Ezek pedig az első kötőtűim:
A múlt héten megkezdtem évi rendes selejtezésemet, ez újra a kezembe akadt, és kidobtam. Talán soha nem is használtam őket, nem voltak egy kellemes fognivalók. (A teflonos megmaradt, az nem is volt a készlet része ). A nagymamámtól kaptam őket, nem emlékszem arra sem, hogy mikor, valamikor talán a 80-as évek végén. Nem emlékszem arra sem, hogy mennyi volt benne, de azt tudom, hogy a legvastagabb talán négyes volt. Volt egyenes is, körkötőtű is, és zoknikötőtű is, bár akkoriban halvány lila gőzöm se volt róla, hogy az mire való. A mamám tudott kötni, még mikor az Eszterem kisebb volt kötött neki pulcsit, meg sapkát. És rendszeresen ő szokta nekem felszedni a pulcsiknak, mellényeknek a nyakát meg a karkivágását. Mostanra szerintem már a szeme sem tökéletes, de a nagyobb gond a türelme fogyása. A kötés alapjait ő segített elmélyíteni, és a horgolási ismereteim is tőle származnak. Igaz, valahogy akkor se volt már türelme hozzám, mert a láncszemeknél nem jutottam tovább...azt mondta csináljam csak, gyakoroljam, de amikor már több méter volt belőle és nem léptünk tovább a tananyagban, elvette a kedvemet. Pedig valamikor szépen tudott horgolni, tele a lakása a csodás kis csipketerítőkkel.
Érdekes módon, az én lányom nem vonzódik a kötéshez. A Geri tud, érdekelte, megtanítottam.
Ne dobd ki!
VálaszTörlésEgyszer nekem is eltört,lepiszkáltam a "fa" végéről, és egy csepp pillanatragasztóval megragasztottam.