Szeptember van, 5-én lett volna 89 éves...9 éve meghalt.
Nagyon hiányzik, sokszor eszembe jut. Vannak olyan szavak, amelyet egyértelműen az övék voltak...pl a csakugyan.
Ilyenkor érett a kertbe a körte...szép nagy, sárga körte, édes, a könyökömig folyt a leve. Szerették a darazsak is, tele is volt a kis fa minden évben, ami lepotyogott vagy megérett félretette a garázsablakba. Olyan szeretettel rakosgatta nekünk mindig, hogy a körtéről minden évben újra és újra Ő jut eszembe. Csodálatos ahogy a szüleim szeretnek minket, a gyerekeimet imádják, de míg élek nem felejtem el milyen boldog volt amikor Egyszemlányt a kezébe adtam először... és ahogy csillogó szemmel, gyermeki rajongással nézte ahogy Kispasi örül a kedvenc Mikulásomnak.. ami talán épp ezért, miatta lett kedvenc.. .
6-án költöztettem vissza Egyszemlányt Sopronba az egyetemre, bementünk a temetőbe. Ennyi év után se bírom ki sírás nélkül, igazságtalan az élet...Összeszedtem magam, menni kellett tovább...ahogy kitolattam a parkolóból és a hátsó ülésen megláttam a waldent és az jutott eszembe: milyen büszke lenne az elsőszülött dédunokájára...a Nigara elbújhatott volna a könnyeim mellett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése