Ez egy jó nap volt. Nagy alvás után mosolyogva ébredtem: egy éve ezen a napon találkoztunk először a Szerelmemmel..."az elsők napja".
Délelőtt főztem, piacon voltam virágért és egy korai ebéd után Kispasival kirándulni mentünk Budapestre. A Lurdy házban volt egy kiállítás és vásár, akváriumos-terráriumos állatok, azt néztük meg. És természetesen ott volt az én Párom is a gyerekeivel, együtt töltöttük a délutánt. Nagyon jó volt, élveztem a társaságot is, a napsütést is. Lopott pillantások, érintések, fülbe súgott szavak...hmmm...pont olyan Ő és ez a szerelem, amilyenre nagyon régen vágytam. Este mindketten elrendeztük a gyerekeket és a szokásos beszélgetéssel teltek órák...nincs olyan hogy elég, hogy unom, hogy nincs mit mondani...olyan van hogy aludni kéne, de még ezt had mondjam el...
Készülök a holnapra. Előbb eljövök a munkahelyemről, temetésre kell mennem, mert bár az elhunytat nem ismertem, a maradók miatt illik, nem tehetem meg hogy nem megyek..Ez egy érdekes helyzet, ugyanis egyre inkább rájövök hogy nem érdekel mások élete, nem nézem a fészbukon ki hol volt és kivel, mit evett, cserébe az enyémen se csámcsogjon senki. Nem posztolok, családi dolgokat meg főleg nem. Bezárkózom, bezárom a lelkem, akkor nem bánthat senki. Lehet hogy nem ez a jó megoldás, de nem tudok mást tenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése