Az év egyik legkedvesebb időszaka nekem. Szeretem a színeit, illatait, a titkokat, a készülődést, a várakozást, a még jobban egymásra figyelést. Minden évben igyekszem maximálisan kihasználni minden pillanatot, sok együtt töltött, együtt játszott órával, azokkal akik a legfontosabbak...a szüleim, a gyerekeim és a Kedvesem. A négy héten át tartó gyertyagyújtás minden évben közös program, az idén úgy alakult, hogy mi ketten a Kispasival voltunk az állandó résztvevők vasárnap, először Nagylánnyal, aztán Kedvesemmel, a harmadikat Nagyfiúval és a negyediket Nagylánnyal és kedvesével együtt gyújtottuk meg. Az utolsó adventi hétvégét Budapesten töltöttem. Újabb szintlépés következett a kapcsolatunkban, bemutatott az anyukájának és a testvérének. Csodálatos hétvége volt, mint minden perc Vele..sokat, mondhatnám hogy rengeteget sétáltunk, megnéztük a karácsonyi vásárokat, ikeáztunk, beszereztünk néhány hiányzó ajándékot. Kicsit sétáltunk a Dunaparton is, de nagyon hideg szél fújt..
Elszaladt...
Új munkahely, új élet, új emberek, új kihívások. Élvezem, ugyanakkor így a karácsonyi készülődéssel együtt nagyon elfáradtam. Nem gondoltam hogy a néha kb másfél óra, amivel később érek haza, ennyi mindenre jó volt...meg hogy hazafelé bevásároltam...át kell szervezni az életemet, életünket, ez nem ment egy hónap alatt. Nagy galiba nem történt, mindent megcsináltam amit szerettem volna, csak mostanra elfáradtam. Lett a gyerekeknek minden napra kaja és tiszta ruha mint eddig, lett karácsonyi ajándék mindenkinek, ráadásul az amire vágyott, lett minden napra tiszta lakás, feldíszítve és ugyanúgy kb tízféle aprósüti karácsonyra mint eddig mindig. Az idén ez több energiámba került, és a gyerekek segítsége is nagyon sokat számított.
Az elmúlt hetekben kb 180fokos fordulatot vett az életem és ezzel együtt a nekem fontos embereké is. Teljesen új munkát végzek, teljesen új helyen, új emberek között. Ugyanannyian vagyunk mint a régi helyen, ráadásul egy épületben, egy szinten, egymás mellett és egymással dolgozva. Természetesen itt sem szeret mindenki mindenkit de nem érzem a rosszindulatot ami megkeserítette az életemet az utolsó hónapokban. Van viszont sok nevetés, segítőkészség és türelem. Jó időszakban érkeztem, már két karácsonyi buliban is voltam és élveztem. Ez meglepő volt a magam számára is, de azzal magyaráztam hogy nem kell arra figyelni ki barát és ki ellenség, mert mindenki barát. Nagyon szeretek itt lenni, idetartozni...
A család pedig visszakapta a régi boldog mosolygós Katát.
Barátnőmmé lett kolléganőmnek van egy egyszerű homokszinű kabátja ami nekem nagyon tetszik. Ahhoz készült egy nyakmelegítő amit az utolsó napok egyikén kapott meg:
Ezt a bejegyzést megírtam november 13-án, kb 12 órát közzé is volt téve..aztán töröltem, mert nem tudtam a láthatóságát átállítani. Jobb lesz az nekem ha még két hétig nem lesz nyilvános a véleményem…
November
9...a nap, amire szeptember eleje óta vártam. A telefonom kijelzőjén megjelent
egy név, a szívem rögtön ki akart ugrani a helyéről, de mégis, boldogan,
higgadtan, magabiztosan vettem fel a telefont. December 1-én egy másik
munkahelyen várnak rám. Elég volt a jelenlegiből, bár egyes részeit sajnálom.
Sajnálom hogy nem foglalkozhatok a gyerekekkel, amiért egy csomót tanultam. De
az új munkám miatt fel kell eleveníteni azokat a dolgokat amit 14 évesen
választottam hivatásnak. Nagyon messze a gyerekektől, de talán 46 évesen nem
véletlenül kaptam egy ilyen lehetőséget. Boldogan, lelkesen várom az újat,
természetesen egyfajta félelemmel vegyes izgalommal. Továbbra is hiszem hogy az
életben minden okkal történik, és minden akkor történik amikor itt az ideje,
amikor az adott helyzetből már megtanultam mindent amit kellett. És még egy
furcsa dolgot megfigyeltem: amikor elengedem, megkapom...Így volt ez Csufikával
is, akit nem kaphattam meg amikor szerettem volna, csak hetekkel később...és a
Szerelmem...több próbálkozás, egyedül töltött évek után elengedtem a
lehetőségét, hogy van egy Párom, egy társam, akivel boldog lehetek...és akkor
jött Ő és csodát tesz velem...mintha egy tündérmesében élnék már több mint egy
éve. És ez a munkahelyváltás: valami megszakadt egy ideje, elkezdtek a rossz
energiák jönni felém. Tulajdonképpen már a sulit is menekülőútnak szántam,
aztán mégsem az lett. Hullámokban jött rám a mehetnék, de mindig történt
valami, amiért mégse léptem. Az idén nyáron aztán annyi olyan dolog történt
amivel nem tudtam azonosulni, hogy nem halaszthattam. Az első próbálkozásom egy
gyerekközeli munka volt, egy ismerős helyre pályáztam, ahol nem engem
választottak, de nem is ez volt a legnagyobb pofon: nem is történt semmi
visszajelzés. És a többi 18 helyről sem, ahova pályáztam. A végére már
mindenféle munkát megpályáztam. Tettem ezt annak ellenére, hogy a jövendőbeli
munkahelyemmel a "tárgyalás" szeptember első napjaiban indult, csak
annyira lassan történt minden, hogy már lemondtam róla...és láss csodát, mégis
megkaptam a lehetőséget.
És mi
az, amit meg kellett tanulnom? Hogy ne bízzak senkiben...hogy a szélkakas
veszélyes...és jótett helyébe jót ne várj...igaz, jelen esetben a jótettet nem
azért csináltam mert bármit is vártam volna...de hogy mi is történt sok sok
évvel ezelőtt, úgy tűnik arra már csak én emlékszem. Mégis úgy gondolom, hogy
az így volt jó. Nem tudom mit kellett még tanulnom, de lehet hogy a következő
két hétben még ki fog derülni.
Végetért az október, csendes csajos nappal zártuk, itthon, kettesben lányok.
Minden jó ha a vége jó, ennek most jó. Ha a hónap elején el kellett volna mondanom milyen lesz a hónap, mi fog történni, nem ezt mondtam volna. Amit vártam nem történt meg, más amire nem számítottam igen. A legfontosabb: a család, a szerelem örök és állandó.
A mai nap legnagyobb és egyetlen érdeme: Kispasi 14 éves lett. Elrohant az idő, csodálatos, érzékeny lelkű fiatallá érett.
Ez most gyerekes hétvége, az én Kedvesem mégis boldoggá tette Kispasit: reggel felhívta és a gyerekeivel együtt énekeltek neki a szülinapjára. Egy apró gesztus, az ünnepelt mégis nagyon boldog lett én pedig újra megerősítést kaptam hogy ő Mr Tökéletes.
Kirándultunk egy kicsit, úgy tűnik hagyományt csinálunk a csalai kastély őszi meglátogatásából. Az dén is gyönyörű volt, most nem annyira a kastélyt csodáltuk, sokkal inkább a környékét.
Az elhagyott és kiszáradt horgásztavat, a gondozatlan patakot, amin a vadak járnak csak át...nagyon szeretném ha lenne egyszer sok sok pénzem és csodát tehetnénk ezzel a környékkel.
Karantén hangulatom van...nem megyünk sehova, nem csinálunk semmi fontosat, sürgőset, csak a legjobbat: együtt vagyunk. Kenyeret sütök, délutánra sütit, ebédet főzök, nagyokat alszunk. Alakul a náthám, már kb tíz percig kibírom zsepi nélkül. Kispasi nagyon csúnyán köhög és nátházik ő is, így nem annyira érzem bűnnek hogy nem mozdulunk ki. Ma délelőtt voltunk egy kicsit sétálni, megvettük a koszorúkat a temetőbe.
Csodálatos napsütéses őszi idő volt, de olyan náthás vagyok hogy nem kívánkoztam ki egész nap. Egy kis főzés, egy kis háztartás, sok ágyban fekvés, alvás, neocitrán...ez volt a mai nap. Remélem a holnap már jobb lesz. Azért ma is, tegnap is dolgoztam, telefon, email volt, szerencsére kimennem nem kellett.
Nagyon gyorsan elszállt ez a pár boldog nap. Tulajdonképpen semmi rendkívülit nem csináltunk, csak együtt voltunk. Főztünk és finomakat ettünk, sétáltunk, beszélgettünk, gyerekeztünk, kivételesen filmet néztünk. A vasárnap délutánt a barátaimnál töltöttük, nagyon jól éreztem magam, ő is, sokat nevettünk. Hétfőn reggel elvittük Nagylányt vezetni Veszprémbe, addig mi sétáltunk, tervezgettük a jövő évi feladatokat, a lakásfelújítást, átalakítást. Imádom a lelkesedését, hogy minden pillanatban tudom hogy szeret, mindenhova kézenfogva megyünk és drukkol hogy a terveim, terveink úgy alakuljanak, ahogy szeretnénk...mert vannak olyan helyzetek, ahol nem lehet sürgetni az időt, csak várni a megfelelő pillanatra. Vigasztalt, próbált jó kedvre deríteni, az autómat megint szerelőhöz kellett vinni hétfőn, nagyon rengeteg pénzt költöttem rá ebben a hónapban (az én fizetésemhez képest mindenképpen). Ráadásul megbetegedtem, a kezdődő torokfájás rendes náthává változott és mára teljesen maga alá temetett. A nap nagy részét ágyban töltöttem, persze azért főztem a gyerekeknek, akik őszi szünet lévén itthon élvezik a napokat (kivéve Nagyfiú, neki suli van). Kispasival levittük a pincébe az erkélyről a bútorokat, itt az ősz, napsütéskor is hűvös van kint ücsörögni már. A Kedvesem elment haza, egyrészt oltás miatt, másrészt hogy a lakásfelújítást befejezze.
