Olvastam 2025/12.

 Patti Callahan: Volt egyszer egy ruhásszekrény

Könyv a könyvben

A címmel kezdődik minden történet, amit Megs elmond beteg öccsének. A történetek, melyeket a Narnia írójától hall a sok együtt töltött délután alatt. Georg nyolcéves, szívbeteg, lehet hogy a következő szülinapját se éri meg, minden öröme az olvasás és a mesék hallgatása. Ő kérte testvérét, tudakolja meg az írótól honnan származik Narnia ötlete..Kérdésére nem kap közvetlenül választ, de kap történeteket amelyek részletei mindig egy kicsivel közelebb viszik, ezzel újabb és újabb kérdéseket vetve fel és újabb történeteket indítva el. Megs a matematika világában érzi magát otthonosan, a történetek nehezen válnak számára érdekes és elfogadható dologgá, hiszen nem megfogható tények. Ennek ellenére lelkesen találkozgat a professzorral, hallgatja a történeteket és jegyzeteli le utána, hogy minél pontosabban át tudja adni Georgnak. 

Különleges testvéri kapcsolat 1950-ben, Angliában. A háború utáni jegyrendszer még részben megvan, a szegénység meghatározza az életet és ez a 17 éves lány az öccse minden kívánságát teljesíteni szeretné. Közben az ő élete nagyot változik, elkezd ő is meséket, történeteket olvasni, sokat változik a világhoz való kapcsolata, ha kilép a matematika realitásából. Egyszercsak a szerelem is rátalál, bár eleinte nem tudja mi az az érzés...Padraig, a fura fiú az egyetemről, óriási ajándékot talál a testvéreknek: teljesíti Georg karácsonyi kívánságát és elviszi Írországba álmai várához.

A könyv végén pár oldal a jelenben játszódik, Megs és Padraig már idős, háztasok, gyerekük és unokájuk van és boldog életük volt együtt. Azt is megtudjuk, hogy az orvosoknak sajnos igaza lett és Georg szíve nem bírta már sokáig, a kastélykaland után nemsokkal meghalt.

 A gyerekek közti kapcsolat emlékeztet Egyszemlány és Kispasi különleges kapcsolatára. Ők ugyanúgy egy hullámhosszon vannak és be tudják fejezni egymás mondatait és meértik a félszavakat, mint a könyvbeli gyerekek. Különleges könyv, ilyesmit nem olvastam mostanában. Mese a mesében, rengeteg szeretettel és érdekes, értékes karakterrel. 

Olvastam 2025/11.

 Kate Thompson: A remény könyvtára

A legnehezebb és legérdekesebb könyv volt...az első pár oldal után azt gondoltam: leteszem, nem olvasom, nem erre van szükségem..a 14.oldalon van egy évszám: 1944. március 3...A második világháború...én most még úgy érzem, szórakozásnak olvasok, könnyű, szerelmes-romantikus könyveket. Ez a könyv a nehéz indulás ellenére a végére egy szenzációs, letehetetlen könyv lett...az első betűktől kezdve remekül van megírva, felépítve a több szálon futó történet, én, illetve a hozzáállásom változott közben. 

A könyv prológussal indul, egy emlék elmesélésével a gyerekkorban megélt eseményekről...A háború idején egy londoni metróalagútban kialakított könyvtárban játszódik, itt ismerhetünk meg emberi sorsokat, gyerekeket, családokat, akikben egy közös van: a könyvtár és az alagút menedék a háború elől. Clara és Ruby a két könyvtáros igazi családdá kovácsolja össze a közel ötezer embert, akik együtt örülnek, együtt sírnak és a legfontosabb, egymásnak segítenek. Természetesen a szerelem is megjelenik,  a könyv végére mindkét lány megtalálja a párját. A barátságok, a közösség összetartozása és összefogása ami ebben a könyvben igazán rendkívüli.

Olvastam 2025/10.

 Baráth Viktória: Egymás szemében

 

Mondhatom hogy azt kaptam a szerzőtől, amit vártam: izgalmas, lendületes, váratlan fordulatokkal tarkított megható történetet, melynek a végén természetesen minden jó lesz. Ilyen olvasnivalókra vágyom, ahol este csak még egy oldalt olvasok, hajszárítás közben olvasok, sőt amíg a kávé lefő, addig is...mert izgalmas, érdekel a folytatás. 

