Olvastam 2025/10.

 Baráth Viktória: Egymás szemében

 

Mondhatom hogy azt kaptam a szerzőtől, amit vártam: izgalmas, lendületes, váratlan fordulatokkal tarkított megható történetet, melynek a végén természetesen minden jó lesz. Ilyen olvasnivalókra vágyom, ahol este csak még egy oldalt olvasok, hajszárítás közben olvasok, sőt amíg a kávé lefő, addig is...mert izgalmas, érdekel a folytatás. 

A történet Jo és James kapcsolatáról szól, ami szerelemmé alakul (természetesen). James egy baleset következtében megvakult, Jo pedig fiatal kora ellenére hatalmas önbizalomhiánnyal kűzd. Munkakapcsolatnak indult, abból sem a barátságos fajtának, ám ahogy szépen lassan megismerik egymást és a másik sebeit, megértik és elfogadják az eseményeket. Bőven van egymáson mit alakítaniuk, visszaszerezni az elveszett vagy tán soha meg nem levő önbizalmat és ehhez a közös szenvedély, az irodalom, az írás és olvasás remek segítséget nyújt. Persze közben eljön a pont, amikor James úgy gondolja hogy nem láncolhat magához egy fiatal lányt, hisz ő férfiként egy csomó mindenben nem tud mellette állni, vaksága miatt. Szakítás történik, ami csak arra jó, hogy rájöjjenek hogy nem megy egyedül és már olyan erős a kapcsolatuk, hogy a nehézségeket is készek vállalni. James vállalja a műtétet, amit addig rizikósnak érzett, de már célja van: látni Jo-t és aktívan részt venni lánya életében...

Anyaság

 Elég sokat gondolkodom rajta, vajon jól csináltam-e, tudtam e elég jó anya lenni, felnevelni, felkészíteni őket mindenre, ami a felnőtté válásukhoz kellett...és meddig tart ez a feladat? Egyszemlány gyakorlatilag nyolc éve nem él velem minden nap, akkor kezdte az egyetemet majd az öt év után az önálló életét Győrben, tehát nem  is mindennapos távolságban. Vele szerintem sokkal jobb lett a kapcsolatunk, ez még inkább javult, amikor bő egy éve közelebb költözött és bármikor elmehetünk egymáshoz ha épp az a vágy.  Nagyfiú január végén elköltözött a barátnőjéhez, akiről kb abban a pillanatban derült ki hogy van...persze hogy sejtettem, de az elköltözésnek semmi előjele nem volt. Meglepett és nem esett jól, annak ellenére hogy természetesen azt szeretném hogy ő boldog legyen. Azóta elég keveset kommunikálunk, keveset találkozunk, de ha szükség van rá hogy segítsen, mindig jön. Kispasi az ősszel 18 lesz..barátnő nincs, másfél év múlva egyetemista lesz, várhatóan nem itt a városban. Akkor aztán teljesen egyedül maradok a mindennapokban, remélem Csufka azért velem lesz még...

Tegnap egész véletlenül rátaláltam egy podcastre, D Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi beszélgetése, az a címe: Mi lesz belőlünk, ha kirepül a gyerek? Ezt a kérdést elég sokszor felteszem magamnak mostanában, keresem a helyem a világban, a saját életemben. Amikor a gyerekek születtek, fokozatosan lett egyre több és több feladatom, hol elhavaztam, hogy egész jól sikerült megugranom az akadályokat. Ez igaz az utóbbi több mint tíz évre is, mióta egyedül maradtam velük. Aztán ahogy nőttek és egyre könnyebb lett, még mindig volt mit csinálnom, ha más nem is, egyszerűen csak az ellátásuk és a lakás rendbentartása. A munkahelyváltoztatásom egy csomó kihívást adott és ad azóta is, eleinte ez sok energiába és tanulásba került, ami elvette az felszabaduló idő és energia egy részét. Ráadásul mióta a Kedvesem is része az életünknek, rá is szánok az időmből, az itthoni dolgokat inkább hétköznap végzem el, hiszem a vele töltött hétvégén nem takarítani akarok. Időnként eszembe jutott, hogy jó lenne egy barátnő, akivel el lehet menni pl moziba vagy színházba, ahova egyedül nem akartam...aztán rájöttem hogy ha eddig nem lett ehhez társaságom, így ötven felé egy csomó csalódással a hátam mögött már nem is lesz, nem fogok tudni bízni senkiben. Elfogadtam, elfoglaltam magam: egy kis kézimunka, keresztszemes vagy kötögetés, gyémántkirakó, játék a telefonon, sütögetés, nem tűnt fel hogy nem így kéne. Ez kb most januárban változott meg, vagy most néztem szembe vele: Kispasival kettesben élünk, még kevesebb az itthoni feladat. Rájöttem hogy kezdenem kell valamit magammal. Talán ennek egy kezdetleges lépése volt a könyvtárba való beiratkozás október végén, de igazán olvasni talán csak januárban kezdtem el. Nem tudom mi lesz ebből, igyekszem megtalálni magam, vagy kitalálni valami újat, ehhez várom pl a tavaszt. A már említett beszélgetésben hallottam, hogy nem jó a gyerekeknek se, ha azt látják, hogy anya csak otthon ül és őket várja haza folyamatosan, de a saját életében már nincsenek célok. Nem akarok ilyen lenni, főleg nem akarok besavanyodni a négy fal közé, pedig már észreveszem hogy jó úton haladok effelé: ha tehetem nem mozdulok ki a lakásból, olvasgatok, zenét hallgatok, takarítok, de egyedül...Amikor agy csomó megvalósítandó tervem volt erre az évre, nem gondoltam, hogy ezek mellé egy komoly, megoldandó feladatot fogok kapni, ami jelentősen fogja befolyásolni későbbi éveimet.

Olvastam 2025/9.

 Baráth Viktória: A napfény földje

Ez a könyv az első pár oldalon nem tetszett, aztán nagyon nem...megint csak a kíváncsiságom olvastatta tovább és milyen jól tette. Fergeteges, magával ragadó, letehetetlen lett egy . Elizabeth, a főhős szívtelen, sikeres, gazdag, törtető, akarnok, aki soha senkivel nem törődött csak a karrierjével és hogy megfeleljen a családja által támasztott elvárásoknak. Tisztaságmániás, kontrollmániás, mindig tökéletességre törekvő, saját magával és mindenki mással szemben is, ráadásul pánikbeteg, amit még magának se mer bevallani.  Nem voltak barátai, még a szeretője is csak érdek volt. Egy nagy üzlet lehetőségének reményében el kell utaznia Afrikába (a szeretőjével, aki munkatárs is) , ám ottlétük másnapján lázadás tör ki, azonnal el kell hagyniuk a szállodát és az országot. A srácnak sikerül, Elizabeth viszont lekési az utolsó induló gépet és ottragad..egy számára nem szimpatikus angol származású férfi segít neki kimenekülni a városból, elviszi az otthonába, nem tudom másképp fogalmazni, a semmi közepére. Teljesen ellenkező körülmények közé, mint amit a nő megszokott. Nem akarom részletesen elmesélni, de számomra innentől lett érdekes a történet: beletörődve sorsába, lemondva mindenről, amiről azt hitte nem tud élni nélküle, változtatva a stílusán (leszállva a magas lóról) egyre jobban megismeri megmentőjét (Adam) és a körülöttük élők életét. A szomszéd faluban lakó emberek kakaóbab termesztésből élnek, Elizabeth cége által kizsákmányolva...közben érzelmei támadnak Adam iránt és segíteni akar az embereknek...elindítanak egy közös céget, majd jön egy email és ő visszarepül Londonba, ezzel nagy csalódást okozva...A könyv utolsó oldalain ott a mondat: Felmondok

Én pedig kíváncsian várom a folytatást, szerintem jövő héten megpróbálom megszerezni. Addig is az írónő egy másik könyvét kezdem el.

Olvastam 2025/8.

 Hidasi Judit: Fehér vitorlás a kikötőben 

A trilógia harmadik része, a harmadik barátnőről. Számomra ez egy nagyon érdekes, elgondolkodtató könyv volt, más mint sz első kettő. Pont annyival komolyabb és másabb, mint amennyivel Gabi, a főhős élete más mint a többieké. Más, hiszen ő 15 éve házasságban él és három gyermeke van. Az ikrek kezdik az iskolát, ő pedig lelkesen készül a munka világába való visszatérésre, de a sors másképp rendezi a lapokat: nem veszi vissza a régi munkahelye. Ilyenkor mindenki kétségbe esne, egyrészt mert pénzből élünk, másrészt mert felnőttek között lenni és hasznosnak lenni fontos, harmadrészt mert a férj kevesebbet kellene hogy dolgozzon...a bejelentést sa férje nagyon nem úgy fogadja, ahogy azt Gabi várta, ebből nézeteltérés lett...Egy hétig besegít Nórának a kávézóban, ez idő alatt tudatosul benne hogy házassága válságban van, régóta nincs idejük és energiájuk egymásra férjével. Ráadásul feltűnik egy vitorlás a kikötőben, egy szexi tulajdonossal...és hogy mi a lényeg? Gabi ráébred hogy még mindig szerelmes a férjébe és egy hosszú és nagyon őszinte beszélgetés során megbeszélik hogy eszük ágában sincs egymás nélkül megöregedni. Tehát minden jó ha a vége jó.

És miért volt érdekes? Mert rájöttem ismét, hogy egy kapcsolatért folyamatosan tenni kell, nem szabad természetesnek venni hogy a szerelmünk mellettünk van. Őszinteség és idő egymásra, dobni kell a tűzre , ahogy a én Kedvesem szokta mondani. Ha valami mégse passzol, ha hiba csúszik a gépezetbe, akkor pedig megjavítani, együtt, nem kidobni...

Olvastam 2025/7.

 A Hidasi Judit könyv harmadik kötete nem volt bent a könyvtárban, de előjegyeztettem...Addig kerestem mást, nehogy elmúljon az olvashatnékom.

Patak Gyöngyvér: Család a dombon

Amikor ezt az összefoglalót elkezdem írni, még csak a könyv harmadánál járok, de annyi gondolatom van hogy félek mire a végére érek elfelejtem.

A könyvön levő ajánló szerint humoros, lebilincselő történet. A humort még várom, a történetet lelkesen olvasom mert fogalmam sincs róla mi sül ki belőle. A történet egy panellakásban a nagyváros közepén kezdődik, ahol a főhősnek épp elege lesz a panelélet "szépségeiből" és elhatározza hogy falura akar költözni. Nekem itt egy kicsit túl szép hogy igaz legyen érzésem volt: természetesen a férj egy szó nélkül támogatja, pont van egy telkük a szomszédos faluban, a terveknek megfelelően megépül a szép ház, megszületik a második gyermek,(még az ő húsz perc alatti megszületése is mesébe illő), élik a kisgyerekes családok mindennapjait. Oké, van szó a kétéveskori hisztiről, de természetesen ez is kezelhető pillanatok alatt, ahogy a kistestvér érkezése sem okoz semmiféle féltékenységet. Szemben a testvéréék építkeznek, a gyerekeik kb egyidősek, tehát társasága is van mindenkinek. Aztán kimarad négy év, már a harmadik baba is megszületett és anya kezd besokallni, csinálna valami mást a gyerekekkel való foglalkozáson kívül...

Végeztem, elolvastam a könyvet. A kíváncsiság vitt végig rajta, de semmi érdekes nem volt a történetben, sem semmi humoros. Teljesen normális, átlagos háromgyerekes család élete, a különlegesség nekem csak a jó szomszédokkal való viszony és a közös programok..tényleg mint egy nagy család élnek a dombon. Érdekes volt olvasni egy életről, amiről eltudom képzelni hogy igaz, hiszen egy részét én is végigcsináltam a saját három gyerekemmel, csak egyedül, míg a könyvben egy férjként és apaként is szerepet vállaló férfi is van. Időnként olyan érzésem volt, hogy nem egyfelé húzzák a szekeret, mindenkinek van olyan pénzügyeket érintő ügye, amit nem mond el az első lépésektől a másiknak. Nekem fura, hogy valaki egyik pillanatban elhatározza hogy ő ingatlanbérbeadással akar pénz keresni, miközben az előző oldalon azon kesereg hogy nem tudták összerakni a pénzt a gardróbszekrényre...mindegy, erre szokta mondani apukám hogy szerencsére nem vagyunk egyformák.

Összegezve: elolvastam, nem tetszett, erőltetett volt a mindennapokról írni, humormentesen...

Olvastam 2025/6.

 Hidasi Judit: Árnyas kávézó a szomszédban

Tökéletes folytatása az előző könyvnek, a három barátnő közül most Nóri a főszereplő, az ő jelenjébe és múltjába látunk bele, míg megvalósítja gyerekkori álmát és megnyitja a kis kávézót a Lady Lavender szomszédságában. Belelátunk továbbá a kisváros lakóinak életébe, a jelenbe és a múltba, szerelmek, kapcsolatok, melyek voltak és némelyik talán még lesz is. Új ismeretségek, melyek által a férfi-nő kapcsolatokon gondolkodhatunk el, amik pont úgy vannak leírva ahogy tényleg vannak...hogy az erős és minden szempontból független nő nehezen adja fel amit elért, nehezen vagy egyáltalán nem tudja elképzelni hogy egy férfi mint állandó társ helyet kapjon az életében.

A férfiakon kívül az is megérdemel néhány gondolatot, hogy mennyire befolyásolta vajon Nóri életét a minta, amit otthonról, a szülei házasságát látva hozott, vagy az anyukájával való viszonya, aki megkeseredett ember lévén soha semmiben nem tudott lánya támasza, drukkere lenni, viszont a kritizálással elérte hogy bár egy városban laknak de csak évente kétszer találkoznak.

Az utolsó oldalak érdekes csavart hoztak a történetbe, amikor egy régi alkoholos éjszaka megtörténtét Nóri bevallotta Évának...a másik fél Tamás volt...Éva nem is ment el a Bögre megnyitására szervezett ünneplésre...

Kíváncsian várom a folytatást, remélem a harmadik kötet bent lesz ma a könyvtárban.

Olvastam 2025/5.

 Hidasi Judit: Apró bolt a sétányon

Nagyon aranyos történet, bár kb az elején lehetett sejteni a végét..egy érettségi banketten kezdődik majd egy nagy ugrás az időben és húsz évvel később van...A két főhős, Éva és Tamás sorsa alakult, külön, Éva húsz év után tér haza Amerikából, Tamás pedig ahogy várható volt, feleségül vette diákkori szerelmét. A szálak kissé meglepően alakultak, ezeket részben Éva anyukája alakította az évek alatt, részben a körülmények. Ezekről a régi barátnők, a Prosecco Klub tájékoztatják Évát, persze csak részben és egy rész pletyka.. A két család sorsa a Balaton partján levő kis üzlettel összefonódott, az ifjaké is, kiderül hogy a szerelem már húsz éve is megvolt csak senki nem merte mondani..boldog vége van a könyvnek, szerelemmel, szeretettel, anya-lánya beszélgetésekkel, melyek érdekes helyzeteket világítanak meg.

Kíváncsian várom a második részt...

Olvastam 2025/4.

 Baráth Viktória: Egy év Provance-ban

 

Azt hiszem egy könyvet az is minősít, hogy mennyi idő alatt olvastam el...ehhez kb 24 óra kellett, úgy, hogy közben dolgozni is el kellett menni. Nagyon nagyon tetszett. Provance igazi romi hely és valahol mindannyian vágyunk rá, hogy egy időre elmenjünk valahova. 

A főhős elveszítette a férjét kb két évvel a történet előtt, mégis azóta nem talál vissza önmagához, vannak tevékenységet melyeket azóta nem csinált, érzések, melyekről úgy gondolja neki már "nem járnak". Nem mer felszabadult lenni, boldog, úgy érzi ezzel nem tisztelné a férje emlékét, a szerelmük emlékét. Bevallom, a könyv elején néhány könnycseppet ejtettem, annyira szépen és tökéletesen indult ez a nagy szerelem. (Pont mint a mienk, a Kedvesemmel :) . Két részt kifotóztam belőle neki és elküldtem...azt mondta: ki írta meg a történetünket?). Egyszer levelet kap egy ügyvédtől, melyből kiderül hogy örökölt egy házat Franciaországban. Vagy mégsem? A bonyodalom elkezdődik, ketten tudják úgy, hogy a bácsi halála után övék lesz a ház..a ház ami persze romos és erősen felújítandó, persze kevés pénzből és gyorsan..Természetesen sok kaland után sikerül, természetesen a végére az ellenszenves lány jófej lesz, az undok fickóval pedig összeházasodnak...és senkit nem érdekel hogy kettőjük közül tulajdonképpen ki is a tulajdonosa a háznak ami esküvők megtartására és vendégfogadásra ideális helyszínné alakult.

A miniszter félrelép

 Pénteken színházban voltunk a Kedvesemmel. Ez volt az első közös színházi élményünk az elmúlt közel négy és fél év alatt. A Thália színházba mentünk, a darab A miniszter félrelép volt. A szüleimtől kaptuk a jegyeket, magamtól erre a darabra nem vettem volna. Mindezt a film miatt...nekem nagyon nem tetszett, egy erőltetett kényszerdarabnak tartottam, ami számomra sokkal inkább volt idegesítő mint vicces. Hibát követtem volna el ha az előzetes emlékek-élmények miatt kihagyjuk ezt az előadást. Nagyon nagyon vicces volt, kb két és fél óra nevetés, könnyed, a karakterek és az őket megformáló színészek tökéletes összhangja miatt . A titkárnő dögös és csábító (Gubás Gabi) a miniszter ősz, természetes, elegáns, könnyed és mégis határozott ( Görög László), a titkára pedig tökéletesen hozta az egyedülálló," mamával élek, mindenem a munkám, csak időre haza kell érnem" figurát (Vida Péter). A szállodaigazgató elegáns,  hivatalos volt és következetes (Szervét Tibor), a szobapincér pedig, aki mindig a megfelelő és a legkevésbé megfelelő pillanatban kopogtatott nagyon sokoldalú (Tamási Zoltán).

Ismét egy példa, hogy ki kell lépni a komfortzónánkból...mindenkinek ajánlom ezt a darabot aki felhőtlen szórakozásra vágyik. 

Futni mentem

Kispasival megnéztük a filmet...azoknak a táborát erősítem, akik szerit nagyon nagyon jó film lett. Minden adott hozzá, a szereplők, a sztori, a kivitelezés. El kell ismerni, hogy sok a filmben a női energia, ez az egyik ok, amiért Kispasi azt mondta, egyszer meg lehet nézni. Nyilván mást jelent egy történet egy 17,5 éves fiúnak és mást a majdnem 50 éves anyjának. 

A történet egy bakancslista utolsó pontjának kipipálásáról szól, melyet a szülők együtt kezdtek el és az apa hirtelen és váratlan halála miatt nem fejeződhetett be (nekem nagyon meglepő volt, hogy Csuja Imrét kb öt perc alatt "kiírták" a filmből, én nagyon szeretem ). Maratont futott anya a három lányával, akik háromféle élethelyzetben élnek, személyiségük is nagyon más, de anyáért, a közös célért, apa emlékéért mindenki beleadta a saját idejét és erejét. Egy csomó ráébredés, felismerés hangzik el, humorral persze...és a kalandok után a film végén anya kimondja, hogy saját magáért fut, végre egyszer nem mások miatt tesz valamit. Azt hiszem ezzel a vággyal sokan vagyunk így anyaként, két-három gyereket felnevelve és útjukra bocsátva. (Mikor kisebbek voltak, azért kötöttem bonyolult csipkekendőket, mert azt magamért csináltam, fél éjszaka...a kűzdés, a sikerélmény és a kész alkotás is az enyém volt)

És van bakancslistám, csak természetesen nem páros és sose voltam olyan bátor hogy leírjam, a fejemben létezik csak :)  

Olvastam 2025/3.

 Nicolas Barreau: Montmartre-i szerelmes levelek

Egy letehetetlen könyv...

Ezt az élményt kerestem újra, ezért kezdtem el újra olvasni..hogy úgy érezzem hogy csak még egy oldalt olvasok már az ágyban, hogy pl amíg felforr a tésztavíz olvasok picit, hogy hajszárítás közben olvasok, hogy éjjel felébredve eszembe jut hogy mi lehet a folytatás. A lopott perceket mindig nagyon tudtam értékelni, ami három gyerek mellett nem csoda.

A történet főhőse egy fiatal író, aki elveszítette a feleségét, élete szerelmét, gyermeke anyját...gyászol, túlél, de nem tud dolgozni, nem tud túllépni...a felesége utolsó kívánsága az volt, hogy írjon neki 33 levelet és mire mindet megírja, jóra fordul a sorsa...persze az első levelet megírni nem volt egyszerű, ráadásul milyen érzés egy halottnak levelet írni...a lényeg: a síremlékbe csináltatott egy kis rekeszt, titkos fiókot és oda tette a  leveleket szépen sorban...ám ezek egy napon eltűntek és érdekes tárgyak kerültek a helyükre, melyek talán mutatni akartak valamit. Persze közben a főhős élete több szálon fut, több esélyes "elkövetőn" gondolkodik, érdekes találkozásokban van része, melyek véletlenek ugyan, de arra pont jó hogy összezavarja a logikus gondolkodását...meg persze a mienket is, akik drukkolunk hogy jó legyen a vége, megtalálja a boldogságot..és ismét bebizonyosodik, ha az ember lelke rendben van, körülötte is minden egyszerű és egyértelmű...

Masszázs

 Nagyfiú megkérdezte tőlem Valentin nap délelőttjén, hogy mi a programom estére...azt válaszoltam hogy semmi, mert tulajdonképpen így is nevezhető a tervezett habos kádban fürdés majd pedig a könyvemmel takaró alá gubózva olvasás...pedig egy hosszú munkás hét végén ez egy tökéletes péntek esti program, nem is semmi. A lényeg: lefoglalt egy masszázsidőpontot a barátnőjének, ahova mégse tud elmenni, elmennék-e...tökéletesen hoztam az idősödő nők pánikhangulatát, a millió kérésemmel: kihez? mikor? hova? mi a neve? milyen masszázs? ruhában vagy annélkül? és egyébként mi a csuda tart rajta három órán keresztül és én azt hogy fogom kibírni? ja, és akkor nekem kelleni fog az autóm, úgyhogy hozza vissza legyen kedves, mert sötétben én nem megyek sehova gyalog...Nem akadt ki a gyermek, én meg büszke voltam rá hogy milyen türelmes gyereket nevetem :). Annyit mondott még hogy ez újrahúzós masszázs, visszaállít a gyári beállításokra...tehát utána nem fog fájni se a hátam, se a vállam se a derekam..

Elmentem, legyőzve minden félelmemet az új és ismeretlen iránt. A kaputelefonba egy kedves férfihang mondta hogy nyitom, gyere...A lakásba érve egy első látásra is szimpatikus, kb korombeli férfi fogadott, bemutatkozás után olyan lazán beszélgetni kezdtünk mintha nem is akkor találkoztunk volna először. Kérte hogy mondjam el mi fáj, a derekamon kívül, mert azt látja (egy perce álltam a szobában, felöltözve). Aztán következett a paraván mögött fehérneműre vetkőzés...illetve a zokni maradt, még mindig nem szeretem eléggé a lábamat ahhoz hogy bárki hozzáérhessen, próbálkozott meggyőzni hogy de az nekem jó lesz, de nem hagytam magam. Egy nagy törölközővel  betakart, mindig csak az a részem látszott ki amit éppen kínzott. (mielőtt bárkinek ellenérzése lenne az idegen férfi előtt bugyi-melltartóban fekvéssel) Röviden: a lábujjaimtól a fejem búbjáig átmasszírozott három óra alatt. Ez messze nem a simogatós semmitérő masszázs volt, tökéletesen tudta hol vannak problémás helyek és igyekezett azokat megszüntetni. Ez fájdalommal jár, tejesen másfajtával mint amit a mindennapokban megszokunk. Egy tájékoztatóban olvastam róla, hogy lágy csontkovácsolás...na persze, innentől nem is vagyok kíváncsi a nem lágyra...abba kb belehalnék. Végig beszélgettünk, mindenféléről is, időnként felkészített rá hogy most fogsz utálni...általában igaza lett...elakadt a szavam, volt hogy a gondolatom is elfelejtettem, időnként egy-egy b..meg kiszaladt, volt hogy hosszú ideig nem vettem levegőt, annyira érzéken részen járt és annyira fájt. Elrepült a három óra, a fájdalom ellenére nagyon élveztem, a lelki részét is, nagyon jó volt vele beszélgetni. Biztos hogy menni fogok még, pár hónap múlva, összekaparom a rávalót (nekem húzós). Éjjel jót aludtam, bár felébredtem hogy itt érzékeny, ott érzékeny, másnap mindenhol az volt...ezt a napot közel teljesen ágyban töltöttem, Kispasi belázasodott, nagyon vacakul volt, ő az egyik szobában aludta át a napot én a másikban. Azt hiszem vasárnap vettem észre az első lila foltot magamon, lett néhány, de most, szerdán azok már múlnak és nem fáj semmi. Estére majd fog a hátam, de sajnos az egy ideje minden este így van,

Ismét kiléptem a komfortzónámból és nagyon jó volt, kellemesen telt a Valentin nap estéje, még akkor is ha nem erre vágyik az ember lánya.

Tél

 Hosszúnak érzem most, nagyon várom a tavaszt...az első adag jácint már elvirágzott az asztalon, kb két hete egész jó idő volt pár napig...egy hete kb dacoltam a hideggel, hogy a vastag télikabátot már nem veszem elő újra, de ma reggel megadtam magam és nagyon jól tettem...tegnap esett egy kis hó, épp csak mutatóba,egy cm sincs és csodák csodájára nem olvadt el mára, piszok hideg van...

Tavalyi jácint, ősszel elültettem, ő is csacsi volt velem együtt, azt hitte itt a tavasz. De mindegy mikor bújik elő és virágzik, mindig örülök neki.

 

Fáradt vagyok, fizikailag mindenképp de lelkileg legalább annyira...ez a munkahelyi légkör, a bizalmatlanság, a bizonytalanság rengeteg energiát kivesz belőlem. Tudom, látom, érzem hogy eltűnt a mosolyom, gépiesen teszem a dolgom de egyre kevesebb élvezettel. Pedig én nagyon nagyon szerettem és szeretek itt dolgozni, szeretem amit csinálok de a tőlem független dolgokkal nem tudok mit kezdeni csak agyalni rajta...

Olvastam 2025/2.

 Nicolas Barreau: Egy este Párizsban

A szerző ugyanaz, a stílus ugyanaz, a történet csacska de aranyos, könnyen olvasható, izgalommal és egy nagy csavarral a végén. A helyszín Párizs, romantikus város, a szerelmesek városa, egy régi művészmozi, egy szőke lány és a főhös... Innen indul a történet, elég lassan, aztán a könyv közepén a lány eltűnik, majd egy csomó véletlen és valószerűtlen esemény után újra találkoznak.

Olvastam 2025/1.

Nicolas Barreau: A szerelem receptjei

Visszatérni a könyvekhez, a rendszeres olvasáshoz nem is olyan egyszerű dolog, nekem. Bevallom a könyvtárba való lelkes beiratkozásom első alkalmával kivett négy könyv közül egyiket sem sikerült kiolvasnom...és boldogan vittem vissza őket, nem nyomasztottak hogy nem boldogultam velük. de biztos hogy lesz még egy nekifutás...csak a karácsony, a betegség, a jövés-menés közben nem jött össze.

Most ugyanannak a szerzőnek két könyvét hoztam ki, az elsővel két-három este alatt végeztem is:

 Apukám az ilyen könyvekre, filmekre azt mondja, könnyen felejthető műalkotás. Ez a pasis megfogalmazása a könnyed, laza, szerelmes, romantikus írásnak. Egy fiatal pár első találkozásától, a bizonytalanságtól, a barátságtól, az elfordulástól az egymásratalálásig tartó útról szól. Az első igazi randevú tulajdonképpen egy vacsora a fiú albérletében, csodálatos menüsorral, varázsszerrel, ami végülis nem kerül be a nagyszerű menüsor egyik elemébe se...A könyv kb utolsó egyharmada az ételek receptje, hasznos elkészítési tanácsokkal és néhány további ínyencség receptje (gyanítom hogy a további kötetekben azok is el fognak készülni, de erről majd írok úgyis.)