Összességében egy nagyon boldog hosszúhétvégével lettünk gazdagabbak mindketten.
Péntek van végreeee 😍😍😍😍😍
A tegnapi hatékony nap után estére teljesen kipurcantam, pedig még otthon is sok dolgom volt, hogy mára minden rendben legyen, minden tökéletes legyen. Délutánra megfájdult a torkom, ez is csökkentett a hatékonyságon, de reggel behoztam a tennivalókat és mire Ő jött minden jó lett...és utána meg azért, mert itt van...
és a hétvégi beszámoló tömbösítve érkezik majd mert most nincs blogolás, boldogság van😊
Kispéntek 😍
Készülök az őszi szünetre, készülök a hétvégére és nem húztam fel magam egy fura stílusú megjegyzésen korán reggel. Ezt igazán sikernek könyveltem el, talán végre helyén tudom kezelni a dolgokat.
Szeretem az ilyen semmilyen napokat. Azt hiszem erre van szükségem, teszem a dolgom, csinálom a feladataimat, segítem a kollégáimat és nem kell azzal foglalkoznom hogy ki hogy néz rám, ki mit gondol. Senki nem tud rólam semmit, senkivel nem beszélem meg sem az örömöm, sem a bánatom. Ez egy pajzs, amin nem jön át a gonoszság. De továbbra is hiszek a karmában...
Semmi extra hétfő...
Szerelmes vagyok...újra a zombi állapot közelében élek, mint egy éve, hála az átbeszélgetett éjszakáknak...mindig van miről, mindig vannak tervek és témák...tervezzük a jövőt, a közelit és távolit...vele akarom leélni az életem és tudom hogy sikerülni fog...
Ez egy jó nap volt. Nagy alvás után mosolyogva ébredtem: egy éve ezen a napon találkoztunk először a Szerelmemmel..."az elsők napja".
Délelőtt főztem, piacon voltam virágért és egy korai ebéd után Kispasival kirándulni mentünk Budapestre. A Lurdy házban volt egy kiállítás és vásár, akváriumos-terráriumos állatok, azt néztük meg. És természetesen ott volt az én Párom is a gyerekeivel, együtt töltöttük a délutánt. Nagyon jó volt, élveztem a társaságot is, a napsütést is. Lopott pillantások, érintések, fülbe súgott szavak...hmmm...pont olyan Ő és ez a szerelem, amilyenre nagyon régen vágytam. Este mindketten elrendeztük a gyerekeket és a szokásos beszélgetéssel teltek órák...nincs olyan hogy elég, hogy unom, hogy nincs mit mondani...olyan van hogy aludni kéne, de még ezt had mondjam el...
Készülök a holnapra. Előbb eljövök a munkahelyemről, temetésre kell mennem, mert bár az elhunytat nem ismertem, a maradók miatt illik, nem tehetem meg hogy nem megyek..Ez egy érdekes helyzet, ugyanis egyre inkább rájövök hogy nem érdekel mások élete, nem nézem a fészbukon ki hol volt és kivel, mit evett, cserébe az enyémen se csámcsogjon senki. Nem posztolok, családi dolgokat meg főleg nem. Bezárkózom, bezárom a lelkem, akkor nem bánthat senki. Lehet hogy nem ez a jó megoldás, de nem tudok mást tenni.
Otthon voltunk a szüleimnél, munka volt. Ki kellett ásni egy nagy citromfát. Megizzasztotta a bandát, pedig az ágait apa már levágta, csak el kellett szállítani. Jó volt együtt lenni, jó idő volt, hasznosak voltunk és sokat nevettünk. Délután anya-lánya kiruccanás volt, nem költöttünk sok pénzt de nagyon jó volt együtt lenni.
Már nézegetek karácsonyi ajándékokat, ötleteket, igaz már néhányat meg is vettem 😊
Péntek van végre 😍
Minden napban van valami jó, ebben ez. Aktív nap volt, elintéztem sok dolgot, olyat is ami hosszú ideje húzódott, nem az én hibámból...kompromisszumos megoldás született az i-re a pontot én tettem fel és ez jó volt, nagyon kellett a lelkemnek. Elengedtem egy csomó rossz gondolatot, megpróbáltam a gonoszaknak mentséget találni, de nem tudtam, ezért úgy gondoltam ennél nagyobb örömük ne legyen...
Elengedtem a vágyaim egy részét, nem akarok görcsösen semmit, meglátjuk mi lesz..nem szeretem ha nem tudom befolyásolni a dolgokat magam körül.
Ma jó nap volt, oly sok viharos után ezt leírni már magában boldogság.
Ismét kiderült, hogy ki a barát és ki nem az, kire lehet számítani ha pár jó szóra van szüksége az ember lelkének. És ráadásul olyan emberrel beszélgettem ma, akivel nem járunk össze, akivel nem tudunk egymásról mindent, mégis nagyon jólesett, nagyon kellett ez a beszélgetés. Ennyi elég hogy a szürke vacak októberben is kisüssön a nap, és ha süt, máris nem látom olyan sötéten a helyzetet.
