2010. július 21., szerda

Álmok

A múltkor Ercsu arról írt, hogyan tanult meg kötni. Az én sztorim: a szomszéd lány, aki egy évvel idősebb volt nálam, tanult a suliban kötni. Nagyon kűzdött vele, de ő volt a nagy és okos, és megmutatta nekem hogyan kell. Ekkor kb 11 éves lehettem. A sima és fordított szemekig terjedt az oktatás. Nagyon sok pulcsit kötöttem már gyerekkoromban, volt csavart mintás meg kockamintás, sőt egy barátnőm kérésére az apukájának csináltam karácsonyra egy pulcsit. Amíg élek nem felejtem el azt a mintát, ugyanis egy egész pulcsi alatt nem tudtam megtanulni.
Aztán jött néhány kötésmentes év, és mióta gyerekeim vannak, főleg a Gergőm, rájöttem, hogy nem én akarom a sál-gyártókat eltartani, inkább kötök neki. (Ovis kora óta telente 2-3 sál csak úgy nyomtalanul elvész...). A sálakból nem lett továbblépés, ugyanis a gyerekeim nem akartak kötött pulcsit felvenni.Ennek az okát nem tudom máig sem, de szerencsére mára ez megváltozott. Amikor a Tesóm elköltözött Németországba és az anyósa megtanította zoknit kötni, egy darabig csak figyeltem, aztán rászántam magam és megtanultam.
És ki hogyan keveredett a kendők, a csipkék közelébe? Én, bevallom, véletlenül...és nem is emlékszem melyikőtök oldala volt, amelyik igazán rabul ejtett. És innen már ismerős mindenkinek, ugye? Gondolom Ti is úgy vagytok vele, hogy lesznek kedvenc, nagyon tetsző, nagyon vágyott minták, és olyanok is, amelyikek megszólítanak és azonnal neki kell állni....Amit az éjjel kezdtem, az egyik ilyen vágyam...nem az azonnal elkezdős, hanem a megfelelő fonal türelmes kiválasztásával kezdődő.
Az első kép nem lett szép, csak az idő a" fontos" rajta. Akkor tettem le...



Ugyanis hétvégén messze jártam, meghoztam a csodálatos fonalat a Tesómtól, kb 11 körül Nönével egyeztettük a mintát, és nekiálltam...és csináltam mindig csak még egy sort..csak még egy színváltást...ismerős?

Itt tart most:



A fonal cimkéje 2-3-as tűt ír hozzá, én 3,25-öst választottam. 20dkg fonalam van, remélem ő lesz a burkolózós kendőm. Bár, ki tudja :50.sor és kb 20 cm most. Gyöngyi, ha olvasol, a Tied mekkora?

12 megjegyzés:

  1. Nem csoda, hogy azonnal nekiálltál, mert ezek a színek csodálatosv kendőt ígérnek!

    VálaszTörlés
  2. Kata, ez a fonal iszonyatosan gyönyörűűűűű!!!
    Írtam mélt!

    VálaszTörlés
  3. Álomszép a fonalad! Úgy szeretnék egyszer ilyen fonalat.
    Elkezdtem én is ezt a mintát, de elakadtam. :(

    VálaszTörlés
  4. Nagyon széééép! Klassz a fonal! Mi ez, Revontuli?

    VálaszTörlés
  5. Ercsu: igen, az, régi vágyam.

    Viszem vasárnap, megfogni, megnézni,aztán ha kell valakinek ilyen fonal, segítek. 75% gyapjú, 25% műszál Crazy Zauberball

    VálaszTörlés
  6. Hű, de jó kis fonal!:) Nézegettem már én is, örülök, hogy hétvégén megvizsgálhatom élőben is.:)
    A kendőd csodás lesz belőle.

    VálaszTörlés
  7. Varga Gabi - Barka Fonal2010. július 21. 18:16

    Csodás színek, nagyon ígéretes a kezdet, kíváncsi leszek a kész kendőre.

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörű a fonal, a kendő is szép lesz.
    A későig kötést teljesen megértem, de ezt már máskor is megbeszéltük, azt hiszem.

    VálaszTörlés
  9. Feltétlenül hozd magaddal vasárnap, feltétlenül!És te is feltétlenül gyere, ugye, nem kell mondanom? :o)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szép!Varázslatosak a színei!
    Totális szerelem!

    VálaszTörlés
  11. Imádom, mióta élőben is megcsodálhattam! Azt is mondhatnám, hogy rabul ejtett, és ez nem túlzás:)

    VálaszTörlés

2023

 Így január végén ideje megírnom az összefoglalót,  a szokásos pár sort az elmúlt évről. A lényeg: nagy baj nem érte a családot, továbbra is...