Hónapok teltek el, mióta nem írtam. Ennek egyik oka, hogy ez az év vacakul indult, aztán meg mindenféle volt benne csak pihenés, lazulás nem.
Betegségekkel indult, illetve folytatódott az elmúlt év végéről, aztán egyre közelebb és közelebb jött míg február elején egy éjjel Apukám kórházba került. Rohantam...Szar volt ott látni, de viccelődött tehát már jobban volt, vagy csak nem akart még jobban rámijeszteni. A folyamatos aggódás persze nem szűnt meg, de egy április végén elvégzett szívkatéterezés kicsit megnyugtatott mindannyiunkat. Májusban volt alkalmunk néhány csodálatos napot együtt tölteni, a tesómmal és a gyerekeivel is. Olyan régen volt már ilyen, most nagyon jólesett.
Ez a változások éve nálunk, úgy tűnik. Februárban Egyszemlány várost és munkahelyet váltott, közelebb költözött. A folyamatban csodálatos családi összefogást láttam, mindenki abban igyekezett hogy neki a leghamarabb a legjobb, legkényelmesebb legyen, mégis el kell fogadnunk hogy felnőtt. Bevallom, ez nekem még mindig nagy odafigyeléssel megy csak, néha hibázok, nyilván az ember óvni, védeni akarja örökké...akkor szól, hogy anya, felnőtt vagyok.
Március közepén végre én is elindultam a változás útján, ez most épp -17 kg...nem vagyok elég határozott, elég kitartó, de haladok. Volt ez már ennyi kb két hónapja is, de szerintem a változókor környékez és ilyenkor mintha még nehezebben menne minden dkg. De nem adom fel és ha el is csábít vmi finomság, visszatalálok. Jó lenne az évet -20 kg-val zárni...
A nyár gyorsan eltelt, mindenki intézte a kis életét. Három felnőtt gyerekkel ez már egyáltalán nem olyan mint pár éve. Loptunk néhány napot és négyesben elmentünk a Tisza-tóhoz. Csodálatos élmény volt. Körbebicajoztuk, megcsodáltuk, fürödtek benne, rengeteg halat ettünk, esténként társasoztunk, beszélgettük, hülyéskedtünk, sokat nevettünk. Voltunk a Pákász tanösvényen, ami nagyszerű élmény volt mindannyiunknak, nekem messze a komfortzónámon kívül esett de legyőztem.
Július végén Kedvessel kettesben egy hetet Rovinjban töltöttünk. Csodálatos volt.
Nyár elején Kispasi megszerezte második középfokú nyelvvizsgáját, nagyon büszke vagyok rá. Az egész nyarat végigdolgozta, jogosítványra gyűjt. Már 11. osztályos (mikor nőtt meg ennyire???), rengeteg a tanulnivalója, nem igazán tudja mi szeretne lenni ezért az emelt matekot és fizikát vállalta be, kűzd minden nap.
Nagyfiú dolgozik és szeptemberben megkezdte az utolsó egyetemi tanévét. Ő a helyén van azt hiszem, szereti amit csinál és megbecsülik, segítik.
Egyszemlány teljesen új munkát végez, nagyon szakma csak ugye a való világban levő dolgokat az egyetemen nem tanítják. Derekasan helytáll, néha bizonytalan, néha sír, de mindig megtalál egy vigasztaló, kibeszélő pár percre vagy órára, ha tud, jön ölelésért.
Mindent összevetve ez eddig egy jó év :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése