Ahogy az élet elindult, a blog úgy állt meg...lassan újra kinyitottak az iskolák, az alsó tagozat legalábbis. Ez azt jelenti, hogy újra minden nap megyek dolgozni, de az én gyerekeim itthon vannak.
Időnként úgy érzem, szívesen cserélnék velük. A világ és az emberek kifordulnak önmagukból, nem jól van ez így.
Említettem nemrég a naptárt az asztalomon...az idézetekkel, gondolatokkal. Nem írtam le minden héten az aktuálist, de a mostani nagyon igaz. Természetesen ehhez az én aktuális lelkivilágom, érzéseim is kellenek:
"A beteg élek rossz gondolatokat szül. Boldog lélek, boldog élet."
"A harag minden percével elveszítesz 60 másodperc boldogságot"
Szerencsére ahol ez most nagyon bántó, ahol fáj, az nem a családom. A munkahelyemen vannak most a gonosz emberek nagyon elemükben, ezzel borzalmas hangulatot teremtve. Még nem én vagyok a céltáblájuk, de sose lehet tudni mikor hogy fordul a szélirány...és ezt majdnem 46 évesen nehezen viselem. Mint a viccben...a ha van rajt sapka azért, ha nincs, azért...de felnőtt emberekkel játszva ezt...na neee, ebben nem kívánok részt venni már sokáig.
Teljesen semmilyen unalmas hétfő, kettesben Kispasival. Délelőtt megnéztük a Sivatagi showt, ez volt a házi feladat biológiából. Aztán tanult egy kicsit, majd a haverjaival játszott. Én meg kötögettem, mostam-teregettem.
És tervezgettem...az év projektje holnap indul...összeszedtem az elhatározást, a kitartást, erősítettem a motivációt. Csakazértis megcsinálom....
 |
| Csufika a húsvéti nyúl |
Szüleimnél ebédeltünk, utána kirándultunk a Kab-hegyre. Hűvös, szeles, borongós idő volt, mégis jó volt egy kicsit mozogni, együtt lenni.
Szerelmes hétvége, csütörtök-péntek-szombat.
Csütörtök délelőtt megkaptam az oltásomat. Minden nagyon szervezetten, gördülékenyen ment, az adategyeztetésnél kellett várnom kb két percet, aztán semmit. Mindenki kedves, aranyos, barátságos, segítőkész volt, le a kalappal előttük. Nem lehet egyszerű egy csomó mérges, csalódott ember közt dolgozni nap mint nap. Egyre inkább úgy érzem, a halottak számán, a családokon kívül, akik elvesztették a hozzátartozójukat, mindannyian vesztesek vagyunk. Nem a tavalyi tavaszt, a nyarat, az idei tavaszt, nem a lehetőséget, hogy étterembe menjünk, színházba menjünk, hanem az élethez való pozitív hozzáállást vesztettük el. Mindenki keserű, tele a hócipője, ráadásul azt se tudja eldönteni hogy mi lenne a jobb, nyitni vagy egy hónapig még zárva maradni...Biztos nem egyszerű, mondom ezt úgy, hogy a tavalyi évhez képest is szerencsésnek tartom magam. Sokkal szerencsésebbnek: már két család van, akikért aggódom, még ha nem is ismerem őket. A Kedvesem családja vele együtt fontos nekem. A szüleim, a testvéremék, a gyerekeim és ők is egészségesek, átvészelték a vírust. Pár nap múlva pedig az anyukája is megkapja a második oltását, ahogy az én szüleim már túl vannak rajta.
Az együtt töltött két és fél nap az eddigiekhez hasonlóan nagyon jó hangulatban, szeretetben, szerelemben teltek. Volt minden, ami nekünk fontos: bújás, séta kézenfogva, beszélgetés a kanapén és mindenhol, kávézás, beszélgetés az épp itthonlevő illetve hazaérkező gyermekkel, főzés. Sütöttünk is, húsvét tiszteletére készült répatorta és a húsvéti sonka mellé kalács is. Vitt egyet-egyet, egy kicsit ott voltam velük..