Már mondtam, hogy utálom a szélkakas embereket...meg a besúgókat, a spicliket, kémeket, nevezhetjük bárhogy, akkor is utálatos emberi tulajdonság. De örök optimizmusomnak hála hiszek a karmában...
Tegnap este, ma hajnalig jót beszélgettünk a Kedvesemmel...a világ dolgairól, a tervekről, a jövőről...alakul, együtt lenni jó...végre valóra válnak az álmaim, remélem.
Sikítani akarok... vannak helyzetek, amikor az ember nem mondhatja ki amit gondol...úgy érzem holnaptól akár nyuszijelmezben is járhatnék, az is mindegy van-e rajtam sapka vagy nincs...én nem bántottam, mégis naponta belémrúg...a gonosz, rosszindulatú, megkeseredett emberrel nem tudok mit kezdeni...
Tulajdonképpen semmi nem történt ami új lett volna vagy bántó. Az emberek nem bújnak ki a valódi énjükből...és a szélkakas is megmarad...
A hír amit várok ma sem ért ide...valahogy el kellene érni hogy ne várjam, hátha akkor majd megérkezik...
A Kedvesem korán reggel elment, visszabújtam aludni, nagyon rossz idő volt, hideg és az eső is esett. Aztán nekiálltam a barátnőm fontos napjához mézeskalácsot sütni:
Új receptet próbáltam, készülve rá hogy adventi koszorút és ajtókopogtatót csinálok majd. De ez sem az igazi, nagyon megdagadt a tészta, a hópehely pl teljesen felismerhetetlen lett.
Hűvös de napsütéses nap, lustálkodós szombat, kettesben, séta, finom ebéd, délután barátoknak segités és egy beszélgetős, bújós romantikus este...szeretem..szeret...mondja is, de érzem, látom minden pillanatban.
Eseménytelen rosszkedvű nap végén meglepetésrandi...mert tudja hogy erre volt szükségem...mert szeret, figyel rám, ahogy még soha senki...
Nem is tudom megmondani mikor voltam ennyire stresszes, ráadásul ilyen sokáig...nem szeretem ha valamiért csak várnom kell, márpedig most ez a helyzet. Ráadásul az Élet beleszervezett a hétvégémbe, a hétvégénkbe...pedig most főleg szükségem lett volna egy kis semmittevésre, egy kis kikapcsolódásra, sok nagy ölelésre, hogy nyugiii, minden rendben lesz...helyette azt hiszem megcsinálom az őszi nagytakarítást...
Szerelőnél volt az autóm.. a fizetésem harmadát hagytam ott érte. Egyrészt tök jó hogy volt miből másrészt olyan aránytalan az élet hogy csak lesek néha.
Ezt leszámítva más nem történt, még mindig nem jött az üzenet amit várok...lassan állandósul a fejfájás...és nem tudok ellenállni, csokizok...
Valahol valami elcsúszott és akárhogy gondolkodom nem tudom megmondani mi volt az első pont, az első repedés ezen a kapcsolaton. Pedig jól indult, talán túl jól, de évekig rendesen működött...amikor olyan az összhang hogy szavak nélkül tudtunk együtt dolgozni. Már nem megy...és eljutottam oda hogy nem is akarom. 46 éves vagyok, megcsinálom ami a dolgom, sőt gyakran többet is, minimálbérért és ez teljesen természetes...csak amikor fagyos a levegő, elhallgatnak a szavak amikor belépsz a szobába, fél mondatok repkednek, amiből csak annyit értesz, hogy megint történik valami, amiből kimaradsz, nem, nem magán dolgokról van szó, nem délutáni program hanem szigorúan munka, akkor előbb-utóbb mindenki undorral menne be dolgozni szerintem...nincs diplomám, de semmivel nem érek kevesebbet, semmivel nem vagyok butább vagy rosszabb ember mint ők..
Tegnap délután olyan rosszul éreztem magam mint kb harminc éve, középiskolás koromban...amikor tudtam hogy Loós tanárúrnak nem fogok tudni megfelelni, ha megszakadok se...mint a nyuszika, ha van rajta sapka azért kap, ha nincs akkor azért...ma reggel a nyuszika a pöttyös szoknyában ment dolgozni...mert az olyan más, annyira egyedi és nem megszokott ott, hogy pukkasztó is lehet akár...az volt ma a pajzsom...amiről lepattan a gonoszság...mert hétfő korán reggel nyuszika voltam...
Nehezen indult nekem a mai nap, talán mert a tegnap túl későn ért véget? Este majdnem 11 óráig társasoztunk a gyerekekkel, nagyon sokat nevettünk mert ez egy olyan játék hogy nincsenek nyertesek és vesztesek és nincsenek állandó csapatok se. Utána a Szerelmemmel átbeszélgettük magunkat a mába, egészen háromnegyed háromig. Csufika viszont fél hét után pár perccel úgy gondolta, ő már eleget volt magányosan a ketrecben és hiába engedtem ki, mindig rosszalkodott hogy a figyelmemet kivívja, ne tudjak aludni.Vasárnap volt, olyan igazi családi vasárnap, reggel közös takarítás és főzés, aztán megjöttek a szüleim és volt igazi nagy családi ebéd, kihúzott asztalos 😀. Ezt Kispasi mondta, hogy ő ezeket a napokat mennyire nagyon szereti. Számomra mindig érdekes, hogy a kamasz gyerekeimnek mi a fontos, mit szeretnek és mit nem a mi családi hagyományainkból, szokásainkból. Szerencsére vagyunk olyan viszonyban mindhármukkal hogy ezt elmondják. Mindannyian mások és mindannyian csodálatosak és én vagyok a világon a legboldogabb ember amiért ilyen családom van.
Blogtober...ez valami olyasmi, mint a tavaszi minden nap írok valamit időszakon, csak meghatározott egy hónapig. Ma kezdem, mert ma láttam meg.
Csodaszép őszi nap volt ma. Reggel elmentem a piacra és már majdnem sikerült megúszni hogy csak azt vettem amiért mentem, de az utolsó pillanatban megláttam egy ruhát. Egy rózsaszín pöttyös ruhát. Tökéletes, annyira olyan mint én. Szerelem egy pillanat alatt. A gyerekek nem osztoznak az örömömben maradéktalanul, Kispasinak nem tetszik...
Egész nyáron nem mutattam a kertecskét, pedig készültek képek. Sajnos a tavalyelőtti hibiszkusz tönkrement a nyáron, de a másik kettő elárasztott virággal. Még mindig az enyém a környék legvirágosabb erkélye, akkor is ha az idén nem voltam megelégedve vele: az átteleltetett muskátlik sok virágot hoztak, de aprókat és hullámokban, a futók is, bár az egyik cseréppel alig virágzott. Jó lenne tudni ez mitől függ.
Sokat használtuk az erkélyt a nyáron, és végre kettes és családi programok voltak, reggelik, ebédek, vacsorák, kint beszélgetős borozgatós esték, nemcsak a magányos napozásom, mint annyi éve már.
Ma sétáltunk, megnéztük a felújított és augusztusban átadott Nádasdy-kastélyt Nádasdladányban. Csodálatos őszi idő volt, annyira meleg hogy egy póló elég volt.
Egy kapcsolat akkor jó, ha tud fejlődni, ha nem unalmas, ha vannak közös tervek, vágyak, célok. Szép apránként haladunk, mindig történik valami. Hamarosan egy évesek leszünk, szerencsére pont együtt töltött hétvége lesz az évforduló. Ebből az alkalomból készítek Neki egy ajándékot, egy fényképalbumot az elmúlt évből, közös képekkel és mondatokkal, eseményekkel. Amikből van szerencsére mindig olyan, amikre azt mondjuk: szintet léptünk: az első együttalvás, aztán amikor márciusban bemutatott a gyerekeinek, a közös nyaralás, és augusztus végén elvittem haza, a szüleimhez...és most hétvégén újra ott voltunk, most nem voltak gyerekek, csak mi. Megmutattuk neki a városomat, felsétáltunk a várba, aztán a Margit romhoz és utána a kertben vacsoráztunk. Elbeszélgettünk, apával politizáltak kicsit, de nyugi volt, béke, mintha mindig így lett volna. Szeretem őt, nagyon...és hálás vagyok a Sorsnak, hogy találkoztunk...és a szüleimnek, hogy befogadták őt a családba.
Az élet nem habostorta, legalábbis ha a kis családomon kívülre nézek. A szeretteim szó napról napra még mélyebb, nagyobb jelentőséggel bír. Olyan utálatos dolgokkal találkozom nap mint nap, hogy megerősödik bennem hogy a legjobb ha ki se nyitom a számat csak a biztonságos négy fal között...annyi a spicli, szélkakas ember, hogy csak kapkodom a fejem. A legrondább állatfaj...rejtőzködő életet él, ha mégis találkozol vele barátságos, de sose tudhatod mikor támad hátba...bármikor...és a helyzetnek, a saját érdekeinek megfelelően emlékszik akár a pár perccel korábbi helyzetre és így meséli el, te meg csak lesel, hogy x vagy y miért néz rád úgy vagy mondja azt amit...Én vagyok rossz helyen vagy tényleg nincsenek már barátságok, emberi kapcsolatok érdek nélkül? A legnagyobb ilyen pofont, felismerést már évekkel ezelőtt megkaptam, azóta sokkal óvatosabb vagyok de természetesen így se lehetek sebezhetetlen, én az örök optimista, naív szöszi...
De persze van az a mondás hogy az nevet aki utoljára nevet...
És a másik kedvencem: mindig lesznek olyanok, akik nevetnek rajtad mert azt hiszik bohócot csináltak belőled..de ne rontsd el a játékukat azzal, hogy elárulod nekik hogy tiéd a cirkusz.
A drukk kevés volt, nem jött össze amit szerettem volna...tehát az nem az én utam, vagy nem most, akármennyire is szerettem volna. Tehát a jelenlegi helyzetből még tanulnivalóm van. Tök jó hogy ezt ilyen szépen le tudom írni, de megélni, benne lenni nap mint nap már nem ilyen egyszerű. Úgy érzem magam néha mint egy rossz szivacs: csak felszívom a környezetemből érkező jeleket, de nem tudom kiadni. És megtelek, nehézzé válok és valami düh és szomorúság elegye amit érzek, egy adag tehetetlenséggel párosítva. Ugye hogy nem a legjobb kombináció? Csak a megfelelő pillanatot kell megvárni. Talán a velem született biztonságérzet, talán a három gyerekkel egyedülálló létem csak a minden szempontból megbízható megoldásokat szereti, sőt csak azt tehetem meg. Ilyenkor minden, de tényleg minden a mérlegre kerül...mi mit ér meg...mit szabad kockáztatni, ami ha el is veszik pótolható...itt tartok most. Gondolkodom, tervezgetek, számolok és várok. És persze úgy rendezem a világot magam körül hogy bármikor lépni, indulni tudjak.
Amikor valami nem stimmel, eljön az idő hogy váltani, változtatni kell.. Kellene egy drukk, az enyém hátha kevés, hogy megtörténjen a csoda, hogy az legyen amit szeretnék...egy nyugodtabb, jobb élet reményében..
Minden alkalommal sétáltunk a városunkban is. Már ha mondok valamit, tudja merre van, merre induljunk. Hát kérem, Férfi, ezerszer jobban tájékozódik mint én 😉
Sétáltunk a Bory várban. Ő most volt először, én évek óta rendszeresen visszajárok, szeretem:
Napok óta ez jár a fejemben...annyira egyszerű lenne az élet ha mindenki kimondaná, kimondhatná amit gondol...
Helyette szerelmes asszony vagyok...tele energiával, tervekkel, vágyakkal...és érzem, bármire is képes vagyok...ki fogom billenteni a földet a helyéről...egy csomó ember meg fog lepődni...
Ez egy nagy buborék...amiről visszapattan a sok rossz, gonosz ami a világból, a környezetemből érkezik.
Egy boldog hétvége, amihez nem kell más mint Ő, nyár, napsütés, szerelem, Balaton...első közös napozásunk megvolt...kézenfogva...és első strandolás...és közben készülünk az első igazi nagy kalandra. Boldogan, szerelmesen, teljes összhangban.
Aki bármilyen kapcsolatban van az iskolával, annak kétszer van év vége: egyszer amikor mindenki másnak is, másszor június közepén-végén. Amennyire a karácsonyi készülődés és a téli szünet miatt várni szoktam a téli évvégét, most úgy várom ezt. Ez a fura, digitális oktatással megspékelt tanév és a vírus, ami kerülgetett mindenkit az elmúlt két évben, fura fáradtságot hozott. A lelkem fáradt el...egyre jobban értékelem az itthonról dolgozást, ahol nincs a kollegák serege. Utálom a képmutatást, a kiszámíthatatlanságot. Felnőtt emberek vagyunk, mégis néha olyan mint az oviban: "ma a Julcsi barátja leszek, tudom hogy tegnap mondtam róla minden csúnyát, de ma olyan szép babát hozott hogy akarok vele játszani"Az érdek, az önzés, a kihasználás mindenek felett...és ha úgy működne mint a gyerekeknél, hogy megmondja hogy ma ez a bajom veled, sokkal egyszerűbb lenne az élet...de nem..minden napra van valaki, akit lehet bántani...és persze mindig vannak a szélkakasok is...a spicli, akiről tudjuk, sejtjük, de aztán úgy csinál mint aki mégsem, mint aki barát és nem ellenség...Utálom ezeket a gyerekes játszmákat...és azt, hogy nem tudom mikor kerülök sorra.
Ennek a csacska dalnak a refrénjét szoktam énekelgetni ha rendben van a lelkem. Most folyamatosan énekelnék.
Mióta nem írtam ide, rengeteg dolog történt. Kedvessel és Kispasival közös hétvége, nagy bicajozás Csórra, hosszú úton felavattam az új járgányt. Két óra, 30 km, meleg, napsütés, csodálatos társaság, jó nap volt. Szombat este és vasárnap összeverődött a kis csapat, igazi családi társasozások voltak, kiegészülve Vele, akivel a jövőmet tervezem. Kell ennél több a boldogsághoz? Nekem nem...
Május elején Ő 50 éves lett. Mivel szülinapot előre nem ünneplünk, így majdnem két héttel elmúlt már a napja mire újra találkoztunk. Elkészítettem Neki életem első oroszkrém tortáját. Nagyon finom lett, de nem igazán szép. Jó lett a krém-piskóta arány is. A tortát már úgy készítettem, hogy a jobb kezemet korlátozottan tudtam használni. Ugyanis bicikliztem...és elestem...szerencsétlen eset volt, béna voltam, de mégis szerencsés. Felszakadt a karom, mentőt kellett hívni, összevarrták. Azóta a varratszedés is megvolt, már nem fáj csak nagyon érzékeny és meg van duzzadva. A baleset utáni hétvége kettesben volt, végig nagyon vigyázott rám hogy ne fájjon ha hozzámér. A bal térdemet is megütöttem nagyon, az még most se tökéletes, de a dokinak nem mondtam, akkor nem éreztem semmit csak hogy kicsit lehorzsolódott. Az egész jobb lábam tele volt kék-zöld foltokkal, azok mára már felszívódtak. Nagyon sajnálom hogy ez történt, nagyon jól ment a bicajozás, olyan fészbukra kivánkozó kör lett volna. De ami késik nem múlik, hamarosan tényleg letekerem a Velencei-tó kört.
Annyira szép idő volt múlt héten szombaton, hogy ebédfőzés helyett elmentünk Balatonvilágosra meg Siófokra. Ültünk egy padon, elveztük a napsütést és egymás társaságát és megegyeztünk hogy ennyi elég a boldogsághoz. Gyrost ebédeltünk, hazaérve aludtunk egy kicsit és az időközben hazaérkező nagyokkal vacsoráztunk. Szeretem az ilyen hétvégéket, nagy szükségem van a feltöltődésre, ilyenkor megkapom.
A torta:
Ahogy az élet elindult, a blog úgy állt meg...lassan újra kinyitottak az iskolák, az alsó tagozat legalábbis. Ez azt jelenti, hogy újra minden nap megyek dolgozni, de az én gyerekeim itthon vannak.
Időnként úgy érzem, szívesen cserélnék velük. A világ és az emberek kifordulnak önmagukból, nem jól van ez így.
Említettem nemrég a naptárt az asztalomon...az idézetekkel, gondolatokkal. Nem írtam le minden héten az aktuálist, de a mostani nagyon igaz. Természetesen ehhez az én aktuális lelkivilágom, érzéseim is kellenek:
"A beteg élek rossz gondolatokat szül. Boldog lélek, boldog élet."
"A harag minden percével elveszítesz 60 másodperc boldogságot"
Szerencsére ahol ez most nagyon bántó, ahol fáj, az nem a családom. A munkahelyemen vannak most a gonosz emberek nagyon elemükben, ezzel borzalmas hangulatot teremtve. Még nem én vagyok a céltáblájuk, de sose lehet tudni mikor hogy fordul a szélirány...és ezt majdnem 46 évesen nehezen viselem. Mint a viccben...a ha van rajt sapka azért, ha nincs, azért...de felnőtt emberekkel játszva ezt...na neee, ebben nem kívánok részt venni már sokáig.
Teljesen semmilyen unalmas hétfő, kettesben Kispasival. Délelőtt megnéztük a Sivatagi showt, ez volt a házi feladat biológiából. Aztán tanult egy kicsit, majd a haverjaival játszott. Én meg kötögettem, mostam-teregettem.
És tervezgettem...az év projektje holnap indul...összeszedtem az elhatározást, a kitartást, erősítettem a motivációt. Csakazértis megcsinálom....
 |
| Csufika a húsvéti nyúl |
Szüleimnél ebédeltünk, utána kirándultunk a Kab-hegyre. Hűvös, szeles, borongós idő volt, mégis jó volt egy kicsit mozogni, együtt lenni.
Szerelmes hétvége, csütörtök-péntek-szombat.
Csütörtök délelőtt megkaptam az oltásomat. Minden nagyon szervezetten, gördülékenyen ment, az adategyeztetésnél kellett várnom kb két percet, aztán semmit. Mindenki kedves, aranyos, barátságos, segítőkész volt, le a kalappal előttük. Nem lehet egyszerű egy csomó mérges, csalódott ember közt dolgozni nap mint nap. Egyre inkább úgy érzem, a halottak számán, a családokon kívül, akik elvesztették a hozzátartozójukat, mindannyian vesztesek vagyunk. Nem a tavalyi tavaszt, a nyarat, az idei tavaszt, nem a lehetőséget, hogy étterembe menjünk, színházba menjünk, hanem az élethez való pozitív hozzáállást vesztettük el. Mindenki keserű, tele a hócipője, ráadásul azt se tudja eldönteni hogy mi lenne a jobb, nyitni vagy egy hónapig még zárva maradni...Biztos nem egyszerű, mondom ezt úgy, hogy a tavalyi évhez képest is szerencsésnek tartom magam. Sokkal szerencsésebbnek: már két család van, akikért aggódom, még ha nem is ismerem őket. A Kedvesem családja vele együtt fontos nekem. A szüleim, a testvéremék, a gyerekeim és ők is egészségesek, átvészelték a vírust. Pár nap múlva pedig az anyukája is megkapja a második oltását, ahogy az én szüleim már túl vannak rajta.
Az együtt töltött két és fél nap az eddigiekhez hasonlóan nagyon jó hangulatban, szeretetben, szerelemben teltek. Volt minden, ami nekünk fontos: bújás, séta kézenfogva, beszélgetés a kanapén és mindenhol, kávézás, beszélgetés az épp itthonlevő illetve hazaérkező gyermekkel, főzés. Sütöttünk is, húsvét tiszteletére készült répatorta és a húsvéti sonka mellé kalács is. Vitt egyet-egyet, egy kicsit ott voltam velük..
Édes semmittevésben telt a nap, természetesen a szokásos házimunkán kívül.
Lélekben készülök az oltásra, hogy esetleg nem leszek jól tőle, annyi mindent hall az ember...
Csodálatos napos idő volt ma, kimentem egy órácskára napozni az erkélyre. De így szélen ülve azért nem olyan kényelmes, majd be kell hoznom őket hogy elférjek kifeküdni.
Ma már szünet van, nem kellett dolgozni menni. Elfoglaltam magam olyan dolgokkal, amelyek nem látványosak, mégis meg kell csinálni: evéshez használt bambusz alátéteket lesikáltam, lemostam a gáz melletti pultot, a belső csücsköket is, ahol a napi takarítás nem elég alapos. Lemostam a bejárati ajtót, fertőtlenítő szerrel is, kiselejteztem és összepakoltam a fűszeres és teás polcot, fiókot. Ezek csak akkor látszanak ha az ember sokáig nem csinálja, mégis sok időt elvesznek.
Délután Kispasival teáztunk az erkélyen, de hűvös volt, kellett a pulcsi. Olyan aranyos volt, elpityeredett...hogy neki milyen jó...és milyen jó volt a karácsony, a karantén, hogy együtt voltunk, itthon. Milyen apró dolgok ezek, de ha ő ettől boldog akkor valamit jól csináltam, azt hiszem.
Délután megjött az sms, csütörtökön kapom az oltást.
Érdekes hétfő. Már szünet van a suliban, de azért figyelni kell a történéseket, az oltás miatt főleg. Jó lenne ha vége lenne ennek a tilalmakkal, félelemmel teli időszaknak. Reggel tudtam meg, hogy egy nagyon jó ismerősöm kórházba került. Alapbetegségekkel nem rendelkező velem egyidős srác. Ijesztő...
A kedvenc fánk a szomszéd ház mellett teljes virágba borult, ez a tavasz kezdete, családilag hivatalosan 😃
Egyszemlány megérkezett aztán tovább is ment...lassan felnő, dolga van. Sütöttem egy kenyeret neki, elvitte, főztem is nekik, majdnem mintha kollégiumba menne. De pár nap és visszajön.
Viszonylag sokat ücsörögtem az erkélyen, kötögettem, élveztem a napsütést.
Hétvége, itthon, gyerekekkel, nyugisan. Tavaszi idő volt, kicsit voltunk kint, de tartjuk az otthon a legbiztonságosabb tanácsot.
Készült egy gyors de finom süti, gyorsan el is fogyott. A szokásos egyszerű tészta, most mazsola, csokicsepp és fagyasztott áfonya került bele. Vasárnap estére üres lett a tányér. Kell ennél nagyobb dícséret?
Elkészült a tojásfa is, a húsvéti hangulatom viszont megint nincs meg. Van még pár nap, lehet hogy a tojásfestés majd meghozza.
Hosszú műszak volt az irodában, az udvaron is rendet csináltunk kicsit.
Aztán az erkély is készült kicsit a tavaszra, nyárra. Évek óta szerettem volna, most találtam olyat ami tetszik és elfogadható ára volt.
Lassan elkezdődik a virágosítás is, azt hiszem megint sokat fogjuk használni.
Ismét egy itthoni munkás nap.
Reggel az erkélyen meglepődve éreztem hogy itt a tavasz...olyan illatos, madárcsicsergős tavasz.
Nekiálltam selejtezni, van egy csomó ruhám amit már évek óta nem vettem fel. Két nagy zsákkal kiraktam belőle, így lett egy üres polc a szekrényben. Ez volt az elsődleges cél egyébként. Az Ő polca lett. Ott várja a törölközője és a fogkefe, amit választottam neki. Aranyosan azt mondta, megint szintet lépünk...
A Kedvesem névnapja 😍
Itthon, délelőtt kicsit vásárlós, nagyon semmit nem csinálós nap volt. Este sokat beszélgettem Vele, ahogy minden este, fél éjszaka... az a mi időnk és erre neki ugyanolyan szüksége van int nekem.
Itthoni munka, házimunka. Kimondottan jólesett a vasalás üressége, majdnem végeztem is. Egyszerű csendes nap volt, de szeretem az ilyeneket is.
Irodában dolgozós hétfő. Nem volt sok munka, mint a digitális oktatás alatt mostanában szokott.
Délután készült egy egyszerű de finom süti, csokidarabokkal és erdei gyümölccsel:
11.nap, március 19.péntek, József nap
Reggel olyan csodaszép havas tájra ébredtünk, amilyen egész télen egyetlen egyszer sem volt. Aztán gyorsan ragyogni kezdett a nap, szépen csillogott a havon, de hamar elolvasztotta és felszáradt minden. Reggel korán ébredtem, vártam a Kedvesem. Szabadnapos volt, egy nappal többet tölthettünk együtt. Sétáltunk, elintéztük a kötelező köröket, posta, bevásárlás. Délután társasoztunk a gyerekekkel, míg Kispasi el nem ment apás hétvégére.
12.nap, szombat
Kényelmes reggelizés, ráérős készülődés, ebéd, utána hatalmas séta majd este kanapézás, nyuszizás. Bedagasztottam egy Dragomán kenyeret, az mindig jól sikerül, kis teljes kiőrlésű liszt, kis magkeverék.
13.nap, vasárnap
Korán kellett indulnia, így a nap rövid volt. Kihasználtunk minden percet, beszélgettünk sokat. Reggel gyorsan megsütöttem a kenyeret, amit Ő magával vitt. (a magkeverékben volt mazsola...este mondta, hogy érdekes volt ráharapni a kenyérben, nem számított rá)
