Ugye aki december végén költözik Lengyelország nagyon északi részére, annak találó ajándék
egy meleg zokni:
egy nyakmelegítő:
egy pár kesztyű, amiben még használható marad a kezünk:
Nagyon örült neki, bár sírt is...szóval elmenni nem mindig boldogan lehet...
Remélem vége...
Öregszem? Lehet...mindig azt gondoltam hogy akinek meghalnak az ismerősei, az öreg...nem érzem magam annak, és ez az év mégis sokadszor csapott arcul...
Év elején tudtam meg hogy meghalt a kedvenc üzemorvos doktornénim...tudtam hogy beteg, évek óta kűzdött, úgy tűnt sikerrel, de valószínűleg csak ő tudta hogy mégsem..Neki köszönhetem hogy Kispasi megfoganhatott, így hát ő volt az első, akinek ezt a hírt elmondtam.
Még tavaly december 13-án meghalt egy barátom, az az ember, akivel bár nem tartottuk rendszeresen a kapcsolatot mégis barátomnak tartok. (ezért is történhetett hogy csak januárban tudtam meg). A ritka telefonálások és a még ritkább találkozások ellenére mindig tudtunk beszélgetni, ott folytatni ahol abbahagytuk. 46 éves volt...és én egész életemre adós maradtam neki egy babgulyással..mert azt mondta, "mindenkinek van egy párja Szöszi, neked is, nekem is és ha megtalálod egy jó babgulyás mellett megbeszéljük"
Nyáron meghalt az első közvetlen főnököm, aki ebbe a városba való kerülésemkor a szárnyai alá vett. Bőven a gyereke lehettem volna és bár akkor nem mindig szerettem a kioktató, irányító, anyáskodó megjegyzéseiért, tudom hogy jót akart nekem. Türelemmel magyarázott az algákról, baktériumokról, vírusokról, táptalajokról és a kezemet fogva tanított széleszteni...
Vele egy napon elment egy barátnőm...Előtte hónapokig az első sorból nézhettem végig, hogy egy combnyaktörés hogy vezet halálhoz...nem tudtam többet segíteni mint hogy látogattam, szeretgettem, üzenetekben és telefonhívásokban tartottam benne a lelket.
Valahol a veszteségek között tartom számon a volt kollegákat az előző helyemről, akik közül volt akit a barátomnak gondoltam. Szerencsére egyre kevésbé jutnak eszembe, más és mások lettek a fontosak.
A fontosak közül ma egy barátnőmtől elköszöntem...megy Lengyelországba két és fél évre, a párja után. Naponta találkoztunk, együtt dolgoztunk, nagyon fog hiányozni, hosszú idő lesz ez nélküle.
Vrbnik, a világ legkeskenyebb utcája:
Pula:
Fiume:
Fura nyár ez az idei, érzésre és az időjárást tekintve is. Mióta nem iskolában dolgozom és a gyerekeim sem igényelnek folyamatos felügyeletet, nincs olyan éles határa sem a nyár kezdetének sem a végének. Az időjárás se robbant be az idén már májusban az elviselhetetlen harmincvalamennyi fokkal és szárazsággal, hanem sok eső és összevissza idő volt. Kispasi az iskola végétől a vándortábor kezdetéig dolgozott, tehát ugyanúgy kelt és ugyanúgy szendvicsgyár voltam reggelente mint a tanév folyamán. Biztos ezeknek a tényezőknek az összessége miatt volt az, hogy a nyaralás előtti izgalom , hetekig tartó készülődés is elmaradt. (meg végre nem fél autónyi kajával felpakolva mentünk, nem kellett előre menüt írni és bevásárolni).
A nyaralás ennek ellenére jól sikerült, bár hiányérzetem maradt. Az időjárás ott sem volt tökéletes, esett, borult volt, sőt még egy hatalmas éjszakai jégesőt is "sikerült" átélnünk, az autó szerzett egy csomó horpadást. (Én még ilyet nem láttam, diónyi, de inkább tojásnyi jegek estek az éjszaka közepén, szárazon is és esővel is). A cél ismét Horvátország volt, nem tagadom, szerelem hely nekem. A szállás Krk szigeten volt, Omisalj nevű település óvárosi részében. Nem tudom szavakkal leírni milyen csodálatos hely, igazi macskaköves, mediterrán kavalkád egy hegy tetején, rengeteg csodaszép növénnyel, összevisszasággal amit megszoktunk Horvátországtól.
Omisalj:
Kilátás egy útszéli parkolóból:
És a jellegzetes kép, Rovinj:
Kispasival:
Egy bejegyzésben úgysem lehet mindent...
Az idén nyáron az időjárás mindenféle, leginkább nem nyári...augusztus eleje van és eddig kétszer voltam a Balatonon...nincs meleg, sokat esik az eső és irdatlan viharok vannak, borsónyi, diónyi, tojásnyi jegekkel..
A virágaim viszont szépek:
Ezt az Énsómtól kaptam, remélem nem csak az eladáskori virága lesz ilyen színű...
Ezeket az idén vettem magamnak, mert szeretem:
Pár éve szeretem a fehér muskátlit, erősen gondolkodom hogy jövőre csak azt veszek. A mostani tövek öregek, szerintem az utolsó évük és fiatalítani kell.
Két és fél éves, akaratos, zabagép, nagyon bújós, nagyon szerelmes, nagyon pusziosztós, nagyon imádjuk, ő így tökéletes ahogy van. Nemcsak én imádom hanem mindenki.
 |
| Közelről figyeli a bicikliszerelést |
 |
| Elfáradt |
 |
| Kaja bármikor bármennyi jöhet, kedvenc gyermekláncfű |
 |
| Azok a szemek 😍 |
 |
| Pihi |
Úgy érzem öregszem...legalábbis mindig ők szokták mondani hogy rohan az idő. Eltelt a február, a március és már az április fele is mióta nem írtam semmit.
Tulajdonképpen semmi extra nem történik velünk. Vagy az már extra hogy szerencsére mindenki egészséges, szeretünk együtt lenni, a gyerekek is jól elvannak együtt, nagy társasozások, filmnézések vannak? Ráadásul a mi életünk is tökéletes. Egyszemlány amikor csak teheti hazajön, Nagyfiú életében eljöttek a dolgos munkás hétköznapok az egyetem sikeres elvégzése után. Kispasi meg nő, komolyodik, újabban íjászkodik a gitározás mellett és szombatonként dolgozik.
Március közepén a Kedvesemmel elszöktünk egy hosszúhétvégére kirándulni, semmittenni Cserkeszőlőre, nagyon jó volt. Az idő pocsék, de a melegvizű medencében békésen ázni és beszélgetni tökéletes volt.
Eltelt a húsvét is, nálunk az idén szombatra esett. Ekkora családot már nem egyszerű összeszedni, mindenkinek többfelé van kötelezettsége. A húsvétot nem szeretem, az együttlét az ünnep benne igazán. Pénteken a szeles rosszidő ellenére kirándultunk Balatonboglárra a Gömbkilátóba, szombaton elmentünk a szüleimhez, egész nap együtt voltunk, társasoztunk, beszélgettünk, jókat nevettünk, jókat ettünk. Aztán vasárnap Kispasi elment az apukájához, délután a Kedvesem haza hogy a saját gyerekeivel folytassa a húsvétolást tovább. Hétfő reggel a nagyok is apukájukhoz mentek, onnan Egyszemlányék vissza se jöttek már, mentek a saját otthonukba, Győrbe. Én meg egész nap egyedül voltam nem találtam a helyem. Mindent kivasaltam, ez már sokadszor fordul elő. Kötögettem, mostam, főztem másnapra. Fura egyedül lenni...na jó, Csufka velem volt. Hatalmas nagy szerelemben telnek a napok vele, imádom.
Jenny Colgan: Mentsük meg a Piciny Csodák Pékségét Marisa élete megváltozik amikor nagypapája meghal. Búskomor lesz, nem szívesen van ember...
.jpeg)