A történet Jo és James kapcsolatáról szól, ami szerelemmé alakul (természetesen). James egy baleset következtében megvakult, Jo pedig fiatal kora ellenére hatalmas önbizalomhiánnyal kűzd. Munkakapcsolatnak indult, abból sem a barátságos fajtának, ám ahogy szépen lassan megismerik egymást és a másik sebeit, megértik és elfogadják az eseményeket. Bőven van egymáson mit alakítaniuk, visszaszerezni az elveszett vagy tán soha meg nem levő önbizalmat és ehhez a közös szenvedély, az irodalom, az írás és olvasás remek segítséget nyújt. Persze közben eljön a pont, amikor James úgy gondolja hogy nem láncolhat magához egy fiatal lányt, hisz ő férfiként egy csomó mindenben nem tud mellette állni, vaksága miatt. Szakítás történik, ami csak arra jó, hogy rájöjjenek hogy nem megy egyedül és már olyan erős a kapcsolatuk, hogy a nehézségeket is készek vállalni. James vállalja a műtétet, amit addig rizikósnak érzett, de már célja van: látni Jo-t és aktívan részt venni lánya életében...

Anyaság

 Elég sokat gondolkodom rajta, vajon jól csináltam-e, tudtam e elég jó anya lenni, felnevelni, felkészíteni őket mindenre, ami a felnőtté válásukhoz kellett...és meddig tart ez a feladat? Egyszemlány gyakorlatilag nyolc éve nem él velem minden nap, akkor kezdte az egyetemet majd az öt év után az önálló életét Győrben, tehát nem  is mindennapos távolságban. Vele szerintem sokkal jobb lett a kapcsolatunk, ez még inkább javult, amikor bő egy éve közelebb költözött és bármikor elmehetünk egymáshoz ha épp az a vágy.  Nagyfiú január végén elköltözött a barátnőjéhez, akiről kb abban a pillanatban derült ki hogy van...persze hogy sejtettem, de az elköltözésnek semmi előjele nem volt. Meglepett és nem esett jól, annak ellenére hogy természetesen azt szeretném hogy ő boldog legyen. Azóta elég keveset kommunikálunk, keveset találkozunk, de ha szükség van rá hogy segítsen, mindig jön. Kispasi az ősszel 18 lesz..barátnő nincs, másfél év múlva egyetemista lesz, várhatóan nem itt a városban. Akkor aztán teljesen egyedül maradok a mindennapokban, remélem Csufka azért velem lesz még...

Tegnap egész véletlenül rátaláltam egy podcastre, D Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi beszélgetése, az a címe: Mi lesz belőlünk, ha kirepül a gyerek? Ezt a kérdést elég sokszor felteszem magamnak mostanában, keresem a helyem a világban, a saját életemben. Amikor a gyerekek születtek, fokozatosan lett egyre több és több feladatom, hol elhavaztam, hogy egész jól sikerült megugranom az akadályokat. Ez igaz az utóbbi több mint tíz évre is, mióta egyedül maradtam velük. Aztán ahogy nőttek és egyre könnyebb lett, még mindig volt mit csinálnom, ha más nem is, egyszerűen csak az ellátásuk és a lakás rendbentartása. A munkahelyváltoztatásom egy csomó kihívást adott és ad azóta is, eleinte ez sok energiába és tanulásba került, ami elvette az felszabaduló idő és energia egy részét. Ráadásul mióta a Kedvesem is része az életünknek, rá is szánok az időmből, az itthoni dolgokat inkább hétköznap végzem el, hiszem a vele töltött hétvégén nem takarítani akarok. Időnként eszembe jutott, hogy jó lenne egy barátnő, akivel el lehet menni pl moziba vagy színházba, ahova egyedül nem akartam...aztán rájöttem hogy ha eddig nem lett ehhez társaságom, így ötven felé egy csomó csalódással a hátam mögött már nem is lesz, nem fogok tudni bízni senkiben. Elfogadtam, elfoglaltam magam: egy kis kézimunka, keresztszemes vagy kötögetés, gyémántkirakó, játék a telefonon, sütögetés, nem tűnt fel hogy nem így kéne. Ez kb most januárban változott meg, vagy most néztem szembe vele: Kispasival kettesben élünk, még kevesebb az itthoni feladat. Rájöttem hogy kezdenem kell valamit magammal. Talán ennek egy kezdetleges lépése volt a könyvtárba való beiratkozás október végén, de igazán olvasni talán csak januárban kezdtem el. Nem tudom mi lesz ebből, igyekszem megtalálni magam, vagy kitalálni valami újat, ehhez várom pl a tavaszt. A már említett beszélgetésben hallottam, hogy nem jó a gyerekeknek se, ha azt látják, hogy anya csak otthon ül és őket várja haza folyamatosan, de a saját életében már nincsenek célok. Nem akarok ilyen lenni, főleg nem akarok besavanyodni a négy fal közé, pedig már észreveszem hogy jó úton haladok effelé: ha tehetem nem mozdulok ki a lakásból, olvasgatok, zenét hallgatok, takarítok, de egyedül...Amikor agy csomó megvalósítandó tervem volt erre az évre, nem gondoltam, hogy ezek mellé egy komoly, megoldandó feladatot fogok kapni, ami jelentősen fogja befolyásolni későbbi éveimet.

Olvastam 2025/9.

 Baráth Viktória: A napfény földje

Ez a könyv az első pár oldalon nem tetszett, aztán nagyon nem...megint csak a kíváncsiságom olvastatta tovább és milyen jól tette. Fergeteges, magával ragadó, letehetetlen lett egy . Elizabeth, a főhős szívtelen, sikeres, gazdag, törtető, akarnok, aki soha senkivel nem törődött csak a karrierjével és hogy megfeleljen a családja által támasztott elvárásoknak. Tisztaságmániás, kontrollmániás, mindig tökéletességre törekvő, saját magával és mindenki mással szemben is, ráadásul pánikbeteg, amit még magának se mer bevallani.  Nem voltak barátai, még a szeretője is csak érdek volt. Egy nagy üzlet lehetőségének reményében el kell utaznia Afrikába (a szeretőjével, aki munkatárs is) , ám ottlétük másnapján lázadás tör ki, azonnal el kell hagyniuk a szállodát és az országot. A srácnak sikerül, Elizabeth viszont lekési az utolsó induló gépet és ottragad..egy számára nem szimpatikus angol származású férfi segít neki kimenekülni a városból, elviszi az otthonába, nem tudom másképp fogalmazni, a semmi közepére. Teljesen ellenkező körülmények közé, mint amit a nő megszokott. Nem akarom részletesen elmesélni, de számomra innentől lett érdekes a történet: beletörődve sorsába, lemondva mindenről, amiről azt hitte nem tud élni nélküle, változtatva a stílusán (leszállva a magas lóról) egyre jobban megismeri megmentőjét (Adam) és a körülöttük élők életét. A szomszéd faluban lakó emberek kakaóbab termesztésből élnek, Elizabeth cége által kizsákmányolva...közben érzelmei támadnak Adam iránt és segíteni akar az embereknek...elindítanak egy közös céget, majd jön egy email és ő visszarepül Londonba, ezzel nagy csalódást okozva...A könyv utolsó oldalain ott a mondat: Felmondok

Én pedig kíváncsian várom a folytatást, szerintem jövő héten megpróbálom megszerezni. Addig is az írónő egy másik könyvét kezdem el.

Olvastam 2025/8.

