Egy csendes vasárnap...
Reggel Feri ébresztett ismét, nagyonnagyon korán, ráadásul vasárnap is van...és esett az eső, igazi szép csendes, aranyat érő májusi eső.
Fura érzéseim vannak napok óta, megpróbálom szavakba önteni: Márciusban, amikor becsukódott az ország, büntetésnek éreztem. A vírus, mint láthatatlan,fenyegető rém, aktívan itt volt köztünk, legalábbis a reggelente kapott egyre emelkedő számok ezt sugallták. Belerázódtunk az itthontanulásba, az itthonmunkába, az összezártságba, tudom hogy szerencsés vagyok, mert ez egy nagyobb vitát leszámítva zökkenőmentesen ment. Most nyit az ország, szépen lassan, fokozatosan, szabályokkal, de nyit. Mi pedig maradunk továbbra is itthon, pedig mehetnénk. Hova? Gyakorlatilag bárhova...mégis úgy gondoljuk, jobb az óvatosság, jobb itthon a biztonságos négy fal között. A vírus elméletileg lecsengett, de ezt is csak a hírekből tudjuk. Szerencsére a környezetünkben senki nem betegedett meg, így a vírus számomra továbbra is egy bizonytalan, fenyegető rém maradt. Az érzéseim nem változtak az elmúlt két hónap alatt, a bizonytalanságom (félelmem?) nem lett se kisebb se nagyobb. Egy régóta ismeretlen érzés is meglegyintett néhány hete már, ami a gyerekek kicsi korában volt. Hogy én elveszek...hogy nem csinálok semmit azért mert nekem jó, mert én akarom, mert engem épít. Pedig nagyon élveztem már ahogy felnőttek a gyerekek és sok év csak és kizárólag rájuk figyelés után magamra is jutott idő és energia. Oké, mondhatjuk hogy a sütés, a kenyérrel való kísérletezgetés, a kötés az én hobbim. Ez csak féligazság, egy kis kényszer is van benne. Ha vége lesz ennek, pótolom...bár az igazi az lenne ha ehhez társam is lenne, de majd biztos megjön az is, ha kész leszek rá. (Izgalmas elgondolkodni azon, hogy vajon most mit csinálhat ő? Egy kapcsolatban él? Vagy valahol épp ugyanígy szenved magányosan? És hol fogunk találkozni? És mikor? És ő is várja vajon vagy csak úgy betoppanunk egymás életébe? )
A mai nap csodálatosan alakult a reggel elképzelttel szemben: jöttek az én drága szüleim. És a fene vigye a karantént és a koronát, végre újra megöleltük egymást!!!
Ebédre volt egy kis levesünk, kakaós csiga készült mellé...csak mert nagyon fáztam reggel, ehhez pedig sokáig kell menni a sütőnek:
A mai nap csodálatosan alakult a reggel elképzelttel szemben: jöttek az én drága szüleim. És a fene vigye a karantént és a koronát, végre újra megöleltük egymást!!!
Ebédre volt egy kis levesünk, kakaós csiga készült mellé...csak mert nagyon fáztam reggel, ehhez pedig sokáig kell menni a sütőnek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése