A szülinapos bejegyzésben írtam róla, hogy voltak terveim, amelyek nem valósultak meg a napig.
De mostanra igen:
1. Elkészült az első tetoválásom:
Ezer éve tervezgettem, és azóta is nagyon örülök neki.
2. Elváltam...10 év 11 hónap különélés után hétfőn hivatalosan is pont került ennek a házasságnak a végére. Érzelmeim a témával nincsenek, egy megoldandó feladatként tekintettem rá régóta, most kipipáltam.
Az előző bejegyzésekkel kissé összefügg ez a mai: fura a cím, ezt a szót se ismertem nagyon sokáig. Főleg nem úgy, hogy semmi okom nem volt rá. Hát most már hónapok óta társam, egy olyan társ akivel nem tudok és nem is akarok hosszasan együttélni. Csak nem tudom hogyan lehetne, hogyan kellene szabadulni. Mert ezt senki nem tanította nekem, és eddig nem is volt rá szükségem. Azt hiszem szerencsés vagyok, de bevallom ez nem vigasztal most. Mivel tulajdonképpen semmi nem változott az életemben, a változókorhoz kötöm az érkezését. Hiszen a családom rendben van, Csufika egészséges (bár ez egy pillanat alatt megváltozhat, de nem szabad bevonzani a rosszat), a munkahelyem rendben van, barátaim eddig se voltak, most sincsenek, nincs változás. Állandóan készenlétben élek, minden pillanatban valamiféle belső bizonytalanságot érezve hogy valamit elfelejtettem vagy elrontottam vagy valami baj fog történni. Ez az érzés, a készenlét, a rossz alvással együtt lassan oda vezet hogy kikészülök. Persze aludni se bírok, hiába vagyok fáradt. Ez egy ördögi kör amiből nem tudom hol a kijárat. Ha délután ledőlök picit, zakatol az agyam hogy mennyi feladatom van: mosni, vagy teregetni, vagy főzni, vagy valahova menni, ami általában a másnapi szendvicsalap beszerzésénél nem komolyabb feladat.
Stresszkezelést kéne tanulnom...kialakítani egy olyan megoldást magamnak, ami működik. Mint egy leszarom-tabletta. Hogy ami nem az én dolgom, azon ne rágódjak...ami elmúlt, azon ne rágódjak..amit nem tudok megváltoztatni, azon ne rágódjak...ha egy engem bántó dolgot csak konfrontációval lehet megoldani, amihez sem kedvem, sem erőm, akkor azon ne rágódjak...vannak olyan beszélgetések, amelyeket nem érdemes elkezdeni, mert a másik fél dolgokhoz való hozzáállását ismerem, nagyjából fel se fogná mi bajom van, legfeljebb kényszerből igazat adni, megígérne valamit amit aztán persze hogy nem sikerül betartani. Van egy mondás, de nem szép, tehát úgy nem írhatom le ahogy gondolom: elég öreg vagyok én már ahhoz hogy ne menjek házhoz a pofonért, főleg ha biztosan tudom hogy nekem van igazam és a sztori végén én lennék aki csalódik és azt nem akarom. Csak ez valahol megint olyan probléma, ami gyakran előfordul az életemben: mást képzelek egy kapcsolatba, mint ami...és úgy érzem másnak én is olyan fontos vagyok mint ő nekem. De nem, vagy csak még nem jött rá. Drukkolok neki, hogy nehogy késő legyen...
A stresszkezelés egyik általam alkalmazott módja az evés...lehetőleg valami szénhidrátot...hát az most éppen nem az amire szükségem van, most még annyira se mint eddig. Keresem a b verziót...menjek pszichológushoz?
Tanulok..nem iskolában, az élet tanít. Türelmet, toleranciát. Magammal és másokkal szemben is. Magammal az őszi fáradság miatt, a változókori megváltozás miatt, a hangulatom kiszámíthatatlan változása miatt. Nehezen indulnak a napok, Csufika ugyan korán ébreszt, de olyan jó vele elheverészni hogy nem akaródzik dolgozni indulni. Hogy is akarnék, amikor neki az én szeretetemre és érintésemre, simogatásomra van szüksége? Mire beérek dolgozni, felveszem az álarcom és a tőlem telhető legjobb módon megoldom a feladatokat. Ezzel szerencsére nincs baj, nem hibázok, ha mégis akkor csak olyat ami könnyen korrigálható. Viszont itt van a legnagyobb szükségem a jólneveltségemre, a toleranciára és egy falra magam köré. A fal, amiről lepattognak a negatív és bizonytalan dolgok. A negativitás, ellenségeskedés olyan szinten árad a közvetlen kolleganőmtől hogy néha legszívesebben megráznám hogy hátha attól észheztér. Egy szerencséje van , hogy belém még nem kötött...de mindennel és mindenkivel baja van. Próbálok segíteni neki, hogy más szemmel, más szempontból nézze a dolgokat, de nem megy. Illetve ha egyik nap úgy tűnik hogy igen, másnapra kiderül hogy nem :)
Szerencsére otthon minden rendben, a gyerekeket látom kit gyakrabban kit ritkábban, de tudunk egymásról.
Baráth Viktória: Orosz rulett
Szokásosan letehetetlenül érdekes, izgalmas, szerelmes. A szegény fiatal lány hatalmas vagyont örököl, ez azonban nem tisztességesen szerzett pénz. Rátalál a szerelem, aki segít neki felfedezni a gazdagok világát de ugyanakkor magával rántja a saját alvilágába...Napról napra kiderül hogy amit igaznak hitt az nem teljesen az, a bonyolult családi háttere még bonyolultabbá válik.
