Bevallom, egyre nehezebben találom boldogítónak a karantént. Ma megint nem történt szerencsére semmi rossz, az összes gyerekem itthon van, ráadásul vita nélkül zártuk a napot. Délután megint kimentünk az erdőbe, így már kész lett a feladat.
Délelőtt lecsiszoltam a kisszekrényt az erkélyen, le is festettem. A néhány éve megmentett régi széket is lekentem a lazúrral, nem lett tökéletes, holnap javítom a hibát és teszek fel képet is.
Elültettem a fuksziákat.
Lassan benépesül az a pár négyzetméter, ami számomra a lakás egyik legkedvesebb helye és most, a bezártságban el se tudom képzelni mi lenne ha nem lenne.
Tegnap néztem hogy már 11 éve vezetem ezt a blogot, változó intenzitással. Most, hogy a négy fal közé vagyunk zárva, kapaszkodó...és egy kicsit pótlék...hiszen ha a barátnőmmel nem beszélhetem meg a gondolataimat, elmondom hát mindenkinek 😊. Rengeteget változott a világ mióta elkezdtem, az én életem is. A legnagyobb változás, hogy felnőttek a gyerekek...szokom a gondolatot, hogy Kispasi most befejezi az általános iskolát és soha többet nem kell mennem abba az intézménybe, ami 15 éve az életünk része volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése