Imádtam ezt a könyvet, minden egyes sorát. Minden, amit Baráth Viktória írt, eddig tetszett. És miután ezt elolvastam, megnéztem milyen könyvek várakoznak még a polcon...az a baj, hogy tudom, hogy ez után, nagyon nehéz lesz olyat találni, ami tetszik, ami nem hagy takarítani mert a lendülete visz tovább oldalról oldalra.

Loveshake- Az élet összeráz

 Színházban voltunk, illetve egy kertmoziban megnéztünk egy előadást.

Kétszereplős előadás, Szabó Győző és Rezes Judit darabja, a kapcsolatukról, házasságukról, őszintén. Bevallom Rezes Juditot nem láttam még színházban, nem ismertem. Szabó Győzőt szeretem, bár időnként olyan szerepet kapott a történetekben ahol láttam (legutóbb a Miniszter félrelép című darabban) hogy a nép egyszerű, kissé együgyű de ugyanakkor agresszív gyermekét kellett játszania...jól ment neki, hiteles volt, de tudtam hogy nem olyan ő...ezt a kettősséget éreztem tegnap ebben az előadásban is: bejött Judit, fehér ruhában, aranyszínű magassarkú szandálban,  és Győző egy fura szabású nadrágban egy jó sokszor kimosott és kinyúlt fekete pólóban...Ez a rész egyáltalán nem tetszett, nekem azt sugallta hogy nem egyenrangúak...lehet hogy én gondolom rosszul, vállalom. 

Az előadás nagyon tetszett, közvetlen volt, mintha egy baráti társaságban lettünk volna. Ezért őszintének érzem, a megismerkedésüktől kezdve a hosszas udvarláson át (ami tényleg hosszú volt és nem egyszerű) a házasságukig, mely nem mindig happy, legfőképp nem mindig fekete és fehér. Mindezt rengeteg humorral, hiszen az egyébként is sokszor átsegít a nehéz pillanatokon. A lényeg: bízni egymásban és kitartani, hinni hogy a problémákat meg lehet és meg kell beszélni. 

Az előadást Zamárdiban néztük meg, mert itt a környéken nem láttam hogy játszanák. Ha lesz itt a városban, biztos újra megnézem, sőt valószínűleg a már párban élő gyerekeimet is elviszem.

Olvastam 2025/26.

 T.A. Williams: Álmaimban Toszkána

Sokáig gondolkodtam mit is írjak erről a könyvről, nem könnyű megfogalmazni az érzéseimet.  Összességében jó volt, szerettem olvasni, a tájleírás elvarázsolt és visszarepített ifjúkorom egyik nyarára, amikor arra jártunk. A történet is tetszett: a híres színésznő és a történész egy filmen dolgoznak és baleset éri őket, mindketten kórházba kerülnek. Bee járt rosszabbul, az arca komolyan megsérült, több hónap mire a nyomok elmúlnak. Erre az időszakra a film készítői kibérelnek egy villát a két lánynak a nyárra. Ez idő alatt összebarátkoznak, megismerik a környéket és persze a szerelem is megérkezik. Mimi életébe sportkocsival , Bee pedig a birtok intézőjébe szeret bele...ez kölcsönös, mégsem teljesedhet be, hiszen  hatalmas távolság választja el őket egymástól. A nyár folyamán kiderülnek régi családi sérelmek, előkerül egy elveszettnek hitt festmény, ami megoldja a birtok anyagi gondjait. Bee új állást kap, a munkát a cég római központjából kell végeznie...onnan csak kb két óra távolságra van a szerelem...minden jó ha a vége jó :)

Olvastam 2025/25.

 Ruth Kelly: Szőlőskert Provence-ban

 

Nekem ez a könyv is nehezen indult, majdnem félretettem: Ava a főhős, a negyvenes éveiben jár, egyik pillanatról a másikra kiderül hogy a férje hatalmas adósságot halmozott fel és ezért el kell adniuk az otthonukat. Ráadásul lecserélte őt egy fiatalabb, vékonyabb nőre...23 év házasság után ebből nem látja a kiutat, belesüpped az önsajnálatba. Nekem túl sokáig, épp azt éreztem hogy ez nem vezet sehova. Ekkor kapott egy levelet, melyben értesítették hogy nagyapja meghalt és ő örökölte a szőlőskertet. Elmegy, megnézi, megpróbálja eladni, de mivel egyben nem tudja, építési telkekre szétdarabolva meg nem akarja, ezért megtartja. És kitűzi a célt: megnyerni a borversenyt, és a díjból felújítani a birtokot.

És ez egy igazán jó, letehetetlen könyv lett a végére. Ava, teljesen új életet kezdett a szőlőbirtokon: levágatta hosszú haját, hagyta hogy egy jóval fiatalabb férfi elrabolja a szívét, maroknyi kis lelkes csapatával pedig együtt dolgoztak a nagyapja díjnyertes borának újraalkotásán. Persze nem volt minden egyértelmű és sima út: a konkurencia többféle módon megpróbálta meggátolni ebben, de mindig kiderült hogy kikre is számíthat igazán az életben. Megjelent a férje, békülést színlelve, de persze kiderült hogy őt is a konkurens borászat bérelte fel...arra azonban jó volt, hogy Ava végre ki tudja mondani, hogy semmi közük nincs egymáshoz és a jövőben sem lesz. A tökéletes bor receptjét keresve régi levelekre bukkan, amiből kiderül édesanyja titka: aki apjának hitt, nem az...Igazi apja Bernard, a fő segítője, aki már a nagyapjával is együtt dolgozott és aki nem is tudott róla hogy van egy lánya... 

 

Olvastam 2025/24.

 Anne L. Green: Toszkán borbáró

Úgy érzem magam, mint aki másik bolygóról tévedt ide: írók neve még csak mond valamit, mármint előfordul hogy eszembe jut hogy hallottam, de könyvet kapcsolni nem tudok, sorozatot meg főleg nem. Itt is ez az eset volt: megtetszett a cím, a borító, a nevet már halottam, hát elhoztam. Az elején nem tudtam ráhangolódni valahogy, a végére meg alig bírtam letenni :)

Nagyon tetszett a történet, egyszerre volt egyértelmű és titokzatos, romantikus, izgalmas.  Amira a menekült lány aki a rendőrség segítségére volt, ezért bújtatják, házvezetőnőnek kerül Vincenzo birtokára. A férfi egy baleset miatt tolószékbe kényszerült, ezt nem tudja elfogadni, ezért utálatos, kötekedős, depressziós lesz..Lemondott róla hogy boldog legyen, az apja elvárásai nyomasztják, nem szereti sem a borászkodást, sem a birtokot ahol él. Ők ketten megvívnak egymással naponta többször is, és nem meglepő módon egymásba szeretnek. Közben előkerül a maffia, lesz félreértés, szellemjárás, csel, meglepetés, hatalmas öröm és nagy fájdalom, de minden jó ha a vége jó..

Olvastam 2025/23.

 Baráth Viktória: Egy év Rómában

 

 Ez a többedik könyv, amit Baráth Viktória írt, szeretem őket, nem is gondolkodtam hogy elhozzam-e amikor a polcon láttam. Volt már olyan könyve, ahol a főhős nem volt szimpatikus, aztán ahogy haladtak az események, egyre jobban "megszerettem", a történet kimenetele pedig teljes meglepetés volt. Ez a könyv az elején már meglepetés...egy fiatal nőről szól, aki író, csak épp nem ír...hanem iszik, alkoholt, rengeteget, rendszeresen...és gyógyszert vesz be mellé...a nem teljesen tiszta állapotában pedig egyéjszakás kalandokba keveredik...A miértre a válasz talán egy régi szerelem vége, a főszerkesztővel, a kiadónál, ahol dolgozik. Ahonnan talán épp ezért nem elbocsájtják, hanem elküldik Rómába egy évre, hogy írjon naplót és éljen egy kicsit más környezetben, töltődjön. Segítőjének egy papot, Jonathan atyát kérik fel. Együtt bebarangolják Rómát, minden szépet, fontosat, híreset megmutat Leilának, közben összebarátkoznak. Kamaszkoromban volt szerencsém Rómába járni, tudom hol, milyen környezetben van az Angyalvár, a Trevi kút, a Colosseum...Olaszország hangulata akkor engem épp úgy elvarázsolt, mint Leilát. Csodálatos, magával ragadó leírást kaptunk a városról, majd a történet későbbi részében Elba szigetéről. Bepillanthattunk egy kávézó, egy étterem életébe, részt vehettünk egy igazi romantikus olasz esküvőn, sőt a katolikus egyház titokzatos és tiszteletreméltó szabályaiba, életébe. Leila szorgalmasan dolgozik egy étteremben , ahol a tulajdonos öccse kitartó udvarlással meghódítja. A kapcsolat nem felhőtlen, de úgy gondolja, legalább nincs egyedül és egy év múlva úgyis hazamegy...közben fura, izgalmas kapcsolat alakul ki az atya és Leila között. A barátságból szerelem lesz, ezt nagyon nehezen vallják be önmaguknak is. Aztán természetesen eljön a nap, amikor nem lehet tovább húzni az első csókot...

Szerettem ezt a könyvet, nagyon gyorsan elolvastam, izgalmas volt, érdekes, romantikus. A héten minden házimunka megvárt, minden délután olvastam 😃

Nyár

 Ez a nyár elég furcsa, és eddig nem is jó. Igaz, ha nem történik rossz, akkor az már jó, tehát mégiscsak jó ez a nyár. 

Munkahelyi állapotok nem változtak, sőt...megint tudok két olyan emberről, akik fel fognak állni a közeljövőben, egyik a közvetlen kollegám. Őt nagyon sajnálom, de maximálisan megértem: egyedülálló fiatal srác, neki ez a "ki tudja meddig húzzuk" állapot nem kilátás. Óriási tudása, rutinja és bátorsága van megvalósítani az ötletét, kitartóan dolgozik a jó eredményért, sose adunk ki nem tökéletes munkát. Ez a része is hiányozni fog, meg a racionalitása ahogy az elmúlt hónapok változásait kezelte.

Szóval a nyár: nem megyünk nyaralni sehova, semennyi időre, nincs mit várni, egyik nap olyan mint a másik, a nyár olyan mint a tavasz meg az ősz meg a tél csak sokkal melegebb van. A nagyok a párjaikkal élnek, velük nyaralnak, Kispasi volt vándortáborban, most egy fogműtét után lábadozik éppen, közben vezetni tanul és a nyár hátralevő részében dolgozni akar hogy legyen zsebpénze. Egy-két hétvégén voltunk a Balatonon, szerintem lesz még egy-kettő ilyen és kész, itt az ősz. Lassan itt a szülinapom, a várva várt ötven, nagy tervekkel, melyekből tudom hogy kb semmi se valósul meg. Ennek egyrészt én vagyok az oka, hogy nem vagyok elég kitartó, másrészt a pénz...de az évnek nincs vége, nem is lesz szeptember elején se, még behozhatom...Augusztusban a könyvtár is bezár, az az új kedvenc helyem. A héten voltam, és feltankoltam, tíz könyv van most nálam..úgy mentem be, hogy valami vékonyat keresek, amit könnyen beteszek a táskámba, erre az első kettő amit megláttam több mint 500 oldal, de a kedvenc Baráth Viktória írta, nem hagyhattam ki...délutánonként olvasok, messzi kellemes tájakon járok , vasalni úgyse szabad közel 40 fokban. Várom az őszt, úgy érzem van még bennem szunnyadó energia ami majd a hűvösebb idővel előjön.

Olvastam 2025/22.

 Katie Fforde: Rózsaszirmú nyár

Ez a könyv is jó választásnak bizonyult, nem olvastam még semmit az írótól. 

A történet egyszerre játszódik Skóciában. Londonban és Franciaországban. Egy ifjúkori átbeszélgetett éjszaka emléke nyomán kereste meg Caro Alecet. De ezt nem árulja el neki, szorgalmasan gondozza idős édesapját. Része lesz a család életének, Alec kamasz lánya is bizalmába fogadja, sőt, elszökik a bárkájára Londonba. Közösen "megpuhítják" Rowan anyukáját, aki a könyv végére belátja hogy London nem is annyira rossz és kerülendő mint ahogy azt ő gondolta.

Kalandos hetek hónapok telnek el, visszaszerzik a birtok eladott részeit, együtt izgulnak az öregúr betegágya mellett, különleges, személyre szabott parfümöt készítenek Franciaországban, esküvőt szerveznek a birtokon, itt természetesen meglepetés is lesz. Az esküvő forgatagában Alec elmondja Caronak hogy mennyire szereti és feleségül kéri..ő pedig boldogan mond igent. 

Olvastam 2025/21.

 Hadházi Anita: Könnyűszív

Ismét egy olyan könyv, amilyet nem olvastam mostanában, de nagyon szeretem: 1819-ben játszódik. Mivel megint csak a borító és a cím alapján választottam, ez meglepetés volt. Kedvelem a kor társasági írott és íratlan szabályait, a társadalmi rétegek szerinti életet, az udvariaskodást, az öltözékeket. A táj, helyszín és kor leírása tökéletes és mégis élvezetes ebben a könyvben. Egyszerű tevékenységek, melyek akkor a mindennapok részei voltak, ma ár el se tudjuk képzelni. 