Jeges csobbanás

 Az idei év első csacska ötlete volt, hogy megyek a Tiszához jeges csobbanásra. A dátum: 2025. január 4.

 Nagyfiú volt tavaly, azt mondta nagy élmény. Tényleg az :) . A tiszafüredi strandon be volt fagyva a víz, 6 cm vastag jeget törtek fel ott a szemünk láttára. Félelmetes volt, ráadásul fújt a szél is. És tudtam hogy én abba a vízbe bele fogok menni, hisz ezért autóztam át a fél országot. 

1112-en csobbantunk...ennyi lökött ember rendkívül jó hangulatot tud csinálni, tök jó zenék voltak, viccesek de motiválók.

Így fogadott a Tisza...

 

 

Tulajdonképpen csodaszép idő volt

 

 

 

A bikinis képem látványától megfosztok minden idelátogatót, de a fürdőköpeny vállalható

 

A végén járt az oklevél

 

Nagyon érdekes érzés volt, teljesen más mint amikor nyáron mész be egy vízbe és hidegnek érzed. A levegő és a víz is 1 fokos volt itt...gondolom ez lehetett az ok. Vitt be a lendület, a csakazértis, a jókedvű többi bolond...utána a fázás se olyan volt mint nyáron...gyorsan átmelegedtem, a lábfejemet kivéve, azt még két órával később se éreztem igazán.

Új év-50 leszek

 Általában nem szoktam nagy ügyet csinálni a születésnapokból, a sajátomból főleg nem...a 40. volt az első kivétel...Akkor megfogadtam, hogy ballonozni fogok és sikerült is, megvalósítottuk, anyáékkal közösen.

Az idén 50 leszek...erre az évre a terv hogy megcsináltatom életem első tetoválását. Ez kb tíz évvel ezelőtti elhatározás, biztos megvalósítom.

A legoptimistább számolások szerint is ez már a B oldal, igyekszem kihasználni minden pillanatot és minden ötletet megvalósítani...

2024

 Ennek az évnek is vége...volt jó és rossz is, de most is azt mondom, a következő se legyen rosszabb. Volt benne betegség, aggódás, sírás, reménykedés, idegeskedés, nyugalom, pihenés, törődés, töltődés és töltés, nevetés, játék, beszélgetések, komolyság, móka, minden ami kell. 

A legfontosabb, hogy mindenki egészséges, vagy legalábbis jó úton van felé. Az év végén végigment a családon két irányból valami vírus, influenza vagy covid, magas láz és nátha, köhögés, végtagfájdalom de már mindenki kimászóban van belőle..

Az októberi évösszefoglalóban félbehagyott felsorolást folytatom: Kispasi nagyon sikeres előrehozott érettségi vizsgát tett németből, cél a felsőfok. Ez ellen ő még tiltakozik, de menni fog. Továbbra se tudja határozottan hogy mi szeretne lenni...

Egyszemlány szerelmes, boldog, én meg annak örülök hogy őt ragyogni látom..nagyon megérdemelte már.

Nagyfiú teszi a dolgát, az egyetemről nem beszélünk de bízom benne hogy tudja mit csinál, eddig még nem okozott csalódást.

Csufika szerelmes, virgonc, rosszcsont, ebben az évben is a frászt hozta ránk egy csomószor, de minden jó ha a vége jó :)

Ebben az évben fogytam közel 15 kilót...lehetett volna több is, csak nem voltam elég kitartó...még ennyit legalább szeretnék jövőre is, de ha 25 lesz az se baj...elvégre 2025...(most 26 kilóval vagyok könnyebb, mint amikor az első randink történt...)

2025...ami elkezdődött. Fura érzéseim vannak, de ugyanakkor kíváncsian várom. 50 éves leszek... Van egy csomó tervem erre az évre, meglátjuk egy év múlva mit sikerült megvalósítani...