Az elmúlt pár napban a testi tünetek hullámzóan javultak, de a lelkem egyre inkább romokba került.
Köhögök, sokat alszom, de jól vagyok. A gyerekek szerint nem, csak magamnak se vallom be. Akarom hogy meggyógyuljak, mert az én Szerelmem csak akkor jöhet. Hiszen nem akarom őt se megfertőzni, de az anyukájának is jó lenne ha nem vinne vírust.
Tegnap teszteltek, egyértelmű hogy pozitív lett. Ez egy csomó kérdést vet fel, amire a választ azt se tudom ki fogja megadni, hogy mikor azt főleg nem. A vírus első hullámában is éreztük, hogy a kommunikáció és a tettek nem mindig vannak összhangban. Most, a másodikban ez már egyértelmű volt, kívülállóként is. De így, hogy benne vagyunk, ez egyszerre dühítő és elkeserítő. Állítólag Kispasi pozitív tesztje után kellett volna hogy hívjon valaki, ÁNTSZ például vagy nem is tudom hogy hívják az épp aktuális szervezetet, elmondani mi is a teendő...ez a karácsony és nem tudom mi miatt elmaradt. Nem baj, elviseljük, kiszámoltuk hogy január 1. éjfél a szabadulás napja. Erre jött a káosz, az én betegségem...ami részben lecsengett mire dokihoz kerültem. A doki úgy kiakasztott, olyan bunkó volt hogy sírtam...és komolyan elgondolkodtam hogy eljövök tőle. Nem tudom meddig tart a karanténunk, ő azt mondta indul a tíz napom, máshol azt olvastam hogy tünettől számolódik a tíz nap...és azért nem mindegy. Összevisszaság van és tehetetlen vagyok.