A történet? Aranyos, fordulatos, kedves figurákkal, az emberek jellemét tökéletesen tükrözi külsejük. Szerelmi történet, mely évekkel ezelőtt szakítással végződött, majd teljesen megváltozott élethelyzetekben újra találkoznak. van második esély? Kell hogy legyen...de hogy fognak eljutni oda? Akiről az első pillanatban éreztem hogy valami nem kerek, a végére ki is derül hogy tényleg nem...Boldog vége lett a történetnek, szerettem olvasni.

Olvastam 2025/20.

 Zubor Rozi: A napló

Keménytáblás könyv...

Elegáns, nőies...

Levettem a polcról, visszatettem, majd mégis eljött velem..

Elkezdtem olvasni, félretettem mert nem strandra való, aztán újra elővettem...

Egyszerre ismerős és ismeretlen..egy anya, dolgozó nő, vágyakkal, tervekkel teli egy vacak házasságban, egyszerre kell helytállni mindenhol is...kap egy csodanaplót, ami a beleírt kívánságot teljesíti..és tényleg. Kívánságok pedig vannak: egy izgalmas nap, teljes állás, pénz, minőségi idő a gyerekekkel...mind valóra válik, közben jön a felismerés: a férje már nem igazán része az életüknek... Aztán egy ismeretlen nőtől megtudja, hogy a férje megcsalja, valamint azt is, hogy gyakorlatilag ellopta a gyógynövényes krémjeinek receptjét és sajátjaként mutatta be..ekkor Matilda nagyot lép, leleplezi férjét a munkahelyén, mindkét ügyben. Aztán telefonon beszél Tündével, akitől anyukája a varázsnaplót vette neki...Tünde elmondja, hogy nincs semmi varázslat, csak azzal hogy leírta az álmait, vágyait, tudott tenni értük.

Az eleje nehezen indult, nehezen érintett meg, de a végére egy gyakorlatilag letehetetlen könyv lett. Nagyon tetszett és ajánlom mindenkinek, akinek szüksége van összeszedettségre és bátorságra az élete megfordításához, megváltoztatásához. Nekem nincs, én ezen már rég túlvagyok, de élvezettel olvastam. 

Olvastam 2025/19.

 Alexander McCall Smith: Találkozzunk Toscanában!

Egy könyv, amiben cselekmény nem sok van, de a tájleírás mindent visz, az első betűtől az utolsóig elolvastam.

Egy szakítás után indul a gasztrokönyvek szerzője Toscanába, kalandos úton eljut a kisvárosba, ahol legújabb könyvéhez anyagot gyűjt és megírja. Közben találkozik egy nővel, azt hiszi szerelmes lett, majd rájött hogy mégse... előkerül az ex, fájdalommal majd megbékéléssel, hogy jó volt míg tartott de nem folytatják...a könyv végén kiderül hogy végig a szeme előtt volt egy nő, a szerkesztője, akit későn vett észre nőként de akivel boldog lehet. 

Ez a cselekmény nem volt izgalmas, még talán érdekes se sokszor, de szinte láttam magam előtt a tájst amiről olvastam, annyira jó volt. Megismertetett az olasz borokkal, sajtokkal és tulajdonképpen az olasz életérzéssel, a kis falu mindennapjaiba kukkantva.

Olvastam 2025/18.

 Celia Imrie: Nyár a Riviérán

Amikor olvasok egy könyvet, szoktam arra gondolni, hogy vajon mit fogok ide írni róla. Volt olyan, hogy olvasás közben elkezdtem írni róla, csak hogy hűen vissza tudjam adni a keletkező gondolataimat, érzéseimet. 

Ez egy fura könyv, még nem értem a végére. Az eleje óta az első szó ami eszembe jut róla a káosz. A fő szál Teresa, akivel szörnyen báni a lánya és az unokái is, ezért elad mindent, felszámolja az angliai életét és elköltözik egy kis faluba, Nizzától nem messze a francia Riviérára. Hamar belekerül az ott élő angol "baráti" körbe, ennek minden előnyével és hátrányával. Megy a keresztbe-kasul titkolózás, a kombinálás, az ármánykodás, de ha valaki bajban van egy emberként segítenek egymásnak. A káosz fő oka számomra a sok név és a kibogozhatatlan viszonyok...Abban többen megegyeznek, hogy vannak gyerekeik, esetleg unokáik is, akik felnőttek , élik a maguk életét, másképp ahogy a szülők elképzelték. Nyilván eszembe jutott hogy ismét hogy vajon milyen anya vagyok, jól csináltam/csinálom-e...erre a kérdésre a válasz a jövőben van.

A vége felé haladva bonyolódik a történet, gyerekek megjelennek titokzatos okokból majd eltűnnek, barátságok, kapcsolatok alakulnak, szövődnek szorosabbra. Kiderül, hogy valami amit szinte mindenki tudott és látott jeleket, csak nem mondta el, akár fontos lehet, amikor megszaporodnak a betörések és rablások a kis közösségben. Kiderül hogy a legcsinosabb nő tulajdonképpen férfi és a férfi aki csapta a szelet a társaság több hölgyének, egy bűnöző...szép aprólékosan, tudásukat összerakva rájönnek mi miért és hogyan történt és arra is, hogy a gyerekeik nem annyira mások, mint gondolták..

Olvastam 2025/17.

 Denise Hunter: Könyvesbolt a tengerparton

 

Szerencsés kezem volt amikor a mostani könyveket választottam, ez is letehetlenül olvasmányos. Tengerparti kisváros, régi szerelmi történet mely szakítással végződött, félreértések, titkok, vagy inkább az a jó megfogalmazás, hogy el nem mondott események, melyek a döntéshez vezettek. Majd hét évvel később egy esküvő, egy hurrikán és a véletlen egy házba sodorja a két fiatalt, akik a kényszerből együtt töltött napok alatt rájönnek hogy nem múltak el az érzelmeik. Persze közben mindkettőjük élete változott, de ezt bőven van idejük megbeszélni. Összefogás a könyvesbolt megvalósításáért, nemcsak ők ketten, hanem egy egész falu közössége. (Igazán jó volt ezt olvasni, bár hihetetlen is, a jelenlegi környezetemet ismerve.). A bolt kész lett időben, ám addigra a fiú elment: nem tudta megfelelően kezelni hogy Sophie a testvéreit elkényeztette, mindent megcsinál nekik...néhány hétig csendben gyötrődtek, átgondoltak mindent, mindkettőjüknek volt segítsége ebben, aki kívülállóként látta a problémát. Aztán természetesen visszataláltak egymáshoz, megbeszéltek mindent, és a könyv végén Aiden megkérte Sophie kezét, aki természetesen igent mondott.

Ez is egy a könnyen felejthető könyvek közül, de aranyos volt a történet és nagyon jól megírva, élveztem az olvasás minden percét. 

Virágaim

Anyák napja körül vettem magamnak...annyira különleges és nekem való színe volt, hogy nem tudtam otthagyni

Őt tavaly névnapom körül vettem, több tő volt egy cserépben, de csak ez az egy telelt át. Sajnos nagyon tetves volt a virág, amikor a kép készült, de a Csufka miatt nem használok semmiféle permetszert.

Egyszemlánytól anyák napjára

Évek óta szeretgetem, szaporítom, a kedvencem

 A többi muskátli idei beszerzés, a régi tövek már tavaly se igazán virágoztak, kellett a frissítés...és rózsaszín lett szinte minden, nem véletlenül.

Olvastam 2025/16.

 Kerry Fisher: Az anya, aki lehettem volna 

Ez megint egy érdekes és egyben nehéz könyv nekem. 

Anyaként, főleg egyedülálló anyaként időnként felmerül a kérdés, vajon jól csinálom-e, jó anya vagyok-e... vannak fordulópontok, események, vagy egyszerűen csak egy kérdésre adott válasz vagy egy reakció bármire vagy akár épp ezek elmaradása újra felveti a kérdést. Tudom hogy akármennyire is akartam jól csinálni, nem mindig ment. Tudom hogy követtem el hibákat, de ezeket általában sok évvel később tudtam csak meg, hogy gyerekszemmel látva, gyerekként élve nem volt minden jó amit én annak gondoltam. Azért összességében nézve még mindig jó anyának tartom magam és remélem a gyerekeim is. 

Nehezen indult a könyv olvasása, de nem tudom pontosan hogy miért. A fő szál Vicky, aki az elején frissen végzett egyetemista, a könyv végére pedig a harmincas évei elején jár. A másik szál az anyukája, aki keresi őt, keresteti magánnyomozóval. A kapcsolatuk megszakadt, ennek oka egyértelműen a kommunikációhiány volt az oka, valamint önzés, Vicky részéről. Azt gondolta hogy anyukája nem szereti őt eléggé, a két féltestvérét jobban, és miután nem tudott elmenni a diplomaosztójára, Vicky elment nyaralni Korfura és többé nem ment haza... Találkozott Williammel, terhes lett és visszaköltöztek Angliába. Megszületett Theo, a szülők között egyre több lett a konfliktus, ezt szította a nagymama, Barbara. Aki gyakorlatilag kisajátította és az anyja ellen nevelte a kisfiút. Ennek "eredményeképpen" Vicky elment, új életet kezdett. Távolról persze figyelte a fiát, de nem volt kapcsolatuk. Kb hat évvel később William meghalt, Barbara halálos beteg lett, megkereste Vickyt hogy vegye magához Theot. Nem volt egyszerű a kisfiú bizalmatlanságát, bizonytalanságát legyőzni, de összeszokott kis csapat lettek. Közben egy másik szálon másik család története indult el, ahova Vicky munkavállalóként került be. Ide érkezett Theo, örömmel, szeretettel fogadták, pótunokaként bántak vele, hisze a sajátjaikkal nem találkozhattak, mert a lányuk eltiltotta őket. Egy csomó régi sérelem lapul a mélyben, titkok, félreértések, meg nem beszélések, ez majdnem egy család széthullásához vezetett...

Érdekes, izgalmas, letehetetlen, ráadásul tanulságos könyv. Mire Vicky megkereste az anyukáját, már nem tudott beszélni vele, évekkel korábban meghalt...szeretetmorzsákat, leveleket hagyott neki, a féltestvérek úgy érezték hogy Vickyt szereti a legjobban...érdekes dolog ez a ki nem mondás...egy csomó félreértés születik belőle, tönkretéve családok és emberek életét...Nagyon sok embernek el kellene olvasnia ezt a könyvet. 

Az Írónak ez a hetedik könyve...érdekel, de ugyanakkor félek is tőle milyen lehet a többi...

Kiégés

 Bevallom, utálom ezt a szót...a problémát magát pedig "úri huncutságnak" tartottam...nagyjából pár nappal ezelőttig. Akkor támadt egy kósza gondolatom, hogy vajon nem itt tartok-e...utánaolvastam és felállítottam a diagnózist: de, pontosan, már nem is az elején, inkább a közepe-vége felé.

Itt találtam egy nagyon jó összefoglalót arról, hogy mit is érzek mostanában. Ez egy hosszú folyamat eredménye, ami egy csomó tőlem független döntés miatt vezetett idáig. A "legszebb" az egészben, hogy nem csak én érzek így, hanem a kollegáim többsége is. Van aki kimondja a gondolatait. érzéseit, van aki nem, de látszik rajta is egyrészt a fortyogás, másrészt a tehetetlenség...és vannak a bátrabbak, akik fiatalok, függetlenek, akiket ráadásul jobban érintett a változás, akik felálltak...ki korábban ki később, de már három olyan emberrel vagyunk kevesebben akikért nagy kár...emberileg és szakmailag egyaránt. Egy munkahelyi változásnál az ember igyekszik türelmes lenni, hiszen az új embernek át kell látni a már meglevő és működő rendszert és fel kell venni a fordulatszámot, meg kell ismernie az ittlevő kollegákat, akikkel csapatként együtt kell hogy húzza a szekeret. Amikor erre irányuló igyekezet apró jele se látszik, ugyanakkor minden más lesz mint eddig volt, amikor teljesen érthetetlen és logikátlan döntések megszületnek, mások, amelyek nem kerülnének pénzbe vagy nem annyiba, azok pedig nem...na ez az, amikor a bizonytalanság a holnapot illetően megindul...és vagy felállás vagy kiégés lesz a vége. A lelkes csapat, akik itt voltunk, már más. Persze, lehet azt mondani, hogy belefásultak az emberek a munkába, megismertük egymást, nincs érdekesség...de nem, ez nem az az érzés.

Már csak meg kell találnom a megoldást, a probléma megoldását, ki kell alakítanom a saját túlélési, felállási stratégiámat ebből a helyzetből. De ebben jó vagyok, szerintem egész életemben előjött ez a feladat,  legalábbis nem most először. De most először ennyire és most először adtam neki nevet.

 

Kézimunka

 Időnként van olyan időszak az életemben, hogy a kézimunkázás háttérbe szorul. Ennek egyik fő oka, hogy a család telitett lett zoknikkal és sálakkal, kendőkkel, sapkákkal, pulcsikat már régen nem hordanak kötöttet.

Van néhány álmom, amit meg akarok valósítani, csak ez nem megy egyedül: horgolni szeretnék profi módon. Nagyon tetszenek az ágytakarók, babatakarók, ilyen olyan kis tartókák, játéktartó  zsákocskák, és a fő álom: a karácsonyfadíszek. Próbáltam videókból, de nem megy...Moncsi barátnőm pedig messze van, vele jó volt tanulni, ő mondta hogy figyi, azt ne oda hanem oda...

