Olvastam 2025/16.

 Kerry Fisher: Az anya, aki lehettem volna 

Ez megint egy érdekes és egyben nehéz könyv nekem. 

Anyaként, főleg egyedülálló anyaként időnként felmerül a kérdés, vajon jól csinálom-e, jó anya vagyok-e... vannak fordulópontok, események, vagy egyszerűen csak egy kérdésre adott válasz vagy egy reakció bármire vagy akár épp ezek elmaradása újra felveti a kérdést. Tudom hogy akármennyire is akartam jól csinálni, nem mindig ment. Tudom hogy követtem el hibákat, de ezeket általában sok évvel később tudtam csak meg, hogy gyerekszemmel látva, gyerekként élve nem volt minden jó amit én annak gondoltam. Azért összességében nézve még mindig jó anyának tartom magam és remélem a gyerekeim is. 

Nehezen indult a könyv olvasása, de nem tudom pontosan hogy miért. A fő szál Vicky, aki az elején frissen végzett egyetemista, a könyv végére pedig a harmincas évei elején jár. A másik szál az anyukája, aki keresi őt, keresteti magánnyomozóval. A kapcsolatuk megszakadt, ennek oka egyértelműen a kommunikációhiány volt az oka, valamint önzés, Vicky részéről. Azt gondolta hogy anyukája nem szereti őt eléggé, a két féltestvérét jobban, és miután nem tudott elmenni a diplomaosztójára, Vicky elment nyaralni Korfura és többé nem ment haza... Találkozott Williammel, terhes lett és visszaköltöztek Angliába. Megszületett Theo, a szülők között egyre több lett a konfliktus, ezt szította a nagymama, Barbara. Aki gyakorlatilag kisajátította és az anyja ellen nevelte a kisfiút. Ennek "eredményeképpen" Vicky elment, új életet kezdett. Távolról persze figyelte a fiát, de nem volt kapcsolatuk. Kb hat évvel később William meghalt, Barbara halálos beteg lett, megkereste Vickyt hogy vegye magához Theot. Nem volt egyszerű a kisfiú bizalmatlanságát, bizonytalanságát legyőzni, de összeszokott kis csapat lettek. Közben egy másik szálon másik család története indult el, ahova Vicky munkavállalóként került be. Ide érkezett Theo, örömmel, szeretettel fogadták, pótunokaként bántak vele, hisze a sajátjaikkal nem találkozhattak, mert a lányuk eltiltotta őket. Egy csomó régi sérelem lapul a mélyben, titkok, félreértések, meg nem beszélések, ez majdnem egy család széthullásához vezetett...

Érdekes, izgalmas, letehetetlen, ráadásul tanulságos könyv. Mire Vicky megkereste az anyukáját, már nem tudott beszélni vele, évekkel korábban meghalt...szeretetmorzsákat, leveleket hagyott neki, a féltestvérek úgy érezték hogy Vickyt szereti a legjobban...érdekes dolog ez a ki nem mondás...egy csomó félreértés születik belőle, tönkretéve családok és emberek életét...Nagyon sok embernek el kellene olvasnia ezt a könyvet. 

Az Írónak ez a hetedik könyve...érdekel, de ugyanakkor félek is tőle milyen lehet a többi...

Kiégés

 Bevallom, utálom ezt a szót...a problémát magát pedig "úri huncutságnak" tartottam...nagyjából pár nappal ezelőttig. Akkor támadt egy kósza gondolatom, hogy vajon nem itt tartok-e...utánaolvastam és felállítottam a diagnózist: de, pontosan, már nem is az elején, inkább a közepe-vége felé.

Itt találtam egy nagyon jó összefoglalót arról, hogy mit is érzek mostanában. Ez egy hosszú folyamat eredménye, ami egy csomó tőlem független döntés miatt vezetett idáig. A "legszebb" az egészben, hogy nem csak én érzek így, hanem a kollegáim többsége is. Van aki kimondja a gondolatait. érzéseit, van aki nem, de látszik rajta is egyrészt a fortyogás, másrészt a tehetetlenség...és vannak a bátrabbak, akik fiatalok, függetlenek, akiket ráadásul jobban érintett a változás, akik felálltak...ki korábban ki később, de már három olyan emberrel vagyunk kevesebben akikért nagy kár...emberileg és szakmailag egyaránt. Egy munkahelyi változásnál az ember igyekszik türelmes lenni, hiszen az új embernek át kell látni a már meglevő és működő rendszert és fel kell venni a fordulatszámot, meg kell ismernie az ittlevő kollegákat, akikkel csapatként együtt kell hogy húzza a szekeret. Amikor erre irányuló igyekezet apró jele se látszik, ugyanakkor minden más lesz mint eddig volt, amikor teljesen érthetetlen és logikátlan döntések megszületnek, mások, amelyek nem kerülnének pénzbe vagy nem annyiba, azok pedig nem...na ez az, amikor a bizonytalanság a holnapot illetően megindul...és vagy felállás vagy kiégés lesz a vége. A lelkes csapat, akik itt voltunk, már más. Persze, lehet azt mondani, hogy belefásultak az emberek a munkába, megismertük egymást, nincs érdekesség...de nem, ez nem az az érzés.

Már csak meg kell találnom a megoldást, a probléma megoldását, ki kell alakítanom a saját túlélési, felállási stratégiámat ebből a helyzetből. De ebben jó vagyok, szerintem egész életemben előjött ez a feladat,  legalábbis nem most először. De most először ennyire és most először adtam neki nevet.

 

Kézimunka

 Időnként van olyan időszak az életemben, hogy a kézimunkázás háttérbe szorul. Ennek egyik fő oka, hogy a család telitett lett zoknikkal és sálakkal, kendőkkel, sapkákkal, pulcsikat már régen nem hordanak kötöttet.

Van néhány álmom, amit meg akarok valósítani, csak ez nem megy egyedül: horgolni szeretnék profi módon. Nagyon tetszenek az ágytakarók, babatakarók, ilyen olyan kis tartókák, játéktartó  zsákocskák, és a fő álom: a karácsonyfadíszek. Próbáltam videókból, de nem megy...Moncsi barátnőm pedig messze van, vele jó volt tanulni, ő mondta hogy figyi, azt ne oda hanem oda...

Öreg barátnőm, Manyi néni épp elkezdett tanítgatni amikor a baleset történt, amiből aztán nem is épült fel sajnos...nála maradt a két könyvem, a virágos és a hópelyhes, egyszerűen a lányától nem tudom visszaszerezni őket...

Keresek valakit, aki megtaníthatna...tök jó volt míg volt a városban Gombolyda bolt, Viki is türelemmel tanított, néhány szombat délelőttöt eltöltöttünk együtt..

Mostanában olvasok rengeteget, főleg az előző évekhez képest, majd eljön az idő amikor megint többet fogok alkotni. 

Olvastam 2025/15.

 Baráth Viktória: A lótusz virága

Ez egy olyan könyv volt hogy húúú....Néhány héttel ezelőtt olvastam az előző részét, A napfény földjét. Az is nagyon tetszett, ez még jobban...Elizabeth, miután maga mögött hagyta a régi életét és Afrikát, egy kis faluban élt, egyedül. Itt talált rá egy kihívás, az afrikai videóihoz hasonló film forgatása, ezúttal Indiában. Kalandos út, jó társaság és Liam...a fiú, akibe kamaszként szerelmes volt, ám a szülői elvárások és társadalmi különbségek miatt elhagyta...

India kétarcú ország, ennyit eddig is tudtam. Nagyon szemléletes, nagyon izgalmas bepillantást nyerhetünk a szép zöld fűvű parkokba, a luxusszállodákba, de a hajóbontóba, a nyomornegyedekbe, a kilátástalan jövőjű életbe...a kolostorok szervezett rendjébe, a vallás hatalmába és összetartó erejébe, a segíteni akarásba. Szó szerint letehetetlen könyv, magával ragadó leírásokkal. Közben persze végig ott a rejtélyes rosszullét, betegség árnyéka és a kérdés: Liam szerelem vagy csak barátság? A történet végére minden a feje tetejére áll, a szponzorok kihátrálnak a film mögül, de a bemutató és a siker nem maradnak el így sem...ráadásul a bemutatóra meghívottak között ott van Adam, a Szerelem, akivel tiszta vizet kell önteni a pohárba...Szerencsére mindketten tudják, hogy nem szabad elengedniük egymást mégegyszer...együtt Elizabeth betegsége is legyőzhető...

A borítón olvastam, hogy ez a "Szabadon"sorozat második kötete...meg fogom keresni a harmadikat is...

Olvastam 2025/14.

 R. Kelényi Angelika: Szédítő Balaton

Ez az első könyvem az írónőtől, de nem az utolsó. Mint már mondtam talán, nem szoktam elolvasni a könyvek hátulján levő szöveget, a borító vagy megfog vagy nem, vagy kíváncsi leszek rá vagy nem. Enné a könyvnél lehet hogy hasznos lett volna, hiszen ez az úgynevezett Caroline Wood sorozat harmadik része. A másik kettőt nem olvastam, nem is volt hiányérzetem, tehát kb csak a főhős személye köti össze őket (azért legközelebb megnézem hátha épp bent van valamelyik). 

A könyv már-már klasszikus könnyed nyári olvasmány: a Londonban élő sikeres újságírónő hazalátogatni kényszerül a Balaton melletti kis faluba egy temetés és hagyatéki ügy miatt. Nagybátyja rá hagyta az épülő panziójának felét...a másik fele a gyerekkori plátói szerelméé lett...természetesen nem értenek egyet a könyv elején, veszekedés, rosszindulat, minden van, aztán a józan ész összehozza őket. a könyv közepe táján indul el az izgalmasabb, kissé krimis vonal, nyomozás, hogy a nagybácsi haláláról megtudjanak valamit...és így kerülnek a gazdag hoteltulajonos közelébe, aki a környék összes szálláshelyét fel akarja vásárolni, ezzel szüntetve meg a konkurenciát...nagyon izgalmas a történet, letehetetlen és a végére a főhőseink egymás karjában kötnek ki és a közösen örökölt panzió jó alap a közös élet elkezdéséhez.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy direkt nem szoktam híres írók könyveit választani a polcról, mert félek hogy nem kapom azt az élményt amit várok..így volt ez most is, de az első pár oldal után volt valami, talán a lendület, a fordulatosság, ami olvastatott tovább és nem bántam meg. 

