Megint vége egy évnek...
Kíhívásokkal teli év volt, ez látszott már az elején és akkor még a világ változásai nem is látszottak. Jelentem, megoldottunk mindent. Azzal az érzéssel zártam az évet, hogy remélem a következő se lesz rosszabb és akkor nincs okom panaszra.
Új munkahellyel, új emberekkel, új feladatokkal indult az év. Bizonyítani akartam magamnak hogy meg tudom csinálni, megállom a helyem. Bizonyítani akartam a gyerekeknek, hogy merni kell változtatni. Bizonyítani akartam a Kedvesemnek, a szüleimnek, mindenkinek, hogy képes vagyok hátatfordítani a megszokottnak és valami mással foglalkozni. Bizonyítani akartam a barátnőmnek és a főnökömnek, hogy megérdemlem a bizalmat, a rám bízott feladatokat el tudom végezni. Azt hiszem kijelenthetem, hogy sikerült, ebben megerősít egy üzenet, amiben a főnököm megköszöni az éves munkát, de persze nem csak így sablonosan, hanem személyre szólóan. Ez egy új érzés volt, sose kaptam ilyet, őszintét meg főleg nem. Az új helyzet világított rá arra, hogy lehet más a munkatársi viszony, mint volt az utóbbi években. Nagyon nem mindegy milyen hangulat uralkodik ott, ahol a nap nagy részét töltjük és ahol nap mint nap megoldandó feladatokkal találkozunk. Minden nap szívesen jöttem dolgozni, tudtam hogy ha valami nem megy, bárkitől kérhetek segítséget, nem lesz semmi negatív következménye, nem fognak még csak összesúgni se a hátam mögött. Ez csak nekem fura? Vagy ez máshol természetes és eddig én voltam rossz helyen?
A gyerekek tovább nőttek az elmúlt évben, ennek minden előnyével és hátrányával. Egyszemlány sikeresen befejezte az egyetemet, megvalósította az álmát. Utána azonnal belépett a nagybetűs Életbe, összeköltözés egy ismeretlen városban, munkahely, feladatok, szinte mindennapos vezetéssel. Megállta a helyét, a munkájában is és otthon is. Fura érzés volt látni anyaként hogy nővé vált az én kislányom, ahogy apránként kialakítják a közös életüket és a saját felnőtt életét is. Elengedtem őt, de megmaradtam biztos hátországnak, szinte naponta beszélünk, átalakult a kapcsolatunk de nagyon tetszik ez az irány. A fiúk tanulnak, mindenki teszi a dolgát, ügyesek én meg büszkén nézegetem őket. Nagyfiú életében megtörtént az első szerelem elmúlása, nagyjából a szakdolgozat elkészítésével egyidőben. Pár hét múlva államvizsga és a második gyermekem is diplomás lesz.
Végül a Szerelem: az egész évben végig maradt a csodálatos boldog rózsaszín szeretetbuborék. Sokat kirándultunk, beszélgettünk, sétáltunk, vagy csak éltük a mindennapokat. Kicsit átalakult az együtt töltött idő, már megcsinálom az épp aktuális házimunkát akkor is, ha ő itt van (oké, nem nagytakarítás, de mosás teregetés). Október végén kifestettük a lakás nagy részét, ketten együtt. Jó feladat volt, tetszik a közös tevékenykedés vele és az eredmény is. Megbeszéltük hogy a kapcsolatunk így tökéletes, nem változtatunk semmin de mindketten nagyon vigyázunk erre a törékeny kincsre, amit kaptunk.
Ahogy a világot elnézem, nem lesz könnyű év 2023 sem. Szerencsés vagyok, csodálatos családom van, a szüleim egészségesek, a gyerekeim is, szép lassan elérik a céljaikat, van munkám, ráadásul szeretem is, van egy csodálatos társam, boldog életem és Csufika, aki minden nap bizonyítja hogy imád :) . Kell ennél több?
Ami az évből kimaradt, amiből többet szeretnék: olvasás, kreatív tevékenység.
