Traveling Woman 2010/19

A fonal Melindától, 400 m, még egy teniszlabdányi maradt is belőle...
de szerintem a képek sokkal szebbek most, mint amit én írni tudnék :





A méret: 128*57 cm a két legszélesebb pontján...

Természetesen ehhez az egyszerű mintához is segítséget kértem, Macus látott el tanácsokkal, köszönöm neki!!!

Napsugaras színek

Volt egy csodálatos fonal, ami elsőre megszólított...a színekhez való viszonyom viszont ismert, ezért a találka váratott magára. Mikor többedszer láttam hasonlót (ugyanolyat nem láthattam, hiszen egyedi festésű fonal) és a hatás ugyanaz volt, eldöntöttem, nekem ilyen kell. Nem szeretném, vagy jó lenne, hanem kell....
Megkaptam!
Azt, hogy milyen jó ezt a fonalat kötni, már a múltkor a kirinél megtapasztaltam. De hogy a tűn ilyen színorgia lesz, arra nem is gondoltam:



Kettős érzéssel kötöttem ezt a kendőt: egyrészt gyorsan, mert kíváncsi voltam milyen is lesz, meg tudom-e csinálni, másrészt lassan, hogy sokáig tartson...a tegnap délutáni vacak időben felüdülés volt ezeket a színeket látni.
Köszönöm Melinda!!!!

A kendő éppen ázik, majd kép később :)

Miért?

Miért van az, ha egy sornál az első pár szem után gyanús, hogy egy fogyasztás nem oda esik, ahova kellene, vagy egy ráhajtás lyukja nem ott lesz, ahol logikus lenne, mégis végigkötöm a sort? Mert bízom benne, hátha mégis így lesz jó? Mert szeretek bontani? Vagy egyszerűen csak hülye vagyok? Vagy csak rutintalan?
És mi van akkor, ha pl minden 2.-3. jó helyen van, de a köztesek nem? Akkor a véletlen is beszállt a hiba mellé a kötésembe? :)

Kiri(ke) 2010/18

Elkészült az első kendőm!!! Bizony, én egyedül, majdnem (Moncsi elmondta hogy kell elkezdeni)

A fonal Melinda csodálatos alkotása, amely már a Meskáról is kacsintgatott nekem, de aztán Monorierdő lett a nagy találkozás helyszíne. Imádtam kötni ezt a fonalat, csodálatosan puha, rugalmas (a szakszavakat, hogy milyen, Tőle kérdezzétek). Annyi csalást voltam kénytelen elkövetni, hogy az utolsó mintaegységnek csak az első két sorára volt elég a fonalam...majd legközelebb.(a maradék fonal a képen látható, határeset, hogy elég lett volna-e még két sorra)
Blokkolás után 70*140cm lett, pedig azt hittem az elején, csak a fiam barátnőjének lesz elég...de nem, megtartom.



A képek nem a legjobbak, de a célom a színvilág megmutatása volt...

Van még egy ekkora fonalam, és talán a héten is hoz a postás egy másikat. A segítségeteket kérném, hogy melyik az a minta, ami 400m-ből is kijön. Lehet hogy Ercsu Vénusza lesz a másikból? Milyen lenne az a minta egy világoskék-szürke átmenetes fonalkából?

Ui: mióta ezen az egyszerű mintán begyakoroltam a mintaolvasást, már a Laminária is gyorsabban halad...

Gyerekek és virágok

Hogy valami szépet is mutassak...

A képek még Pünkösdkor készültek az erkélyemről. Kicsi de a lehetőségekhez képest barátságos, zöld, színes:



Egyik kedvencem a fokföldi ibolya, nagyon régóta. Csak egy ideig nem szeretett nálam lenni, nem tudtam mi kell neki. Hát rájöttem: a keleti ablak...(a Húgom szobája keleti volt, ott mindig szép volt, az enyém nyugati, nem is virágzott sose. Most a nagyszoba keleti, ott sorakoznak az ablakpárkányon.)
Mindig valamelyik az asztalon van, most ő a legszebb :



És a végére a jutalom azoknak, akik elgörgettek, elolvastak idáig :)
A fiam és az "unokám":

Táska

A táskákhoz való viszonyunk sokféle (itt alapvetően a nőkre gondolok, meg persze a kis nőcikre).

Általában táskát mindig viszünk magunkkal, hiszen ha mást nem is, egy papírzsepit bele kell tenni. A múltkor körbejárt egy játék, hogy mutasd mi van a táskádban...láthattuk (ha eddig nem tudtuk volna), hogy egy női táska mi minden hasznos és haszontalan dolgot rejt.
Anyukám táskarajongó...én is..a lányom is. Megállapítom tehát, hogy ez a mánia anyai ágon öröklődik. És amennyiben a fiam hátizsákjait is belegondolom a sorba, nem is csak a lányos vonalon öröklődik.

Nekem mindig van kedvenc táskám, ennek ellenére nem pakolászok naponta egyik táskából a másikba. Mert az sok idő, és mindig bennem a félsz, hogy valami, ami kellene, fontos lenne hogy velem legyen, a másikban marad. Általában hangulathoz, évszakhoz, alkalomhoz váltogatom a táskáimat. Vannak olyanok, amelyeket szinte szó szerint rongyosra hordok. Mert a táska szerelem..nekem. Minden egyes darab, amim van, megszólított. Hogy az enyém akar lenni. Hogy cipelni akarja a kacatjaimat. Meg a gyerekeimét...
Nem szeretem a kicsi táskákat, a rövidfülüt, a túl mélyet, az egyterűt, a fehéret...most ennyi jutott eszembe. Ha belegondolok, hogy miért nem, arra jutok, hogy mert a mostani életemhez nem praktikus.

Az egyik új kedvencem is ilyen megszólítás volt, kis kényeztetés tőlem nekem, még akkor is, ha már az első pillanatban tudtam, hogy nem egy mindennap nyúzni való Ő...olyan lélek-kényeztető inkább. És tökéletesen működik. Nem túl nagy mérete ellenére, mindennek van benne hely, átlátható. Szeretem. Kímélem.
Ő az:


Na, ki készítette?

A következő, amit a kérésemre készített, annyira tökéletes lett, hogy már azon gondolkodom, télre milyen anyagból kérjek Tőle ugyanilyet.
Anyukája családi táskának "csúfolta"...és miután odaadta nekem, kért néhány képet, amikor már használatban van.

Tessék a képek:


Rafináltan készült, ez a kisebb formája.

Ezen a képen összefogás nélkül, de teljes menetfelszereléssel látható:


És hogy mi is van benne? Belekukkanthattok...:



És akkor véleményt kérek: ez tényleg családi táska? Kb 30*45 cm..

Kulcsos

Ez egy kicsit másfajta kreatívkodás, de ez is én vagyok...
A történet: nagyon tetszettek a kulcsos szekrénykék, ezért aztán évekkel ezelőtt az IKEÁ-ban nem túl sok pénzért kaptam egyet magamtól :) . Az előszoba falán, az ajtó mögött volt egy csavar (ugyebár panelban ezeket a csavarokat nem olyan könnyű odébbrakni), ez lett a helye. Szerintem jó hely volt, hiszen aki először belép a lakásba, nem ezt látja meg és mégis az ajtó közelében van. Az élet bebizonyította, hogy nem jó hely, legalábbis nem úgy, ahogy én azt felbiggyesztettem oda. Ugyanis a férjem ha kiment, ha bejött, a Geri is, olyan nagy lendülettel nyitotta az ajtót, hogy a szekrény sokszor leesett...egyszercsak szétesett. Apukám újra összerakta, összeragasztotta, én pedig kicsinosítottam:



Elég nehéz volt jó képet csinálnom, hiszen fénylik...Kapott egy réteg vajszínű akrilfestéket, majd repesztőlakkot, és utána egy réteg gesztenyebarna akrilt. Csodaszépen működött a repesztőlakk, szerintem. Száradás után lelakkoztam. A szalvéta, amit képként beletettem, egy olyan helyet ábrázol, ahol nagyon szívesen sétálnék....

Visszakerült a falra, az előszobába, az ajtó mögé, a régi helyére. De már nem fog leesni : nem felakasztottam a csavarra, hanem belülről csavartam a csavart a helyére, így nem lehet leverni a szekrénykét :)