A Zahír

 Éveken keresztül nagyon sokat olvastam, ez rendjén van. Az már kevésbé, hogy aztán háttérbe szorult az elmúlt években. Most újra találkozunk, a könyvek meg én...
Soha nem olvastam a "sikerkönyveket" akkor, amikor a csapból is az folyt, mert nem akarom, hogy a véleményemet a "véletlenül" meghallott vagy olvasott dolgok befolyásolják.

Paulo Coelho...ő egy igazán megosztó személyiség. Megállapítom, hogy én szeretem....mert szeretem ha egy könyv nemcsak szórakoztat, hanem egy kicsit, mintegy utóhatásként el is gondolkodtat. Ennek a könyvnek voltak mondatai, amelyek egészen hosszú időn keresztül motoszkáltak a gondolataimban. És azt is tudom, néhány hét múlva, amikor kicsit "ülepedett", újra kell olvasnom.

Kedvcsináló:

"Az egész életünk azzal telik, hogy mondogatjuk, mennyire szeretjük ezt vagy azt az embert, miközben valójában csak szenvedünk, mert ahelyett, hogy elfogadnánk az erejét, állandóan csökkenteni próbáljuk, hogy beleférjen a világba, amelyet elképzelünk magunknak."

"Mindig egyszerre kerestem a kalandot és a biztonságot, pedig tudtam, hogy ez a két dolog nem nagyon egyeztethető össze."

"Ha nem vagyunk egyedül, erősebbek vagyunk, és könnyebben kiderítjük, hol rontottuk el, és hogyan változtassunk irányt. "

"A sztyeppéken mindig kéknek nevezik az eget, akkor is, ha éppen szürke - mert tudják, hogy a felhők fölött olyankor is kék."