Napok óta ez jár a fejemben...annyira egyszerű lenne az élet ha mindenki kimondaná, kimondhatná amit gondol...
Helyette szerelmes asszony vagyok...tele energiával, tervekkel, vágyakkal...és érzem, bármire is képes vagyok...ki fogom billenteni a földet a helyéről...egy csomó ember meg fog lepődni...
Ez egy nagy buborék...amiről visszapattan a sok rossz, gonosz ami a világból, a környezetemből érkezik.
Egy boldog hétvége, amihez nem kell más mint Ő, nyár, napsütés, szerelem, Balaton...első közös napozásunk megvolt...kézenfogva...és első strandolás...és közben készülünk az első igazi nagy kalandra. Boldogan, szerelmesen, teljes összhangban.
Aki bármilyen kapcsolatban van az iskolával, annak kétszer van év vége: egyszer amikor mindenki másnak is, másszor június közepén-végén. Amennyire a karácsonyi készülődés és a téli szünet miatt várni szoktam a téli évvégét, most úgy várom ezt. Ez a fura, digitális oktatással megspékelt tanév és a vírus, ami kerülgetett mindenkit az elmúlt két évben, fura fáradtságot hozott. A lelkem fáradt el...egyre jobban értékelem az itthonról dolgozást, ahol nincs a kollegák serege. Utálom a képmutatást, a kiszámíthatatlanságot. Felnőtt emberek vagyunk, mégis néha olyan mint az oviban: "ma a Julcsi barátja leszek, tudom hogy tegnap mondtam róla minden csúnyát, de ma olyan szép babát hozott hogy akarok vele játszani"Az érdek, az önzés, a kihasználás mindenek felett...és ha úgy működne mint a gyerekeknél, hogy megmondja hogy ma ez a bajom veled, sokkal egyszerűbb lenne az élet...de nem..minden napra van valaki, akit lehet bántani...és persze mindig vannak a szélkakasok is...a spicli, akiről tudjuk, sejtjük, de aztán úgy csinál mint aki mégsem, mint aki barát és nem ellenség...Utálom ezeket a gyerekes játszmákat...és azt, hogy nem tudom mikor kerülök sorra.