Öreg barátnőm, Manyi néni épp elkezdett tanítgatni amikor a baleset történt, amiből aztán nem is épült fel sajnos...nála maradt a két könyvem, a virágos és a hópelyhes, egyszerűen a lányától nem tudom visszaszerezni őket...

Keresek valakit, aki megtaníthatna...tök jó volt míg volt a városban Gombolyda bolt, Viki is türelemmel tanított, néhány szombat délelőttöt eltöltöttünk együtt..

Mostanában olvasok rengeteget, főleg az előző évekhez képest, majd eljön az idő amikor megint többet fogok alkotni. 

Olvastam 2025/15.

 Baráth Viktória: A lótusz virága

Ez egy olyan könyv volt hogy húúú....Néhány héttel ezelőtt olvastam az előző részét, A napfény földjét. Az is nagyon tetszett, ez még jobban...Elizabeth, miután maga mögött hagyta a régi életét és Afrikát, egy kis faluban élt, egyedül. Itt talált rá egy kihívás, az afrikai videóihoz hasonló film forgatása, ezúttal Indiában. Kalandos út, jó társaság és Liam...a fiú, akibe kamaszként szerelmes volt, ám a szülői elvárások és társadalmi különbségek miatt elhagyta...

India kétarcú ország, ennyit eddig is tudtam. Nagyon szemléletes, nagyon izgalmas bepillantást nyerhetünk a szép zöld fűvű parkokba, a luxusszállodákba, de a hajóbontóba, a nyomornegyedekbe, a kilátástalan jövőjű életbe...a kolostorok szervezett rendjébe, a vallás hatalmába és összetartó erejébe, a segíteni akarásba. Szó szerint letehetetlen könyv, magával ragadó leírásokkal. Közben persze végig ott a rejtélyes rosszullét, betegség árnyéka és a kérdés: Liam szerelem vagy csak barátság? A történet végére minden a feje tetejére áll, a szponzorok kihátrálnak a film mögül, de a bemutató és a siker nem maradnak el így sem...ráadásul a bemutatóra meghívottak között ott van Adam, a Szerelem, akivel tiszta vizet kell önteni a pohárba...Szerencsére mindketten tudják, hogy nem szabad elengedniük egymást mégegyszer...együtt Elizabeth betegsége is legyőzhető...

A borítón olvastam, hogy ez a "Szabadon"sorozat második kötete...meg fogom keresni a harmadikat is...

Olvastam 2025/14.

 R. Kelényi Angelika: Szédítő Balaton

Ez az első könyvem az írónőtől, de nem az utolsó. Mint már mondtam talán, nem szoktam elolvasni a könyvek hátulján levő szöveget, a borító vagy megfog vagy nem, vagy kíváncsi leszek rá vagy nem. Enné a könyvnél lehet hogy hasznos lett volna, hiszen ez az úgynevezett Caroline Wood sorozat harmadik része. A másik kettőt nem olvastam, nem is volt hiányérzetem, tehát kb csak a főhős személye köti össze őket (azért legközelebb megnézem hátha épp bent van valamelyik). 

A könyv már-már klasszikus könnyed nyári olvasmány: a Londonban élő sikeres újságírónő hazalátogatni kényszerül a Balaton melletti kis faluba egy temetés és hagyatéki ügy miatt. Nagybátyja rá hagyta az épülő panziójának felét...a másik fele a gyerekkori plátói szerelméé lett...természetesen nem értenek egyet a könyv elején, veszekedés, rosszindulat, minden van, aztán a józan ész összehozza őket. a könyv közepe táján indul el az izgalmasabb, kissé krimis vonal, nyomozás, hogy a nagybácsi haláláról megtudjanak valamit...és így kerülnek a gazdag hoteltulajonos közelébe, aki a környék összes szálláshelyét fel akarja vásárolni, ezzel szüntetve meg a konkurenciát...nagyon izgalmas a történet, letehetetlen és a végére a főhőseink egymás karjában kötnek ki és a közösen örökölt panzió jó alap a közös élet elkezdéséhez.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy direkt nem szoktam híres írók könyveit választani a polcról, mert félek hogy nem kapom azt az élményt amit várok..így volt ez most is, de az első pár oldal után volt valami, talán a lendület, a fordulatosság, ami olvastatott tovább és nem bántam meg. 

Olvastam 2025/13.

 Hadházi Anita: Dubaj gésái

Írtam már talán hogy nem szoktam elolvasni a könyvek hátulján levő ajánló szöveget, vagy ismert szerzőt választok, vagy olyat amit valaki ajánlott vagy egész egyszerűen a könyv borítója alapján döntök. Ez lehet hogy változni fog ha sokszor előfordul hogy mellényúlok, de most úgy érzem hogy a sok olvasás nélkül töltött év után mindenevőként kell visszafordulnom.

Ezzel a könyvvel is úgy voltam, hogy a borító alapján választottam, bár vonzott, de nem tettem azonnal a hazahozandó kupacba. Dubaj...gésák...sötét borító...törött álarc...egyszerre vonzott és tartott távol. Aztán az a tulajdonságom döntött, hogy az első benyomás fontos..

Jól tettem. Nehezen indult a könyv, ami lehet hogy az én hibám. Régen olvastam krimit vagy ahhoz hasonló könyvet, ráadásul a múlt héten nem akartam negatív gondolatokat, az élet bőven adott ennélkül is. Szerencsére nem tettem félre, csak lassan olvastam...egy darabig...aztán letehetetlen lett..

A történet egy Dubajban új életet kezdeni akaró magyar lányról szól, aki pár nappal megérkezése után egy gyilkosság szemtanúja lesz, ráadásul az otthonában, a lakótársa az áldozat. A rendőrség nem hisz neki, ennek oka hogy alkoholos vagy drogos állapotban volt egy gésaparti után...A rendőrség hozzáállását látva magánnyomozásba kezd, ismerősöket kutat fel, beszélget, próbálkozik, még akkor is ha folyamatosan jeleket, üzeneteket kap hogy ne tegye...folyamatosan figyeli valaki, de titokban. Gyanúsít embereket, aztán kiderül hogy nem ő volt a gyilkos, semmi köze az este történtekhez. A szerelem természetesen most is megjelenik, a nyomozó kezdi félteni, aggódni érte. Bevallom voltak oldalak, amikor azt hittem hogy ez csak egy csel, egy félrevezetés, távoltartás...ebben a regényben kb mindenkinek van valami titkolnivalója, ez szép lassan izgalmasan derül ki de a gyilkos személye és indítéka kb az utolsó öt oldalig rejtély marad.

Annyira élveztem ezt a könyvet, hogy meg fogom keresni írt- e ő még valamit...

