Karácsony

 A legeslegkedvesebb ünnepem 😍 Nem is annyira az a három nap amit a naptárban is jelölnek, hanem az előtte levő hetek, a készülődés, a díszítgetés. Az idei más lesz, de elhatároztam hogy nem hagyom hogy a nyomorult vírus megakadályozzon benne hogy úgy legyen mint máskor. Tehát otthon, a szüleimmel. Ha kell, előtte két héttel mindannyian otthon maradunk, hogy véletlenül se szedhessünk össze sehol semmi nyavalyát.

Elkezdtem készülődni, már nemcsak fejben, hanem fizikailag is. Gyűlnek itthon az ajándékok vagy azok alkatrészei, lassan fel kell írnom mit hova rejtek. A Kispasi legjobb ajándéka már itt pihen a szekrényben és bár nem meglepi lesz neki, nagyon fog örülni. Természetesen meglepi is lesz 😊Úgy tervezem hogy az idén több saját készítésű ajándékot fogok adni, mint az elmúlt években. Bár tavaly a barátnőknek adott doboz süti nagy siker volt, most mást találtam ki (persze ráadásnak kapnak sütit is). Annyira más lett minden, más a fontos, a figyelem a másik ember irányába egy kétkezi ajándékkal jobban kifejezhető. A kolléganőké már megvan, ebben anyukám segített, de természetesen az elkészített alapot is személyessé kell tenni, ez rám vár.

Alkotok szépen csendben, mutatni nem fogok mindent, majd csak ha átadásra került. 

Új fejezet

 Visszarázódunk a mindennapok megszokásába, a karantén, a nyári szünet kellemes magánya után. Szinte minden nap van olyan helyzet, amiben úgy érzem, rosszul vagyok összerakva...ezek jelentős része a gyerekekkel és a nevelésükkel kapcsolatos, de a munkatársa kapcsolatában is előfordul. Érdekes, de most még nem zavar. Elvégzem a dolgom és jövök haza, a biztonságos négy fal közé. Biztonságos, mert itt szeretnek...a gyerekek, akikből mindig változó mennyi van itthon, kettő-három-négy, és már Csufika is. Biztonságos, mert kívül van a vírus. Biztonságos, mert csak az van itt, akit én beengedek. 

Ugyanakkor hiányos...a másik felem hiányzik nemcsak a lakásból, az életemből is. Tegnap újra regisztráltam egy társkergetőre, bár megvallom őszintén, nem hiszek benne.... Mindegy, fent vagyok, nem vadászok, csak hagyom magam sodródni az árral és majd kiderül mi lesz belőle, lesz-e valami.

Szeptember

 A közepén tartunk, repül az idő...Elmentek a gólyák, most valahogy rosszul esik a fészket üresen látni minden reggel...és a fecskék is elmentek, már nyugodtan kint lehetek az erkélyen bámészkodni, nem kell attól tartanom hogy nekemjönnek a gyors repkedésben. Nem örülök most az ősznek, az elmúlás valahogy másképp érint mint eddig...öregszem?

Kerülget megint bennünket a korona, jobban mint tavasszal. Ennek oka hogy nem zárt be az ország, gyakorlatilag a maszkon kívül nincs korlátozás, nyitva vannak az iskolák. Nagyfiút kivéve mindannyian túlvagyunk az őszi megfázáson, egy napot se hiányoztunk az iskolánkból. Fél éve kezdődött ez az őrület, fél éve a leggyakrabban kimondott szavak közé került a maszk...Valahogy most nem találom a helyem...Igyekszem hogy ebből a környezetem ne vegyen észre semmit, igyekszem mindig mosolygós, boldog összképet sugározni. Néha nagyon nehéz, akkor befelé sírok...vagy este, amikor senki se lát.

Fáradt vagyok, nagyon. Zűrösen indult az év, ennek is egyik oka a korona... és a lelkem fáradt. Egyik pillanatban azt gondolom hogy nem kell senki, jó nekem egyedül, nincs türelmem ismerkedni, a másikban tudom hogy ez így nincs jól, nem akarok egyedül megöregedni...de tenni nem teszek semmit, ahhoz még gyűjtöm az erőt. 

Szeretem az őszt, remélem hétvégén eljutunk vadgesztenyét szedni 😍. Színes leveleket már nem gyűjtök, de a gesztenye szeretete azt hiszem öregasszony koromig el fog kísérni.

Álom

Volt olyan az életedben, hogy egy álom a hatása alatt tartott egész nap? Vagy akár napokig? Nekem már volt, egyszerre volt jó és rossz...Sok évvel ezelőtt, talán 15 is van már, álmomban láttam magam egy vasútállomáson egy hosszú szőke göndör hajú kislánnyal, kettesben, kézenfogva álltunk a peronon és néztük a vonatokat. Évekkel később megszületett Kispasi, rengeteget voltunk kettesben, olyan göndör haja volt mint álmomban a kislánynak, vörösesszőke, amikor először levágta neki már a háta közepéig ért...Őt álmodtam meg? Egy másik álom egy nagyon magas pasi volt, valami munkakapcsolat, Ákos volt a neve...évekig vártam, de eddig még nem lépett be az életembe, pedig az álom kb 10-12 éve volt...Napokig kerestem őt, vártam honnan bukkan elő...eddig sehonnan. Tegnap éjjel megint volt egy magas férfi az álmomban...őszülő hajú, elmosódva láttam az arcát is, de nem ismerem...egész közel volt, éreztem az érintését is...nem tudom honnan jött, nem tudom hova lett, eltűnt...remélem hogy egyszer tényleg ideér és nem is megy el...Ma ennek a hatása alatt vagyok...várom Őt.

Nagypapám

 Szeptember van, 5-én lett volna 89 éves...9 éve meghalt.

Nagyon hiányzik, sokszor eszembe jut. Vannak olyan szavak, amelyet egyértelműen az övék voltak...pl a csakugyan.

Ilyenkor érett a kertbe a körte...szép nagy, sárga körte, édes, a könyökömig folyt a leve. Szerették a darazsak is, tele is volt a kis fa minden évben, ami lepotyogott vagy megérett félretette a garázsablakba. Olyan szeretettel rakosgatta nekünk mindig, hogy a körtéről minden évben újra és újra Ő jut eszembe. Csodálatos ahogy a szüleim szeretnek minket, a gyerekeimet imádják, de míg élek nem felejtem el milyen boldog volt amikor Egyszemlányt a kezébe adtam először... és ahogy csillogó szemmel, gyermeki rajongással nézte ahogy Kispasi örül a kedvenc Mikulásomnak.. ami talán épp ezért, miatta lett kedvenc.. .

6-án költöztettem vissza Egyszemlányt Sopronba az egyetemre, bementünk a temetőbe. Ennyi év után se bírom ki sírás nélkül, igazságtalan az élet...Összeszedtem magam, menni kellett tovább...ahogy kitolattam a parkolóból és a hátsó ülésen megláttam a waldent és az jutott eszembe: milyen büszke lenne az elsőszülött dédunokájára...a Nigara elbújhatott volna a könnyeim mellett...

Mesebeli szülinap

 45 éves lettem...Szép szám, valamiért úgy érzem jó év lesz.

A szülinapom úgy indult mint bármelyik: puszi-ölelés-köszöntés a fiúktól, telefonon a szüleimtől és a lányomtól, aztán a kollégák, ismerősök folytatták a sort. Így volt ez délután kb kettőig, amikor jött egy üzenet. A telefon csippanásakor még azt hittem, hogy egy olyan üzenet, mint a többi a nap folyamán. De nem, ez más volt: Nyuszimama írt. Hogy sajnos nem bírja a gerince a nyuszik ellátását ezért megválik a növendékektől és mivel Zümit én szerettem volna, most vihetem, ha még mindig akarom. Zümi nekem Csufi...Megláttam őt július elején és úgy éreztem: kell...Rákérdeztem Nyuszimamára, azt mondta nem eladó...és most mégis enyém lehet. Elengedtem és mégis megkapom...Kb fél hatra ott voltunk érte, addigra vettem neki ketrecet, szénát, mindent ami kell. És ami a legmeglepőbb volt: egy pillanatig nem gondolkodtam, önző voltam, nem kértem ki a fiúk véleményét.

Azóta imádják egymást :)

Nagyon szeretem hogy újra egy lénnyel több, akiért aggódhatok, újra hangokat hallok éjjel (vagy ha nem, felkelek megnézni minden rendben van-e), újra széna van a lakásban mindenhol...Mi így vagyunk kerek, a kereknél is kerekebb, nyuszival :)