 Hidasi Judit: Fehér vitorlás a kikötőben 

A trilógia harmadik része, a harmadik barátnőről. Számomra ez egy nagyon érdekes, elgondolkodtató könyv volt, más mint sz első kettő. Pont annyival komolyabb és másabb, mint amennyivel Gabi, a főhős élete más mint a többieké. Más, hiszen ő 15 éve házasságban él és három gyermeke van. Az ikrek kezdik az iskolát, ő pedig lelkesen készül a munka világába való visszatérésre, de a sors másképp rendezi a lapokat: nem veszi vissza a régi munkahelye. Ilyenkor mindenki kétségbe esne, egyrészt mert pénzből élünk, másrészt mert felnőttek között lenni és hasznosnak lenni fontos, harmadrészt mert a férj kevesebbet kellene hogy dolgozzon...a bejelentést sa férje nagyon nem úgy fogadja, ahogy azt Gabi várta, ebből nézeteltérés lett...Egy hétig besegít Nórának a kávézóban, ez idő alatt tudatosul benne hogy házassága válságban van, régóta nincs idejük és energiájuk egymásra férjével. Ráadásul feltűnik egy vitorlás a kikötőben, egy szexi tulajdonossal...és hogy mi a lényeg? Gabi ráébred hogy még mindig szerelmes a férjébe és egy hosszú és nagyon őszinte beszélgetés során megbeszélik hogy eszük ágában sincs egymás nélkül megöregedni. Tehát minden jó ha a vége jó.

És miért volt érdekes? Mert rájöttem ismét, hogy egy kapcsolatért folyamatosan tenni kell, nem szabad természetesnek venni hogy a szerelmünk mellettünk van. Őszinteség és idő egymásra, dobni kell a tűzre , ahogy a én Kedvesem szokta mondani. Ha valami mégse passzol, ha hiba csúszik a gépezetbe, akkor pedig megjavítani, együtt, nem kidobni...

Olvastam 2025/7.

 A Hidasi Judit könyv harmadik kötete nem volt bent a könyvtárban, de előjegyeztettem...Addig kerestem mást, nehogy elmúljon az olvashatnékom.

Patak Gyöngyvér: Család a dombon

Amikor ezt az összefoglalót elkezdem írni, még csak a könyv harmadánál járok, de annyi gondolatom van hogy félek mire a végére érek elfelejtem.

A könyvön levő ajánló szerint humoros, lebilincselő történet. A humort még várom, a történetet lelkesen olvasom mert fogalmam sincs róla mi sül ki belőle. A történet egy panellakásban a nagyváros közepén kezdődik, ahol a főhősnek épp elege lesz a panelélet "szépségeiből" és elhatározza hogy falura akar költözni. Nekem itt egy kicsit túl szép hogy igaz legyen érzésem volt: természetesen a férj egy szó nélkül támogatja, pont van egy telkük a szomszédos faluban, a terveknek megfelelően megépül a szép ház, megszületik a második gyermek,(még az ő húsz perc alatti megszületése is mesébe illő), élik a kisgyerekes családok mindennapjait. Oké, van szó a kétéveskori hisztiről, de természetesen ez is kezelhető pillanatok alatt, ahogy a kistestvér érkezése sem okoz semmiféle féltékenységet. Szemben a testvéréék építkeznek, a gyerekeik kb egyidősek, tehát társasága is van mindenkinek. Aztán kimarad négy év, már a harmadik baba is megszületett és anya kezd besokallni, csinálna valami mást a gyerekekkel való foglalkozáson kívül...

Végeztem, elolvastam a könyvet. A kíváncsiság vitt végig rajta, de semmi érdekes nem volt a történetben, sem semmi humoros. Teljesen normális, átlagos háromgyerekes család élete, a különlegesség nekem csak a jó szomszédokkal való viszony és a közös programok..tényleg mint egy nagy család élnek a dombon. Érdekes volt olvasni egy életről, amiről eltudom képzelni hogy igaz, hiszen egy részét én is végigcsináltam a saját három gyerekemmel, csak egyedül, míg a könyvben egy férjként és apaként is szerepet vállaló férfi is van. Időnként olyan érzésem volt, hogy nem egyfelé húzzák a szekeret, mindenkinek van olyan pénzügyeket érintő ügye, amit nem mond el az első lépésektől a másiknak. Nekem fura, hogy valaki egyik pillanatban elhatározza hogy ő ingatlanbérbeadással akar pénz keresni, miközben az előző oldalon azon kesereg hogy nem tudták összerakni a pénzt a gardróbszekrényre...mindegy, erre szokta mondani apukám hogy szerencsére nem vagyunk egyformák.

Összegezve: elolvastam, nem tetszett, erőltetett volt a mindennapokról írni, humormentesen...