2020.

Szép évszám, 45 éves lettem, készültem rá, vártam. Amilyen jó lehetett volna ez az év, annyi furcsaságot hozott. Sok más tervezett program, koncert mellett szeptember elején elmaradt a ballonozós hétvége is, ilyen az utóbbi 20 évben nem volt.

Az év eleje egy furcsa kapcsolatban talált rám, ami sokkal inkább volt szabadidő közös eltöltése két intelligens embernek, mint szerelem, vagy barátság. Élveztem a kirándulásokat, a színházat, mozit, de a kapcsolat meghatározhatatlansága okozott egy csomó átgondolkodott percet. Vége is lett abban a pillanatban, amikor nem lehetett együtt kimozdulni. Ez nem okozott meglepetést, és az sem, hogy nem viselt meg. Tehát a helyén kezeltem, nem képzeltem valamit ami nem volt. 

Nyáron kirándulgattunk, élveztük a szabadságot, de a bizonytalanság volt az, ami az egész évet meghatározta talán. A vírus befolyásolta a mi életünket is, még akkor is ha veszteségek nélkül túl vagyunk az éven. Az egész évben számomra a legnehezebb a szüleimtől való távollét volt, a karanténszülinapok, az ölelés nélküli anyák napja, a ház előtti karácsony, a viberen való ajándékozás, a tesómat is csak viberen látom nyár óta.

Hónapokig nem is jutott eszembe hogy férfi kellene az életembe. Eltelt a tavasz, a nyár, a karantén időszaka, a nyári szabadság és elindult az ősz. Nyáron sikeresen levizsgáztam, gyógypedagógiai asszisztens lettem. Szerettem tanulni, szeretnék ebben az új szakmámban dolgozni, akár csak napi pár órát is. Erre most nincs lehetőségem, de nem mondok le róla még. Szeptemberben elindult az iskola, Kispasinak a gimnázium, nagyoknak az egyetem, nekem meg hiányérzetem lett. Sokáig gondolkodtam mit tegyek, és léptem: regisztráltam az első társkeresőre, ami szembe jött. Félretettem minden ellenérzésemet és milyen jól tettem. Pár nap nézelődés után megláttam Őt...Sokat gondolkodtam hogy érdemes-e, kell-e nekem egy visszautasítás. Mély levegő, írtam neki, másnap válaszolt, beszélgetni kezdtünk. Ennek már több  mint három hónapja. Azóta szeretet, szerelem, boldogság van.

Az év olyan volt amilyen, sokan panaszkodnak. Erre én azt szoktam mondani, hogy mindent összevetve jó év volt. Van munkám, van hol laknunk, egészségesek vagyunk. A vírusnak hála a nagyok is sokat voltak itthon, szeretjük egymást, egy-két vitát kivéve teljesen csendben, nyugalomban telt a karantén időszak. Rájöttünk mindannyian ismét, hogy mi a fontos és a teljesen csendes életünkben milyen nagyon szerencsések vagyunk. Rájöttünk hogy jó csapat vagyunk, mindenki tudja hol a helye a mi kis közösségünkben, mit várhatunk egymástól és mit kell tenni. Ezt év végén is bebizonyították, amikor három napig fel se tudtam kelni és a téli szünetet karanténban töltöttük.