Csodaszépem

 Egész nyáron nem mutattam a kertecskét, pedig készültek képek. Sajnos a tavalyelőtti hibiszkusz tönkrement a nyáron, de a másik kettő elárasztott virággal. Még mindig az enyém a környék legvirágosabb erkélye, akkor is ha az idén nem voltam megelégedve vele: az átteleltetett muskátlik sok virágot hoztak, de aprókat és hullámokban, a futók is, bár az egyik cseréppel alig virágzott. Jó lenne tudni ez mitől függ. 

Sokat használtuk az erkélyt a nyáron, és végre kettes és családi programok voltak, reggelik, ebédek, vacsorák, kint beszélgetős borozgatós esték, nemcsak a magányos napozásom, mint annyi éve már.

Sikerült

 a meglepetésajándék, nagyon örült neki.

Ma sétáltunk, megnéztük a felújított és augusztusban átadott Nádasdy-kastélyt Nádasdladányban. Csodálatos őszi idő volt, annyira meleg hogy egy póló elég volt.

 Nekem nagyon hasonlít a kedvenc kastélyomra, a tiszadobira, ahol tavaly jártunk.

Véletlen?

 A heti gondolat a napráramban:

Boldogság

 Egy kapcsolat akkor jó, ha tud fejlődni, ha nem unalmas, ha vannak közös tervek, vágyak, célok. Szép apránként haladunk, mindig történik valami. Hamarosan egy évesek leszünk, szerencsére pont együtt töltött hétvége lesz az évforduló. Ebből az alkalomból készítek Neki egy ajándékot, egy fényképalbumot az elmúlt évből, közös képekkel és mondatokkal, eseményekkel. Amikből van szerencsére mindig olyan, amikre azt mondjuk: szintet léptünk: az első együttalvás, aztán amikor márciusban bemutatott a gyerekeinek, a közös nyaralás, és augusztus végén elvittem haza, a szüleimhez...és most hétvégén újra ott voltunk, most nem voltak gyerekek, csak mi. Megmutattuk neki a városomat, felsétáltunk a várba, aztán a Margit romhoz és utána a kertben vacsoráztunk. Elbeszélgettünk, apával politizáltak kicsit, de nyugi volt, béke, mintha mindig így lett volna. Szeretem őt, nagyon...és hálás vagyok a Sorsnak, hogy találkoztunk...és a szüleimnek, hogy befogadták őt a családba.

Még mindig...mélázgatok 2.

 Az élet nem habostorta, legalábbis ha a kis családomon kívülre nézek. A szeretteim szó napról napra még mélyebb, nagyobb jelentőséggel bír. Olyan utálatos dolgokkal találkozom nap mint nap, hogy megerősödik bennem hogy a legjobb ha ki se nyitom a számat csak a biztonságos négy fal között...annyi a spicli, szélkakas ember, hogy csak kapkodom a fejem. A legrondább állatfaj...rejtőzködő életet él, ha mégis találkozol vele barátságos, de sose tudhatod mikor támad hátba...bármikor...és a helyzetnek, a saját érdekeinek megfelelően emlékszik akár a pár perccel korábbi helyzetre és így meséli el, te meg csak lesel, hogy x vagy y miért néz rád úgy vagy mondja azt amit...Én vagyok rossz helyen vagy tényleg nincsenek már barátságok, emberi kapcsolatok érdek nélkül? A legnagyobb ilyen pofont, felismerést már évekkel ezelőtt megkaptam, azóta sokkal óvatosabb vagyok de természetesen így se lehetek sebezhetetlen, én az örök optimista, naív szöszi...

De persze van az a mondás hogy az nevet aki utoljára nevet...

És a másik kedvencem: mindig lesznek olyanok, akik nevetnek rajtad mert azt hiszik bohócot csináltak belőled..de ne rontsd el a játékukat azzal, hogy elárulod nekik hogy tiéd a cirkusz.