és igen!

 Ezt a bejegyzést megírtam november 13-án, kb 12 órát közzé is volt téve..aztán töröltem, mert nem tudtam a láthatóságát átállítani. Jobb lesz az nekem ha még két hétig nem lesz nyilvános a véleményem…

November 9...a nap, amire szeptember eleje óta vártam. A telefonom kijelzőjén megjelent egy név, a szívem rögtön ki akart ugrani a helyéről, de mégis, boldogan, higgadtan, magabiztosan vettem fel a telefont. December 1-én egy másik munkahelyen várnak rám. Elég volt a jelenlegiből, bár egyes részeit sajnálom. Sajnálom hogy nem foglalkozhatok a gyerekekkel, amiért egy csomót tanultam. De az új munkám miatt fel kell eleveníteni azokat a dolgokat amit 14 évesen választottam hivatásnak. Nagyon messze a gyerekektől, de talán 46 évesen nem véletlenül kaptam egy ilyen lehetőséget. Boldogan, lelkesen várom az újat, természetesen egyfajta félelemmel vegyes izgalommal. Továbbra is hiszem hogy az életben minden okkal történik, és minden akkor történik amikor itt az ideje, amikor az adott helyzetből már megtanultam mindent amit kellett. És még egy furcsa dolgot megfigyeltem: amikor elengedem, megkapom...Így volt ez Csufikával is, akit nem kaphattam meg amikor szerettem volna, csak hetekkel később...és a Szerelmem...több próbálkozás, egyedül töltött évek után elengedtem a lehetőségét, hogy van egy Párom, egy társam, akivel boldog lehetek...és akkor jött Ő és csodát tesz velem...mintha egy tündérmesében élnék már több mint egy éve. És ez a munkahelyváltás: valami megszakadt egy ideje, elkezdtek a rossz energiák jönni felém. Tulajdonképpen már a sulit is menekülőútnak szántam, aztán mégsem az lett. Hullámokban jött rám a mehetnék, de mindig történt valami, amiért mégse léptem. Az idén nyáron aztán annyi olyan dolog történt amivel nem tudtam azonosulni, hogy nem halaszthattam. Az első próbálkozásom egy gyerekközeli munka volt, egy ismerős helyre pályáztam, ahol nem engem választottak, de nem is ez volt a legnagyobb pofon: nem is történt semmi visszajelzés. És a többi 18 helyről sem, ahova pályáztam. A végére már mindenféle munkát megpályáztam. Tettem ezt annak ellenére, hogy a jövendőbeli munkahelyemmel a "tárgyalás" szeptember első napjaiban indult, csak annyira lassan történt minden, hogy már lemondtam róla...és láss csodát, mégis megkaptam a lehetőséget.

És mi az, amit meg kellett tanulnom? Hogy ne bízzak senkiben...hogy a szélkakas veszélyes...és jótett helyébe jót ne várj...igaz, jelen esetben a jótettet nem azért csináltam mert bármit is vártam volna...de hogy mi is történt sok sok évvel ezelőtt, úgy tűnik arra már csak én emlékszem. Mégis úgy gondolom, hogy az így volt jó. Nem tudom mit kellett még tanulnom, de lehet hogy a következő két hétben még ki fog derülni.