A karantén eddigi legnehezebb napja volt, szerintem mindannyiunknak. Az én lelkemnek mindenképpen. Rossz a kedvem, nyűgös vagyok, nem látom a végét ennek az egésznek, olyan kilátástalan. És egyre türelmetlenebbek vagyunk egymáshoz, ezért ma egy apró félreértésből lett egy nagy vita. A végén sírás, nagyölelés, békepuszik. A vitás helyzet ilyen elrendezésének is örültem.
Meg annak, hogy ebéd után napoztam az erkélyen.
És annak is, hogy a tegnap sütött kalácsnak mára csak a fele maradt. Életem első sós kalácsa. Finom, könnyű, foszlós, amilyennek egy kalácsnak lennie kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése