2010. október 16., szombat

Tarkabarka 2010/30-32

Ritkán írok új bejegyzést, de ez nem azt jelenti, hogy nem is csinálok semmit :)
Egyrészt vannak olyanok, amiket csak csinálgatok, és olyan is, ami karácsonyi ajándék lesz. Pl a barnás zokni a mostani bejegyzésben.



Ez a zokni a már sokat emlegetett Lidl-es, érdekesen viselkedő fonalból készült. Semmi gond vele, mint hogy laza, rugalmatlanabb a fonal, mint amit zoknifonalként megszoktunk. Lehet, hogy kisebb tűvel kellett volna kötni? Majd ha a más egyéb terveim végére értem, kipróbálom mit szól egy 2,75-ös tűhöz, most 3-sal csináltam.



Ezek a tarkabarka zoknik is a napokban készültek, egy kicsi (Kb 27-es) a Vincének és egy nagy (kb 39-es) az Eszteremnek. Annyira összevissza ez a fonal, hogy egyiknél se tekergettem át a fonalat, hogy ugyanott legyenek a csíkok. Elvégre bolondos zoknik két bolondos gyereknek. És még maradt is a 10 dekás gombócból. Ez a gombóc meglátni és megszeretni esete volt..júliusban, Németországban. Nem is volt olcsó, de nagyszerű volt kötni.
Van még egy gombóc, ugyanilyen márka (Lana Grossa) csak más színű. Az lila-rózsaszín.szürke-fekete. Meseszép, most is azt mondom, mint amikor a kosaramba tettem. De az valahogy nem zokni akar lenni, ezért még vár a kosárban.

2 megjegyzés:

2023

 Így január végén ideje megírnom az összefoglalót,  a szokásos pár sort az elmúlt évről. A lényeg: nagy baj nem érte a családot, továbbra is...