Tavaszi nemtudommi

Olyan semmi sem megy, semmi sem sikerül, semmi sem érdekel, álmos vagyok és fáradt napjaim vannak. Általában a könyvtárból négy könyvet hozok ki egyszerre, mert egy hónap a határidő és ez így tartható...na a múltkor sikerült annyira "jól" választanom, hogy egyet elolvastam, egyet kb félig, a másik kettő pedig már az első tíz oldalnál se fogott meg és nem késztetett a továbbolvasásra. Ilyen már régen volt, ma délután visszaviszem őket és újrapróbálkozom. 

A munkahelyem sem okoz se sikerélményt, se örömet mostanában, túl sok a változás és ezek nem pozitívak. Nem szeretem ha ésszerűtlen dolgokat csinálunk és ami meg tényleg fontos lenne az mintha láthatatlan lenne...persze ez nézőpont kérdése, a ranglétrán elfoglalt helytől függ...alulról sokkal jobban látszik a valóság. Tudom, vannak dolgok, illetve kellene hogy legyenek a háttérben, amiknek az eredménye csak később lesz látható...egy ideje úgy érzem itt nincsenek, csak elindultunk a lejtőn...még ezt is el tudnám fogadni, hiszen a vezetők majd megállítják a szekeret, gondolom én...amit nem tudok elfogadni és megemészteni, hogy emberek állnak fel, olyanok akik nagyon sokat letettek már az asztalra  itt, szükség van rájuk szakmailag és emberileg is..csak a létra felső részéről ez is a láthatatlan dolgok között van...Vártam a tavaszt, hiszen minden újnak kell idő hogy kialakuljon, de nem érzem a változást, lehet hogy türelmetlen vagyok...sok kollegával együtt...vannak "listák" mindenki fejében, hogy ki mikor fog felállni...néhány nagyon fájdalmas lesz, félek tőle...az egyik legfájdalmasabb hétfőn megtörtént, azóta is alig hiszem el...

De legalább otthon minden szép és jó, mindenki éli az életét, de tudunk egymásról. Kispasi pénteken előrehozott emelt érettségit tesz németből, és megint én izgulok jobban, mint ahogy ez a középszintű érettségijénél is volt meg a nyelvvizsgáknál is. Közben erősen megy a gondolkodás, tervezgetés, ötletelés a jövőt illetően, de ez a gyermek kb ugyanúgy nem tudja mit szeretne mint én se tudtam... 

Olvastam 2025/12.

 Patti Callahan: Volt egyszer egy ruhásszekrény

Könyv a könyvben

A címmel kezdődik minden történet, amit Megs elmond beteg öccsének. A történetek, melyeket a Narnia írójától hall a sok együtt töltött délután alatt. Georg nyolcéves, szívbeteg, lehet hogy a következő szülinapját se éri meg, minden öröme az olvasás és a mesék hallgatása. Ő kérte testvérét, tudakolja meg az írótól honnan származik Narnia ötlete..Kérdésére nem kap közvetlenül választ, de kap történeteket amelyek részletei mindig egy kicsivel közelebb viszik, ezzel újabb és újabb kérdéseket vetve fel és újabb történeteket indítva el. Megs a matematika világában érzi magát otthonosan, a történetek nehezen válnak számára érdekes és elfogadható dologgá, hiszen nem megfogható tények. Ennek ellenére lelkesen találkozgat a professzorral, hallgatja a történeteket és jegyzeteli le utána, hogy minél pontosabban át tudja adni Georgnak. 

Különleges testvéri kapcsolat 1950-ben, Angliában. A háború utáni jegyrendszer még részben megvan, a szegénység meghatározza az életet és ez a 17 éves lány az öccse minden kívánságát teljesíteni szeretné. Közben az ő élete nagyot változik, elkezd ő is meséket, történeteket olvasni, sokat változik a világhoz való kapcsolata, ha kilép a matematika realitásából. Egyszercsak a szerelem is rátalál, bár eleinte nem tudja mi az az érzés...Padraig, a fura fiú az egyetemről, óriási ajándékot talál a testvéreknek: teljesíti Georg karácsonyi kívánságát és elviszi Írországba álmai várához.

A könyv végén pár oldal a jelenben játszódik, Megs és Padraig már idős, háztasok, gyerekük és unokájuk van és boldog életük volt együtt. Azt is megtudjuk, hogy az orvosoknak sajnos igaza lett és Georg szíve nem bírta már sokáig, a kastélykaland után nemsokkal meghalt.

 A gyerekek közti kapcsolat emlékeztet Egyszemlány és Kispasi különleges kapcsolatára. Ők ugyanúgy egy hullámhosszon vannak és be tudják fejezni egymás mondatait és meértik a félszavakat, mint a könyvbeli gyerekek. Különleges könyv, ilyesmit nem olvastam mostanában. Mese a mesében, rengeteg szeretettel és érdekes, értékes karakterrel. 

Olvastam 2025/11.

 Kate Thompson: A remény könyvtára

A legnehezebb és legérdekesebb könyv volt...az első pár oldal után azt gondoltam: leteszem, nem olvasom, nem erre van szükségem..a 14.oldalon van egy évszám: 1944. március 3...A második világháború...én most még úgy érzem, szórakozásnak olvasok, könnyű, szerelmes-romantikus könyveket. Ez a könyv a nehéz indulás ellenére a végére egy szenzációs, letehetetlen könyv lett...az első betűktől kezdve remekül van megírva, felépítve a több szálon futó történet, én, illetve a hozzáállásom változott közben. 

A könyv prológussal indul, egy emlék elmesélésével a gyerekkorban megélt eseményekről...A háború idején egy londoni metróalagútban kialakított könyvtárban játszódik, itt ismerhetünk meg emberi sorsokat, gyerekeket, családokat, akikben egy közös van: a könyvtár és az alagút menedék a háború elől. Clara és Ruby a két könyvtáros igazi családdá kovácsolja össze a közel ötezer embert, akik együtt örülnek, együtt sírnak és a legfontosabb, egymásnak segítenek. Természetesen a szerelem is megjelenik,  a könyv végére mindkét lány megtalálja a párját. A barátságok, a közösség összetartozása és összefogása ami ebben a könyvben igazán rendkívüli.

Olvastam 2025/10.

 Baráth Viktória: Egymás szemében

 

Mondhatom hogy azt kaptam a szerzőtől, amit vártam: izgalmas, lendületes, váratlan fordulatokkal tarkított megható történetet, melynek a végén természetesen minden jó lesz. Ilyen olvasnivalókra vágyom, ahol este csak még egy oldalt olvasok, hajszárítás közben olvasok, sőt amíg a kávé lefő, addig is...mert izgalmas, érdekel a folytatás. 

A történet Jo és James kapcsolatáról szól, ami szerelemmé alakul (természetesen). James egy baleset következtében megvakult, Jo pedig fiatal kora ellenére hatalmas önbizalomhiánnyal kűzd. Munkakapcsolatnak indult, abból sem a barátságos fajtának, ám ahogy szépen lassan megismerik egymást és a másik sebeit, megértik és elfogadják az eseményeket. Bőven van egymáson mit alakítaniuk, visszaszerezni az elveszett vagy tán soha meg nem levő önbizalmat és ehhez a közös szenvedély, az irodalom, az írás és olvasás remek segítséget nyújt. Persze közben eljön a pont, amikor James úgy gondolja hogy nem láncolhat magához egy fiatal lányt, hisz ő férfiként egy csomó mindenben nem tud mellette állni, vaksága miatt. Szakítás történik, ami csak arra jó, hogy rájöjjenek hogy nem megy egyedül és már olyan erős a kapcsolatuk, hogy a nehézségeket is készek vállalni. James vállalja a műtétet, amit addig rizikósnak érzett, de már célja van: látni Jo-t és aktívan részt venni lánya életében...

Anyaság

 Elég sokat gondolkodom rajta, vajon jól csináltam-e, tudtam e elég jó anya lenni, felnevelni, felkészíteni őket mindenre, ami a felnőtté válásukhoz kellett...és meddig tart ez a feladat? Egyszemlány gyakorlatilag nyolc éve nem él velem minden nap, akkor kezdte az egyetemet majd az öt év után az önálló életét Győrben, tehát nem  is mindennapos távolságban. Vele szerintem sokkal jobb lett a kapcsolatunk, ez még inkább javult, amikor bő egy éve közelebb költözött és bármikor elmehetünk egymáshoz ha épp az a vágy.  Nagyfiú január végén elköltözött a barátnőjéhez, akiről kb abban a pillanatban derült ki hogy van...persze hogy sejtettem, de az elköltözésnek semmi előjele nem volt. Meglepett és nem esett jól, annak ellenére hogy természetesen azt szeretném hogy ő boldog legyen. Azóta elég keveset kommunikálunk, keveset találkozunk, de ha szükség van rá hogy segítsen, mindig jön. Kispasi az ősszel 18 lesz..barátnő nincs, másfél év múlva egyetemista lesz, várhatóan nem itt a városban. Akkor aztán teljesen egyedül maradok a mindennapokban, remélem Csufka azért velem lesz még...

Tegnap egész véletlenül rátaláltam egy podcastre, D Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi beszélgetése, az a címe: Mi lesz belőlünk, ha kirepül a gyerek? Ezt a kérdést elég sokszor felteszem magamnak mostanában, keresem a helyem a világban, a saját életemben. Amikor a gyerekek születtek, fokozatosan lett egyre több és több feladatom, hol elhavaztam, hogy egész jól sikerült megugranom az akadályokat. Ez igaz az utóbbi több mint tíz évre is, mióta egyedül maradtam velük. Aztán ahogy nőttek és egyre könnyebb lett, még mindig volt mit csinálnom, ha más nem is, egyszerűen csak az ellátásuk és a lakás rendbentartása. A munkahelyváltoztatásom egy csomó kihívást adott és ad azóta is, eleinte ez sok energiába és tanulásba került, ami elvette az felszabaduló idő és energia egy részét. Ráadásul mióta a Kedvesem is része az életünknek, rá is szánok az időmből, az itthoni dolgokat inkább hétköznap végzem el, hiszem a vele töltött hétvégén nem takarítani akarok. Időnként eszembe jutott, hogy jó lenne egy barátnő, akivel el lehet menni pl moziba vagy színházba, ahova egyedül nem akartam...aztán rájöttem hogy ha eddig nem lett ehhez társaságom, így ötven felé egy csomó csalódással a hátam mögött már nem is lesz, nem fogok tudni bízni senkiben. Elfogadtam, elfoglaltam magam: egy kis kézimunka, keresztszemes vagy kötögetés, gyémántkirakó, játék a telefonon, sütögetés, nem tűnt fel hogy nem így kéne. Ez kb most januárban változott meg, vagy most néztem szembe vele: Kispasival kettesben élünk, még kevesebb az itthoni feladat. Rájöttem hogy kezdenem kell valamit magammal. Talán ennek egy kezdetleges lépése volt a könyvtárba való beiratkozás október végén, de igazán olvasni talán csak januárban kezdtem el. Nem tudom mi lesz ebből, igyekszem megtalálni magam, vagy kitalálni valami újat, ehhez várom pl a tavaszt. A már említett beszélgetésben hallottam, hogy nem jó a gyerekeknek se, ha azt látják, hogy anya csak otthon ül és őket várja haza folyamatosan, de a saját életében már nincsenek célok. Nem akarok ilyen lenni, főleg nem akarok besavanyodni a négy fal közé, pedig már észreveszem hogy jó úton haladok effelé: ha tehetem nem mozdulok ki a lakásból, olvasgatok, zenét hallgatok, takarítok, de egyedül...Amikor agy csomó megvalósítandó tervem volt erre az évre, nem gondoltam, hogy ezek mellé egy komoly, megoldandó feladatot fogok kapni, ami jelentősen fogja befolyásolni későbbi éveimet.

Olvastam 2025/9.

 Baráth Viktória: A napfény földje

Ez a könyv az első pár oldalon nem tetszett, aztán nagyon nem...megint csak a kíváncsiságom olvastatta tovább és milyen jól tette. Fergeteges, magával ragadó, letehetetlen lett egy . Elizabeth, a főhős szívtelen, sikeres, gazdag, törtető, akarnok, aki soha senkivel nem törődött csak a karrierjével és hogy megfeleljen a családja által támasztott elvárásoknak. Tisztaságmániás, kontrollmániás, mindig tökéletességre törekvő, saját magával és mindenki mással szemben is, ráadásul pánikbeteg, amit még magának se mer bevallani.  Nem voltak barátai, még a szeretője is csak érdek volt. Egy nagy üzlet lehetőségének reményében el kell utaznia Afrikába (a szeretőjével, aki munkatárs is) , ám ottlétük másnapján lázadás tör ki, azonnal el kell hagyniuk a szállodát és az országot. A srácnak sikerül, Elizabeth viszont lekési az utolsó induló gépet és ottragad..egy számára nem szimpatikus angol származású férfi segít neki kimenekülni a városból, elviszi az otthonába, nem tudom másképp fogalmazni, a semmi közepére. Teljesen ellenkező körülmények közé, mint amit a nő megszokott. Nem akarom részletesen elmesélni, de számomra innentől lett érdekes a történet: beletörődve sorsába, lemondva mindenről, amiről azt hitte nem tud élni nélküle, változtatva a stílusán (leszállva a magas lóról) egyre jobban megismeri megmentőjét (Adam) és a körülöttük élők életét. A szomszéd faluban lakó emberek kakaóbab termesztésből élnek, Elizabeth cége által kizsákmányolva...közben érzelmei támadnak Adam iránt és segíteni akar az embereknek...elindítanak egy közös céget, majd jön egy email és ő visszarepül Londonba, ezzel nagy csalódást okozva...A könyv utolsó oldalain ott a mondat: Felmondok

Én pedig kíváncsian várom a folytatást, szerintem jövő héten megpróbálom megszerezni. Addig is az írónő egy másik könyvét kezdem el.

