2010. május 17., hétfő

Laminária

Senkit ne tévesszen meg a cím, ne várjon itt most képet a kész alkotásról.

Helyette egy nagy találkozás képei következnek:




A találkozóra kb. 2 héttel ezelőtt került sor, tehát már tudok róla sírás és gutaütés veszélye nélkül beszélni...akkor szó szerint elsírtam magam, egy pillanat alatt zokogásban törtem ki, mint az elkövető, mikor meglátta hogy sírok :) . Nem tudom mit csináltam, de mivel hétvége volt, délelőtt, valószínűleg főztem. Az olló a helyén a komódon, a gyerek (2 és fél éves ördögfióka) mégis felnyújtózkodott és az asztalkámra lerakott lamináriámon kipróbálta elég éles-e...Alapos munkát végzett, több réteget elvágott, négy lyuk lett rajta. Kettőt már lebontottam, az egyik épp soron következik, a másik, az utolsó még kb 4 sor...Iszonyú nehéz, az érzés nehéz, hogy mennyit dolgoztam vele, és a félelem, hogy azt se tudom hol fogok tartani, ha kijavítom, legalább bontásilag.
Pedig szombaton csak akkor lenne értelme elmennem, ha addigra újra eljutnék a két ráhajtásos szörnyű részhez. Majd meglátjuk.

7 megjegyzés:

  1. Óóóóóó......:(((( Úgy látszik, most a rontom-bontom tutoriálok időszakát éljük...:(((

    Azért nem gondolom, hogy csak emiatt nem lenne érdemes eljönnöd szombaton!:x

    VálaszTörlés
  2. Jaj-jaj, ezek a kis két és félévesek!!!! Nagyon hamar szeretnének anyukájuk nyomdokaiba lépkedni. Csak óvatosan azzal az ollóval ezután:o))
    Egyébként pedig nagyon sajnálom, biztos gyorsan utoléred Magad vele.

    VálaszTörlés
  3. Sajnálom Kata hogy nálatok is előfordult az ollós-eset... HA pici a lyuk, talán meg lehet varrni észrevétlenül, a többit sajnos bontani kell. Nézz be a blogomra, én is hasonló cipőben járok, de még nem volt erőm kibontani a sálat. És az csak egy sál, nem Laminéria...

    Hol találom az e-mailcimed? Érdekelne 2 motring barnás tolnai a valamikor megkötendő kardigánomhoz.

    VálaszTörlés
  4. Átérzem! Én is sajnálom, hogy így jártál! De tudjuk, hogy ügyes vagy, és megoldod!

    VálaszTörlés
  5. Fel a fejjel!
    Én még nem tartok ott .) de boldogan megyek!
    Végre találkozom Veletek!
    Ügye így lesz??????? .)

    VálaszTörlés
  6. A gyerekek, ha akarnak 20 centit is tudnak nőni 1/2 pillanat alatt...

    VálaszTörlés
  7. Ilyen előfordul a legjobb házban is, de nézd a jó oldalát! Nem a damilt vágta el! ;o)

    (A látszat ellenére: Együttérzek veled!)

    VálaszTörlés

2023

 Így január végén ideje megírnom az összefoglalót,  a szokásos pár sort az elmúlt évről. A lényeg: nagy baj nem érte a családot, továbbra is...