Baráth Viktória: Szerelem és más hazugságok
Ez is egy nagyon jó könyv volt. Nem a legjobb amit tőle olvastam, de attól még nagyon jó. Hogy miről szólt? Nekem az útkeresésről, az újrakezdésről, a bátorságról, arról hogy ami történik annak az értelmét nem biztos hogy akkor tudjuk meg. Vannak találkozások, hiszem hogy minden találkozásnak célja van az életben, vagy tanulnunk vagy tanítanunk kell, vagy vezet valahova. Erre ez egy tökéletes könyv. Kerülőutakon de a főhős eléri régóta dédelgetett célját. Ja, arról is szól, hogy az álmainkat nem szabad feladni, meg kell valósítani :) .
Balogh W. Orsolya: A szexéhes anyuka
Az első könyv amit a szerzőtől olvastam. A címének megfelelően nem vártam magvas gondolatokat, pont azt kaptam. Pár óra alatt elolvastam, könnyen olvasható, vitt magával a történet. Ami kb a való élet, hiszen pár éve megtapasztaltam hogy a társkeresőn fura figurák vannak...végül sok kitérő és próbálkozás után ő sem ott találta meg a szerelmet.
Még nem tudom hogy keresni fogom-e az ő többi könyvét...mellette szól hogy a stílusa élvezhető és nem volt hosszú..
Elérkezett, betöltöttem már kb két héttel ezelőtt. Nem azt mondom, hogy annyira vártam mint a 18. -at, de mégis jobban mint akármelyik előzőt. A szüleim, tesóm, a gyerekek és a Kedvesem csodálatos napot, napokat varázsoltak nekem, így jó öregedni.
Rengeteg tervem volt erre az évre, eddig úgy néz ki egy sem valósul meg belőle. Ez részben az én hibám, rugalmatlanságom, részben a nem várt körülmények. Szerettem volna lefogyni 20-25 kilót, hogy mire ezt a szép számot elérem, jobb formában legyek mint az elmúlt 20-25 évben. Nem jött össze..sőt. Még több is lett mint volt tavaly decemberben. És nem azért mert nem tettem érte, hanem mert a nyomorult változókor mellém szegődött és teljesen másképp reagál a szervezetem mint eddig. Vagy nem reagál...ezzel nem tudok mit kezdeni...az év folyamán jött lassacskán minden: alattomosan felkúszó kilók, alvászavar, hőhullám, hangulatingadozás. Nem gondoltam hogy ez ennyire szörnyű lesz, de lassan megtanulok kevés alvással működni...egy éjszaka kb hat órából áll, ezt 3-4 részletben alszom...és ha vissza tudok aludni az a jobbik eset...Szóval azt hiszem nyakig benne vagyok. Az alváshiánynál is szörnyűbb a szívdobogás, az állandó feszültségérzés, mintha mindig valamitől félni kellene, vagy ugrásra készen várni a rossz bekövetkezését. Ez elég sokszor sírással enyhíthető csak...gondolom a másik megoldás az alkohol lenne, de azt mégse szeretném :) . Vannak napok amikor mindenért és bármitől képes vagyok mélyen magam alá kerülni és sírva fakadni. Ez most a legnagyobb problémám, nem tudom hogyan kell megoldani.
Nem jött össze a tetoválás tőlem nekem a szülinapomra, mert későn kezdtem el szervezni. Ez nem marad el, csak később valósul meg.
Szerettem volna magamat megajándékozni egy masszázzsal, amilyenen voltam februárban. Ez egyértelműen anyagi okokból nem valósult meg most, de az idén összehozom biztosan. Az elmúlt időszakban rengeteget, több masszázsnyit költöttem Csufikára az állatorvosoknál...Csufikám, aki az én kis szőrös Szerelmem és aki pont a születésnapomon lett az enyém, öt éve. Azóta még inkább tudom mi a feltétel nélküli szeretet, a folyamatos gondoskodás, aggódás, szorongás érte is. Merthogy ő nem sír ha valami fáj, rejti a fájdalmát, ha nem figyelek eléggé gyorsan késő lehet. Ez a nyár például ebből a szempontból nekem nagyon megerőltető volt. Ráadásul utál autózni, nem vihetem magammal bárhova és mindenhova, így pl a Kedvesemnél is régen voltam...
Van egy régóta tervezett de régóta mindenféle okból halogatott ügyem, ami elindult, de nem mondok róla többet, remélem hamarosan, még az idén megoldódik.
Amit szerettem volna de nem csak halasztódik, hanem elmarad: a tengerpart. Ennek oka a Kedvesem életének változása, az építkezés, amibe belekeveredett, ami most mindent visz: időt, pénzt, energiát. Egyedül meg nem akartam elmenni, az nem lett volna igazi.
Az a jó a tervekkel, hogy csak magamnak ígértem meg, csak magamat kérhetem számon hogy mi miért úgy alakult ahogy. És halasztható, sőt, ha kiderül hogy nem is fontos, nem is szeretném, nem is szerettem volna annyira akkor el is maradhat. Tehát új év, új tervek a régiek mellé és hajrá megvalósítás.
Hidasi Judit: Végre megérkeztél hozzám Egy újabb történet Balatonfaluból, ami pont annyira aranyos és letehetetlen mint a többi. Jó lett vo...