Olvastam 2025/13.

 Hadházi Anita: Dubaj gésái

Írtam már talán hogy nem szoktam elolvasni a könyvek hátulján levő ajánló szöveget, vagy ismert szerzőt választok, vagy olyat amit valaki ajánlott vagy egész egyszerűen a könyv borítója alapján döntök. Ez lehet hogy változni fog ha sokszor előfordul hogy mellényúlok, de most úgy érzem hogy a sok olvasás nélkül töltött év után mindenevőként kell visszafordulnom.

Ezzel a könyvvel is úgy voltam, hogy a borító alapján választottam, bár vonzott, de nem tettem azonnal a hazahozandó kupacba. Dubaj...gésák...sötét borító...törött álarc...egyszerre vonzott és tartott távol. Aztán az a tulajdonságom döntött, hogy az első benyomás fontos..

Jól tettem. Nehezen indult a könyv, ami lehet hogy az én hibám. Régen olvastam krimit vagy ahhoz hasonló könyvet, ráadásul a múlt héten nem akartam negatív gondolatokat, az élet bőven adott ennélkül is. Szerencsére nem tettem félre, csak lassan olvastam...egy darabig...aztán letehetetlen lett..

A történet egy Dubajban új életet kezdeni akaró magyar lányról szól, aki pár nappal megérkezése után egy gyilkosság szemtanúja lesz, ráadásul az otthonában, a lakótársa az áldozat. A rendőrség nem hisz neki, ennek oka hogy alkoholos vagy drogos állapotban volt egy gésaparti után...A rendőrség hozzáállását látva magánnyomozásba kezd, ismerősöket kutat fel, beszélget, próbálkozik, még akkor is ha folyamatosan jeleket, üzeneteket kap hogy ne tegye...folyamatosan figyeli valaki, de titokban. Gyanúsít embereket, aztán kiderül hogy nem ő volt a gyilkos, semmi köze az este történtekhez. A szerelem természetesen most is megjelenik, a nyomozó kezdi félteni, aggódni érte. Bevallom voltak oldalak, amikor azt hittem hogy ez csak egy csel, egy félrevezetés, távoltartás...ebben a regényben kb mindenkinek van valami titkolnivalója, ez szép lassan izgalmasan derül ki de a gyilkos személye és indítéka kb az utolsó öt oldalig rejtély marad.

Annyira élveztem ezt a könyvet, hogy meg fogom keresni írt- e ő még valamit...

Tavaszi nemtudommi

Olyan semmi sem megy, semmi sem sikerül, semmi sem érdekel, álmos vagyok és fáradt napjaim vannak. Általában a könyvtárból négy könyvet hozok ki egyszerre, mert egy hónap a határidő és ez így tartható...na a múltkor sikerült annyira "jól" választanom, hogy egyet elolvastam, egyet kb félig, a másik kettő pedig már az első tíz oldalnál se fogott meg és nem késztetett a továbbolvasásra. Ilyen már régen volt, ma délután visszaviszem őket és újrapróbálkozom. 

A munkahelyem sem okoz se sikerélményt, se örömet mostanában, túl sok a változás és ezek nem pozitívak. Nem szeretem ha ésszerűtlen dolgokat csinálunk és ami meg tényleg fontos lenne az mintha láthatatlan lenne...persze ez nézőpont kérdése, a ranglétrán elfoglalt helytől függ...alulról sokkal jobban látszik a valóság. Tudom, vannak dolgok, illetve kellene hogy legyenek a háttérben, amiknek az eredménye csak később lesz látható...egy ideje úgy érzem itt nincsenek, csak elindultunk a lejtőn...még ezt is el tudnám fogadni, hiszen a vezetők majd megállítják a szekeret, gondolom én...amit nem tudok elfogadni és megemészteni, hogy emberek állnak fel, olyanok akik nagyon sokat letettek már az asztalra  itt, szükség van rájuk szakmailag és emberileg is..csak a létra felső részéről ez is a láthatatlan dolgok között van...Vártam a tavaszt, hiszen minden újnak kell idő hogy kialakuljon, de nem érzem a változást, lehet hogy türelmetlen vagyok...sok kollegával együtt...vannak "listák" mindenki fejében, hogy ki mikor fog felállni...néhány nagyon fájdalmas lesz, félek tőle...az egyik legfájdalmasabb hétfőn megtörtént, azóta is alig hiszem el...

De legalább otthon minden szép és jó, mindenki éli az életét, de tudunk egymásról. Kispasi pénteken előrehozott emelt érettségit tesz németből, és megint én izgulok jobban, mint ahogy ez a középszintű érettségijénél is volt meg a nyelvvizsgáknál is. Közben erősen megy a gondolkodás, tervezgetés, ötletelés a jövőt illetően, de ez a gyermek kb ugyanúgy nem tudja mit szeretne mint én se tudtam...