Gondolatok

Azt, hogy egy fonal nem akart az lenni, amit szerettünk volna, mindannyiunk számára ismerős eset. Mint ahogy az is, hogy meglátunk egy fonalat, és abban a pillanatban beugrik, hogy mi is lesz belőle. Talán az is, hogy készítünk valamit, amiről már az első böködéseknél tudjuk, hogy nem a mienk lesz. Ám ekkor még nem valakinek kötjük, csak nem magunknak. Én így jártam a Lady of the manor shawl kendőmmel. Kész lett hamar, tetszett is nagyon, mégsem akaródzott felvenni. Mert menni akart tőlem. A varrónőnek ajándékoztam, akiről már írtam, hogy sokat segít nekem.
Olyan érzésem is volt már, hogy megláttam egy fonalat, és tudtam, hogy kihez illik, kinek a színe...Ez a mostani eset azonban más: a múltkori mülleres fonalak közül ez az egyetlen mostanáig, amit elkezdtem, és be is fejeztem. Hamar, talán 3 nap alatt. Nem tudom mi oka lehet, de kötés közben egy nagyon kedves barátnőm jutott eszembe, sokszor, vissza-visszatérve. Pedig a szín nem az, ami róla először eszembe jut..Mire elkészült, már tudtam, hogy az övé lesz. De hiába van kész már hetek óta, szépen türelmesen várta a mai napot, míg elhatároztam magam, beborítékoltam és elsétáltunk a postára. A várakozás oka, valami furcsa érzés volt, a nehezen megfogalmazható fajtából. Én Őt a barátnőmnek neveztem, ha ezeket a sorokat olvasva nem ért velem egyet, cáfolja meg, nyugodtan, akkor sem lesz harag. Néhány alkalommal találkoztunk csak, mégis olyasmi érzés rágondolni, mintha a nővérem lenne...ugyanakkor nem akartam tolakodó lenni, pont a távolság miatt...Zavaros volt? De azért érthető? Más is van így ezzel a "blogvilágban"?

Az lenne az igazi, ha most itt lenne egy kép...de nincs. Ugyanis a számítógépünk nem áll a helyzet magaslatán, egy fénykép feltöltése most megoldhatatlan feladat :) .