Olvastam 2025/8.

 Hidasi Judit: Fehér vitorlás a kikötőben 

A trilógia harmadik része, a harmadik barátnőről. Számomra ez egy nagyon érdekes, elgondolkodtató könyv volt, más mint sz első kettő. Pont annyival komolyabb és másabb, mint amennyivel Gabi, a főhős élete más mint a többieké. Más, hiszen ő 15 éve házasságban él és három gyermeke van. Az ikrek kezdik az iskolát, ő pedig lelkesen készül a munka világába való visszatérésre, de a sors másképp rendezi a lapokat: nem veszi vissza a régi munkahelye. Ilyenkor mindenki kétségbe esne, egyrészt mert pénzből élünk, másrészt mert felnőttek között lenni és hasznosnak lenni fontos, harmadrészt mert a férj kevesebbet kellene hogy dolgozzon...a bejelentést sa férje nagyon nem úgy fogadja, ahogy azt Gabi várta, ebből nézeteltérés lett...Egy hétig besegít Nórának a kávézóban, ez idő alatt tudatosul benne hogy házassága válságban van, régóta nincs idejük és energiájuk egymásra férjével. Ráadásul feltűnik egy vitorlás a kikötőben, egy szexi tulajdonossal...és hogy mi a lényeg? Gabi ráébred hogy még mindig szerelmes a férjébe és egy hosszú és nagyon őszinte beszélgetés során megbeszélik hogy eszük ágában sincs egymás nélkül megöregedni. Tehát minden jó ha a vége jó.

És miért volt érdekes? Mert rájöttem ismét, hogy egy kapcsolatért folyamatosan tenni kell, nem szabad természetesnek venni hogy a szerelmünk mellettünk van. Őszinteség és idő egymásra, dobni kell a tűzre , ahogy a én Kedvesem szokta mondani. Ha valami mégse passzol, ha hiba csúszik a gépezetbe, akkor pedig megjavítani, együtt, nem kidobni...

Olvastam 2025/7.

 A Hidasi Judit könyv harmadik kötete nem volt bent a könyvtárban, de előjegyeztettem...Addig kerestem mást, nehogy elmúljon az olvashatnékom.

Patak Gyöngyvér: Család a dombon

Amikor ezt az összefoglalót elkezdem írni, még csak a könyv harmadánál járok, de annyi gondolatom van hogy félek mire a végére érek elfelejtem.

A könyvön levő ajánló szerint humoros, lebilincselő történet. A humort még várom, a történetet lelkesen olvasom mert fogalmam sincs róla mi sül ki belőle. A történet egy panellakásban a nagyváros közepén kezdődik, ahol a főhősnek épp elege lesz a panelélet "szépségeiből" és elhatározza hogy falura akar költözni. Nekem itt egy kicsit túl szép hogy igaz legyen érzésem volt: természetesen a férj egy szó nélkül támogatja, pont van egy telkük a szomszédos faluban, a terveknek megfelelően megépül a szép ház, megszületik a második gyermek,(még az ő húsz perc alatti megszületése is mesébe illő), élik a kisgyerekes családok mindennapjait. Oké, van szó a kétéveskori hisztiről, de természetesen ez is kezelhető pillanatok alatt, ahogy a kistestvér érkezése sem okoz semmiféle féltékenységet. Szemben a testvéréék építkeznek, a gyerekeik kb egyidősek, tehát társasága is van mindenkinek. Aztán kimarad négy év, már a harmadik baba is megszületett és anya kezd besokallni, csinálna valami mást a gyerekekkel való foglalkozáson kívül...

Végeztem, elolvastam a könyvet. A kíváncsiság vitt végig rajta, de semmi érdekes nem volt a történetben, sem semmi humoros. Teljesen normális, átlagos háromgyerekes család élete, a különlegesség nekem csak a jó szomszédokkal való viszony és a közös programok..tényleg mint egy nagy család élnek a dombon. Érdekes volt olvasni egy életről, amiről eltudom képzelni hogy igaz, hiszen egy részét én is végigcsináltam a saját három gyerekemmel, csak egyedül, míg a könyvben egy férjként és apaként is szerepet vállaló férfi is van. Időnként olyan érzésem volt, hogy nem egyfelé húzzák a szekeret, mindenkinek van olyan pénzügyeket érintő ügye, amit nem mond el az első lépésektől a másiknak. Nekem fura, hogy valaki egyik pillanatban elhatározza hogy ő ingatlanbérbeadással akar pénz keresni, miközben az előző oldalon azon kesereg hogy nem tudták összerakni a pénzt a gardróbszekrényre...mindegy, erre szokta mondani apukám hogy szerencsére nem vagyunk egyformák.

Összegezve: elolvastam, nem tetszett, erőltetett volt a mindennapokról írni, humormentesen...

Olvastam 2025/6.

 Hidasi Judit: Árnyas kávézó a szomszédban

Tökéletes folytatása az előző könyvnek, a három barátnő közül most Nóri a főszereplő, az ő jelenjébe és múltjába látunk bele, míg megvalósítja gyerekkori álmát és megnyitja a kis kávézót a Lady Lavender szomszédságában. Belelátunk továbbá a kisváros lakóinak életébe, a jelenbe és a múltba, szerelmek, kapcsolatok, melyek voltak és némelyik talán még lesz is. Új ismeretségek, melyek által a férfi-nő kapcsolatokon gondolkodhatunk el, amik pont úgy vannak leírva ahogy tényleg vannak...hogy az erős és minden szempontból független nő nehezen adja fel amit elért, nehezen vagy egyáltalán nem tudja elképzelni hogy egy férfi mint állandó társ helyet kapjon az életében.

A férfiakon kívül az is megérdemel néhány gondolatot, hogy mennyire befolyásolta vajon Nóri életét a minta, amit otthonról, a szülei házasságát látva hozott, vagy az anyukájával való viszonya, aki megkeseredett ember lévén soha semmiben nem tudott lánya támasza, drukkere lenni, viszont a kritizálással elérte hogy bár egy városban laknak de csak évente kétszer találkoznak.

Az utolsó oldalak érdekes csavart hoztak a történetbe, amikor egy régi alkoholos éjszaka megtörténtét Nóri bevallotta Évának...a másik fél Tamás volt...Éva nem is ment el a Bögre megnyitására szervezett ünneplésre...

Kíváncsian várom a folytatást, remélem a harmadik kötet bent lesz ma a könyvtárban.